hirdetés
A francia film ikonikusnak számít a mozirajongók körében. Elég csak a lírai realizmusra gondolni, vagy
a nouvelle vague-ra, amely az egész világ filmgyártását megváltoztatta, és máig markáns hatással van a filmművészetre. Többek között ezért voltam olyan izgatott, amikor egy vasárnap reggel lehetőségem adódott, hogy megnézzem a kislányommal együtt A kis Nicolas – Eljött a boldogság ideje című francia animációs filmet. Ez volt életünk első közös mozizása – nem számítva persze azokat a filmeket, amiket magzatkorában, a hasamban néztünk együtt -, vagyis egy fontos mérföldkő.
Nemcsak azért, mert egyike azoknak az élményeknek, amelyeket anya és lánya, szülő és gyereke együtt átél, hanem azért is, mert a mozi élményét különlegesen nagy becsben tartom. Bár a kislányom majdnem minden nap néz már egy kis mesét, szerettem volna, ha hozzám hasonlóan őt is lenyűgözi élete első mozizása: a popcornillat, a titkokat rejtő sötétség, a hatalmas vászon, a reklámok és végül a legnagyobb csoda: maga a filmélmény. Én harmincöt év után is képes vagyok ugyanazt az izgatottságot érezni, mint első alkalommal. Nem tagadhatom le, hogy szentimentális vagyok. Így készakarva sem választhattam volna jobb filmet, mint A kis Nicolas.
A franciáknak nem csak legendás filmjeik, de legendás képregényeik is vannak, ezekről a nagyközönség általában jóval kevesebbet tud. Leginkább az Asterix és Obelix lehet ismerős, hiszen a képregényeken és az abból készült filmeken Magyarországon is több generáció nőtt fel. Az ókorban játszódó humoros történetek írója pedig az a René Goscinny volt, aki A kis Nicolas egyik főszereplője is. Maga Nicolas pedig ugyancsak egy Goscinny által kitalált képregényhős, akinek csínytevései először képregény, majd könyv formájában jelentek meg, és végül nemcsak a franciákat, hanem az egész világot elvarázsolták.
Nicolas egy élénk és rosszcsont kisfiú (a szó legjobb értelmében véve), vidám és kalandokkal teli életének epizódjai pedig egyaránt szórakoztatják a gyerekeket és a felnőtteket és nosztalgiát ébresztenek bennünk egy idealisztikus gyerekkor iránt – akár bőven volt részünk annak idején örömökben, akár kevésbé.
Az illusztrációkat az idén augusztusban elhunyt Jean-Jacques Sempé alkotta, aki közeli barátságban állt a 70-es években a mindössze ötvenegy éves korában elhunyt Goscinnyvel. Ezek az adatok azért érdekesek, mert A kis Nicolas – Eljött a boldogság ideje nemcsak a híres kisfiúról szól, és arról, alakja hogyan pattant ki a két kreatív jóbarát fejéből, hanem az ő életükről és karrierjükről is. Arról, hogy Goscinny gyerekkorát Buenos Airesben töltötte, vagy, hogy Sempé karrierje hogyan indult, és milyen fontos szerepet tölt be életében a jazz. De a film beszél arról is, hogyan érintette Goscinny családját a holokauszt, és hogy Sempé bántalmazó apa mellett nőtt fel. A kényes témák tehát elférnek a gyerekeknek szóló tartalom mellett is, mindez pedig úgy tálalják, hogy abszolút elbírja a hat éves korhatárt. Sőt, kifejezetten példamutató az, ahogyan a film a legnehezebb kérdésekről is hitelesen beszél a gyerekek szintjén.
A film – amely elnyerte az idei Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját – tehát nemcsak Nicolas-ról szól, hanem egy hommage az alkotóinak is, akik valódi ikonnak számítanak hazájukban. Gyönyörű példa arra, hogyan lehet úgy elmesélni egy történetet, hogy az gyerek- és felnőtt szemmel is igaznak hasson, és mindenki értelmezhesse azt a maga szintjén, vagyis vérbeli családi mozi a legigényesebb fajtából. Ez alatt pedig nemcsak a sztorit, hanem az animációt is értem, amely ötletesen ötvözi – és ülteti át filmre – a Nicolas képregényből ismert rajzstílust azzal, amely Goscinny és Sempé életét mutatja be.
Képek: Mozinet
hirdetés
