„A kortárs művészet sokak számára idegen, ám a programokkal át lehet törni ezt a gátat”

2022 júniusában nyitottad meg az első, saját galériádat, a The Space-t. A Covid-járvány éppen csak lecsengőben volt, a gazdasági válság szele viszont már kezdett megcsapni minket. Biztos, hogy ez volt a legmegfelelőbb időpont egy ilyen nagyszabású befektetés megvalósításához?

Ha az ember a tökéletes pillanatra vár, akkor sok mindenről lemarad. Úgy működöm, hogy kitalálok valamit, kicsit körüljárom, és ha hiszek benne, belevágok – nem számítanak a körülmények, mert azok úgyis folyton változnak. Az eddigi projektjeim azt mutatják, hogy amíg én benne vagyok lelkileg, addig minden más is meglesz a sikerhez. Amúgy 2021 őszén olyan élethelyzetbe kerültem, hogy újra kellett gondolnom, hogy hogyan tovább, és akkor született meg a döntés, hogy megnyitom a galériám – akkor a válságnak (általam érzékelt) jele még nem volt. Mire meg már lehetett látni, nyakig benne voltam…

Fél évvel a nyitás után hogy érzed, jól döntöttél?

Abszolút! Eddig (lekopogom), minden jól alakul. Azért is mertem belevágni, mert a bő 15 év alatt, amióta kortárs képzőművészettel foglalkozom, nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba – rengeteg művész, művészettörténész, kurátor és gyűjtő ismerősöm van. Sokan jönnek a kiállításainkra, hisz nem a nulláról kellett felépítenem, már van a személyem felé egy bizalom a múltamból adódóan.

A kortárs képzőművészettől sokan idegenkednek, mert nem értik az alkotásokat. Te mikor szerettél bele ebbe a művészeti közegbe, és mikor döntötted el, hogy mások számára is fogyaszthatóvá, sőt szerethetővé akarod tenni? 

A barátnőm által kerültem ebbe a világba, ő nyitott egy galériát még 2008-ban, ahova mint mindenes kerültem. Rögtön nagy nevekkel dolgozhattam együtt, sok műteremben jártunk, és beleszerettem ebbe a világba. Amikor annak vége lett (addigra már én voltam a galéria vezetője), az edukáció felé fordultam, és olyan programokat kezdtem el szervezni, mint a Nyitott Műtermek Délutánja programsorozat, azzal a céllal, hogy közelebb hozzam a kortárs művészeket és művészetüket az érdeklődőkhöz, és ezáltal jelenlevővé tegyem a képzőművészetet a mindennapi életükben. 2015-ben megalapítottam az L Art Open Studios (LAOS) Műteremházat, amelyben amellett, hogy számos képzőművésznek nyújtottunk alkotási lehetőséget, kiállításokat is szerveztünk 2018-as fennállásáig. 

Te voltál az egyik fő motorja a Budapest Art Week rendezvénysorozatnak is. Ennek mi volt a lényege?

2016-ban egy hiánypótló, 6 napos képzőművészeti rendezvénysorozatot indítottunk útjára a fővárosban Budapest Art Week néven. Az Art Week egy világszerte már bevett eseménysorozat-forma, mely során egy hétig a képzőművészettel foglalkozó intézmények kerülnek fókuszba. Múzeumok, galériák, műtermek várják a látogatókat az éppen látható kiállításon túl számos pluszprogrammal – tárlatvezetésekkel, workshopokkal, filmvetítésekkel, múzeumpedagógiai programokkal stb. (70 helyszín, 90 kiállítás, 180 program). A rendszert úgy alakítottam ki, hogy egy jeggyel hat napon keresztül minden programon részt lehessen venni, mindezt a töredékéért annak, amibe egyenként kerülnének a programok. Ehhez a programhoz sikerült megnyernem támogatónak a Budapesti Tavaszi Fesztivált. Alapítója vagyok a Budapest Art Mentor képzőművészeti mentorprogramnak, melynek célja, hogy fiatal képzőművészeknek lehetőséget teremtsen a magyar és a nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra, és az Együtt a Művészetért Egyesületnek, amely a magyar kortárs művészet segítésére, népszerűsítésére jött létre. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy 2020-ban beválasztottak abba a kutatócsoportba, amely Barabási Albert Lászlóval a Magyar Művészeti Hálót kutatja hálózatkutatási módszerekkel, amelyről egy könyvet is megjelentetünk – szintén az Egyesület gondozásában – Élek mentén – Kortárs magyar képzőművészet az adatok tükrében címmel.

Ma már több művésznek vagy a menedzsere. Mi alapján választod ki, hogy kikkel szeretnél együtt dolgozni?

Pillanatnyilag hét művésszel dolgozom szorosan együtt, de bővülni fog a lista. Ők Hajnal Gabriella kárpitművész, Fürjesi Csaba, Horváth Lóczi Judit, Kiss Botond András képzőművészek, Kiss Márta és Koleszár Kata festőművészek, valamint Robitz Anikó fotóművész. Két szempontot veszek figyelembe a választáskor: egyrészt hogy szeressem a munkáikat, és a másik, számomra ugyanolyan fontos tényező, hogy emberileg is jól kijöjjünk, mert ez optimálisan egy hosszú távú kapcsolat. 

