hirdetés
Az Anya leszek, semmi pánik! ötlete pár órával a kisfiam érkezése után fogalmazódott meg bennem. A szülés majd az azt követő események, a többi anyukával folytatott beszélgetések igazolták bennem, hogy érdemes volt tudatosan készülni. Érdemes volt tájékozottnak lenni és érdemes volt külső segítőket választani, akikhez fordulhattam, és akik azóta is segítenek, ha elakadnék.
A sorozat előző részeiben igyekeztem saját megéléseimen keresztül bemutatni, hol tudsz várandósan tájékozódni, milyen tanfolyamok állnak rendelkezésedre, milyen szempontokat érdemes figyelembe venned a döntéshelyzeteknél.
De mi történik, ha már megérkezett a kisbabád? Mivel tudsz átlendülni a nehezebb órákon? Mi van, ha Te is anya lettél?
Először is: Semmi pánik!
A sorozat első részében azzal kezdtem, hogy szeretek tervezni. A várandósság alatt elég konkrétan körvonalazódott egy forgatókönyv a fejemben, mit hogyan csinálunk majd. Ugyanakkor azt már megtanultam, leginkább a munkáim, projektjeim révén, hogy a terveket, elképzeléseket rugalmasan kell kezelni. Ezért legalább egy üres lapot hagytam a váratlan fordulatoknak.
A főzés például igencsak körülményes egy kisbabával, jó adag türelmet igényel.
Még a pocakomban volt a kisfiúnk, amikor kitaláltam, hogy felszerelünk a konyhapult közelébe egy babahintát, így amíg főzök, látjuk egymást és akár el is tudom ringatni. Logikus nem?
Nem volt rossz elgondolás, a legtöbb esetben szerencsére működik. Egyik nap azonban egy vadast szerettem volna elkészíteni zsemlegombóccal. A zöldségek megpucolásáig jutottam, amikor a hintában elkezdődött a feszengés. Kivettem, felkötöttem magamra egy hordozókendőbe, de itt is ellenkezést tapasztaltam… Megpróbáltam még három másik módszert – semmi.
Végül aznap rendeltünk ebédet. A megpucolt zöldségek mentek a hűtőbe. Másnap két részletben sikerült a húst is feldolgoznom, és estére elkészült a vadas, de a zsemlegombócot csak egy nap múlva tudtam abszolválni. Előfordul, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan azt elterveztem, elképzeltem.
Hétről hétre emlékeztetem magamat, hogy nem lehet mindent egyszerre.
El kell fogadni, hogy anyaként a program szervezés, a takarítás, a főzés és úgy általánosságban az időbeosztás nem csak tőlem függ már.
Ha már időbeosztás. A kisfiúnk érkezésével furcsa zavar keletkezett időben és térben. Ebben az új idősíkban máshogy kell számolni vagy inkább nem szabad számolni.
Amikor először rámhelyezték a kisbabámat, konkrétan megállt az idő. Nem tudtam hány óra van, mióta vagyunk ott, talán még azt se fogtam fel, hol vagyunk. Csak voltunk a férjemmel, a mi kis csodánkkal és tompa háttérzajnak hatott minden, ami ezen a hármason kívül esett. Teltek az órák, hol aludtunk, hol bámultuk ahogy Ő alszik, aztán egymást bámultuk, aztán aludtunk és így tovább. Amikor a kisfiammal maradtam a kórházi szobában, akkor is úgy éreztem mindenki mozgásban van, csak mi ketten vagyunk egy helyben, szinte mozdulatlanul.
A rokonoknak, barátoknak zajlott az élet, kezdődött a munka, pont mint minden másik pénteken. Nekünk a nappalok és éjszakák egybefolytak. Negyvennyolc órát kellett a kórházban maradni, de visszagondolva és megélve is inkább heteknek tűnt. A gyermekágyas időszak, az a hat hét szintén örökkévalóságnak hatott. Amíg a testem gyógyult és vissza- éa átalakult, a fizikai fájdalom hatása miatt minden nap egy hétnek érződött.
De most kapaszkodj meg! Mert azzal együtt, hogy lelassult az idő, fel is gyorsult. Ami bizonyítja, hogy ha anya lettél, akkor belekerültél a legdurvább tér-idő csavarba. Ugyanis mi más magyarázat van arra, hogy megint szopizik, pedig az előbb szoptattam?! Most tettem tisztába és megint bepisilt?! Felkelt, de hát most aludt el! Tegnap váltottunk a 68-as méretre, és már a 74-es is jó?!
Mit lehet tenni?
Nagyon idegesítő közhelyekkel élve: élj meg minden pillanatot! Ne siettess semmit! Tényleg kettőt pislogsz és már az ovis ballagáson ülsz. (Keresztfiam, esküszöm, hogy tegnap született és múlt hónapban ballagott az oviból. Hogy lehet?!)
A testeddel is légy türelmes az elején! Hidd el, helyre fog jönni. A női test felépítése egy csoda!!
