hirdetés
A jelenlegi inflációs környezetben még azok is elkezdték újragondolni a pénzügyeiket, akik eddig egyáltalán nem vagy csak minimálisan foglalkoztak a kérdéssel. Joggal adhat fejvakarásra okot, hogy ha körülnézünk, számos pénzügyi terméket találunk, amelyekben egyetlen dolog közös: mindegyikük a pénzünk hosszú távú őrzésére utazik. Viszont maguk a felkínált konstrukciók változatosak, mind az elérhető kamat, mind a kockázati tényezők, mind pedig a futamidő lejárta és a futamidő előtti visszaváltás lehetőségei tekintetében.
Bizonyára előbb vagy utóbb felmerülő lehetőségként szóba kerül a Magyar Állampapír, hiszen mostanában elég nagy visszhangja van. Hogy a dolgunkat tovább nehezítse, egyáltalán nem kizárólag pozitív értelemben. Nézzük, mivel került mostanában a hírekbe az állam által kínált befektetési forma!
A magas infláció hatására a korábban rendkívül vonzónak tűnő Magyar Állampapír Plusz (MÁP+, vagy közismertebb nevén Szuperállampapír) mai szemmel nézve korántsem olyan szuper: a felkínált 5% hozam valójában azt jelenti, hogy az ebben tartott pénzünk reálértéke folyamatosan csökken, hiszen jelenleg az infláció jóval magasabb ennél. Nem véletlen, hogy az emberek figyelme inkább a hivatalos inflációs adatokra ráígérő Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) és a Prémium Euro Magyar Állampapír (PEMÁP) irányába terelődött.
A PEMÁP hat éves futamidejű, eurós papír, ami az infláció felett ígért 0,25%-os kamatot. Azért csak ígért, mert sajnálatos módon márciusban megszűnt az új papírok kibocsátása. Ezzel szemben a PMÁP még elérhető, azonban sajnos ez sem előnyére változott: a napokban bevezetett új, 2031/I jelzésű sorozat már a korábbiakhoz képest csökkentett kamatprémiumot kínál. Ráadásul jelentős a változás: az infláció feletti ígéret 1,5%-ból mindössze 1% lett.
Mindezek függvényében, aki nem kapcsolt időben és vásárolt be a korábbi sorozatokból, könnyen érezheti, hogy lemaradt valamiről. Főleg az PEMÁP esetében, hiszen a helyette bevezetett, hároméves futamidejű Euró Magyar Állampapír (EMÁP) már nem az inflációhoz igazítja saját kamatát, hanem a jelenleg 3% körül alakuló európai irányadó bankközi kamatlábat veszi alapul.
Az állam célja bizonyára az, hogy a forintalapú megtakarítás irányába tereljen, ráadásul magabiztos abban, hogy ha akármilyen csekély mértékben is az infláció felett ígér, a jelenlegi körülmények között vonzó lesz sokak számára. Az állampapír kritikusai viszont elsősorban azzal érvelnek, hogy ezzel a pénzzel mi (a befektetők) valójában az államháztartás költségvetési lyukait foltozzuk, és az állam, ha szükségesnek látja, bármikor változtathat például a visszaváltás feltételein.
De ha már nem annyira vonzó az állampapír, akkor mi vonzó helyette? Egy meglehetősen váratlanul a múlt héten bejelentett törvény a megtakarítások jelentős részére a korábbi 15%-os kamatadó mellé bevezetett 13%-os szociális hozzájárulási adót, azaz a kamatokat immár összesen 28%-os adó terheli. Mi több, a bankoknak levelet kell írniuk az ügyfeleknek, amiben levezetik, hogy mennyit buknak azon, ha a számlájukon lévő pénzt nem állampapírban tartják.
Magyarán az állam úgy igyekszik a legvonzóbb befektetéssé tenni az Állampapírt, hogy a többi befektetési lehetőség esélyeit rontja – hovatovább, a kötvényalapokat kötelezték arra, hogy állampapírba tartsák a pénzük jelentős részét. Az állampapír helyzetét az is segíti, hogy egyáltalán nem terheli kamatadó, ráadásul ha az Államkincstáron, és nem valamilyen közvetítőn (például a bankunkon) keresztül vesszük a papírokat, tranzakciós illetékekkel és kezelési költségekkel sem kell számolnunk.
A nagybefektetők egyik alapelve, hogy érdemes diverzifikálni a befektetéseket a lehetséges kockázatok csökkentése miatt. Azaz egy bizonyos összeg felett ne egyetlen helyen tároljuk a pénzünket. Még akkor se, ha lesz olyan befektetés, ami adott esetben kevesebb kamatot kínál, mivel a több lábon állás biztonságérzete fontosabb a kamat mértékénél.
Összességében elmondható, hogy akármennyire is tetszik vagy nem tetszik, kockázat nélküli befektetés nem létezik. Mivel a saját pénzünkről van szó, sajnos ránk vár az a munka, hogy a befektetéseinket kezeljük, és alaposan elmélyedjünk ezek rejtelmeiben. Amennyiben megpróbálunk kibújni a tanulási folyamat alól, elég komoly összeget veszíthetünk. Pedig, ha már rengeteg munkaórát áldoztunk a pénz megkeresésére, kár lenne pusztán egy-egy elhamarkodott döntéssel elbuknunk azt.
hirdetés