Hogyan tudod megtalálni a közös hangot a művészeiddel? Milyen az ideális kapcsolat a művész és a galerista között?

Rendszeresen összejövünk beszélgetni, és ez mindenkinek nagyon inspiráló. Akinek éppen kiállítása van, vele gyakrabban beszélek, de úgy hetente-kéthetente mindenkivel. Fontos, hogy tudják, hogy bármikor felhívhatnak, ha kérdésük van. Van a csapatban, akit régóta ismerek, ők időközben barátokká is váltak, van, aki diákom volt, és így indult a kapcsolat. Ez egy bizalmi kapcsolat, közösen építünk valamit, meghallgatjuk egymást, együtt fejlődünk.

Az eladhatóság mennyire fontos szempont a kiállítások megszervezésekor? Azonnal meglátod a művész alkotásaiban, hogy lesz kereslet rájuk? Ez megérzés nálad, vagy évek során összegyűjtött tapasztalat?

Olyan műveket állítok ki, amiket magam is szívesen megvennék, és bízom abban, hogy ezzel mások is így vannak. De nem az eladhatóság a fő szempont, hanem a minőség. A sok-sok kiállítás, vásár, amiken a világ számos pontján részt vettem, megedzette a szemem, így azt hiszem, mára már bátran támaszkodhatok a megérzéseimre.

Jelenleg Fürjesi Csaba Humánszinkron című kiállítása látható a galériádban. A többszörös magyar és nemzetközi grafikai díjas művész az elmúlt években külföldön állított ki, öt év után ez az első magyarországi kiállítása. Őt könnyebb eladni, mint egy fiatalabb, kezdő művészt? Például Koloszár Kata alkotásait, akinek nyáron volt nálad a kiállítása.

Csaba árai magyar viszonylatban magasak, ő már egy nemzetközileg befutott művész, aki bő 30 éve van a pályán, míg Kata 8 éve hagyta el az egyetemet. Kettőjük ára között öt-hatszoros szorzó van. Egyelőre azt tapasztalom, hogy a fiatal, feltörekvő művészek, akik magyar viszonylatban még könnyebben megfizethetők, jobban eladhatóak, pedig a középgenerációs, ugyan magasabb árfekvésben lévő alkotók biztosabb befektetésnek számítanak, hisz aki 30 éve a pályán van, az már nem fogja elhagyni, míg egy 10 éve a pályán lévő alkotó könnyebben adja fel, ha nem tud előbbre jutni. Természetesen akikkel elkezdek dolgozni, azokban látom azt a fajta hivatástudatot, hogy ami biztosítja, hogy ők 20 év múlva is alkotni fognak.

A The Space nemcsak egy kiállítóhely és az irodád, de különböző programok színtere is. Miért van erre szükséged?

Számomra továbbra is fontos az edukáció, így elindítottunk egy első körben 10 alkalmas szabadegyetemet, amit tavasszal-ősszel tervezünk majd megismételni minden évben, mindig más-más tematikára felhúzva. Első körben A táj arcai – A tájkép alakváltozásai a képzőművészetben címmel hallgathattak, illetve online bármikor visszanézhetik az érdeklődők az előadásokat jeles kutatóktól, egyetemi tanároktól és gyakorló képzőművészektől. 

Ezentúl az aktuális kiállításhoz kapcsolódó programokat is szervezünk – tárlatvezetéseket, beszélgetéseket –, amelyek segítik a művész megismerését, a műtárgyakkal való kapcsolódást, mert ezzel tudjuk közelebb hozni a befogadót az alkotásokhoz.

Hogy látod, kiket érdekel manapság a kortárs képzőművészet? A fiatalok nyitottak rá? 

Szerintem minden generációban van, aki nyitott rá, általában ha egyszer már eljut hozzánk, akkor örömmel jön máskor is. A 21 éves unokaöcsém Angliában él, most járt először itthon azóta, hogy megnyitottam a galériát. Épp Csaba megnyitója volt, és elhívtam, hogy jöjjenek el a barátnőjével. Annyira élvezték, hogy bő egy órát ott voltak, és ezer kérdésük volt! Épp a szülinapját ünnepelte, így tőlem egy Horváth Lóczi Judit-munkát kapott, aminek annyira örült, hogy öröm volt nézni! Ő biztosan legközelebb is eljön, ha erre jár. 

A kortárs művészet sokak számára idegen, ám a programokkal át lehet törni ezt a gátat. Ha csoportos programra jön valaki, könnyebb legyőzni az úgynevezett „küszöbfélelmet.” Nekünk az a feladatunk, hogy kellemes élménnyel távozzon, mert akkor legközelebb is eljön. És tapasztalataim szerint általában előbb-utóbb eljön a vágy, hogy ő is birtokoljon egy alkotást.

10 év múlva hol szeretnéd látni magadat a kortárs művészet világában? Vannak hosszú távú, nagyra törő terveid?

Mindig. Folyton újabb és újabb művészeti projekteken jár a fejem, most is van folyamatban a galéria mellett három. A cél, hogy 10 év múlva stabil gyűjtőkörünk legyen, évente több nemzetközi vásáron, kiállításon szerepeljünk, és a velem dolgozó művészek bekerüljenek nagy, nemzetközi kiállításokra, múzeumokba.