Sokszor tesznek fel nekem idővel megválaszolható kérdéseket. Például: mennyit alszom? Két héttel szülés után visszaküldtem a vadonatúj okosórámat. Ezzel egyidőben elengedtem az általános időszámítást.
Hat hónapja vagyok édesanya. Készültem az anyasággal járó nehézségekre, tudtam, hogy nem csak babaillat és aranyos gyermek kacagás vár rám. Gyanítottam azt is, hogy a messziföldön híres mélyalvási képességem veszélybe kerül. Így is lett. Amivel nem számoltam, az a magány.
Szerencsések vagyunk, mert a családunk és a barátaink kérés nélkül meleg étellel, gyümölcsökkel, babaringatással segítettek az első hetekben. Nappal tehát sosem voltam egyedül és egymást váltották a segítő kezek, de az esti kelések, szoptatások, pelenkázás körforgásában bizony sokszor rám telepedett a magányosság érzése. Az írás és a következő pontban írt énidő, valamint a férjem és a családom támogatása segített túllendülni, viszont tudom, hogy sokan vannak, akiknek nincs segítségük, kapaszkodójuk.
Akár a gyermekvállalással kapcsolatosan akadtál el vagy már édesanya vagy és nincs kihez fordulnod, akkor ajánlom az Emma szervezet anonim információs és segélyvonalát.
“Az utat egyedül járjuk, mégsem kell egyedül lennünk. Sokszor egy jó beszélgetés is elég, hogy erőt merítsünk.”
Van a környezetedben újdonsült anyuka? Hívd fel vagy írj neki. Kérdezd meg, hogy van. Ha meglátogatod, vigyél neki ételt! Hidd el, ezerszer jobban örül majd, mint a negyvenedik babás ajándékcsomagnak. (Azért kérdezd meg persze.) Ha te nem tudsz főzni, rendelj a kedvenc helyéről. A nővéremmel már hagyomány nálunk, hogy szülés után pad thait viszünk vagy rendelünk egymásnak.
Minden anyuka hallotta legalább egyszer ezt az ugyan jószándékú, de nagyon idegesítő mondatot: aludj, amikor a baba alszik. Persze, ez ilyen könnyű…
Az én tanácsom, hogy legalább a baba egyik alvása alatt foglalkozz magaddal! Töltődj! Ez nem feltétlen kell, hogy alvás legyen. Én eleinte a fürdőszobába vonultam el és egy új arcápolási rutint alakítottam ki. Aztán amikor csak rajtam aludt el a kisfiúnk, akkor a szabad kezembe könyvet vettem és olvasással töltekeztem. Mostanában a munka (otthoni) által kapcsolok ki, engedem szabadjára kreatív énemet és online ugyan, de vissza-visszatérek a felnőttek világába.
Vigye el a babádat a férjed vagy egy családtagod babakocsis sétára, és addig te nézz meg egy részt a sorozatodból, beszélgess zavartalanul egy barátnőddel videóhívásban, vagy csak bámuld a telefonodat zombi üzemmódban. (Igen, ez is lehet énidő!)
Habitustól és sok más körülménytől függ, de én egyszer-kétszer pár órára elszabadulok otthonról. Ilyenkor a férjem vagy a csoda anyósom marad a babával (ezúton is köszönöm!), természetesen anyatej készlettel. Nem is hinné az ember, hogy egy kis távollét mennyit számít és milyen mértékben tud feltölteni.
Aki nem szeretné vagy nem tudja otthon hagyni a kisbabáját, annak szívből ajánlom a baba-mama jógát vagy bármilyen más babás csoportos foglalkozást. A kismama jóga után, nekem egyértelmű volt, hogy amint lehetséges (hat héttel a szülés után), visszatérünk a csoportba. Az első alkalom, amikor találkoztam az anyukákkal, akikkel kismamaként ismerkedtem meg, páratlan volt. A nagy pocakok helyét átvette egy-egy tündéri kis emberke, akiknek a haja színére, méretére, személyiségére pár hónapja még közösen tippelgettünk. A torna mellett jut idő megosztani egymással a kétségeinket, tapasztatainkat, örömeinket. Nagyon felszabadító érzés. Mindenkinek más válik be, de az biztos, hogy nem szabad elhanyagolni magunkat.
Hiszem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott anya, boldog, kiegyensúlyozott babát eredményez.
Kár lenne tagadni, hogy fárasztóak a mindennapok. Nemcsak anyukaként, úgy általában sok nehézség van mindenki életében, és a közhangulat sem éppen a legrózsásabb napjainkban. Könnyű belecsúszni egy önsajnáló, panaszkodó, negatív spirálba. Nem szabad hagyni! Lehet és ér örülni, meglátni a jót magunk körül. Egy pillanatra megállni és hálásnak lenni mindenért, amink van.
2016 óta minden este azzal zárom a napot, hogy hálát adok. Mostanában az estimesébe foglalva sorolom fel tételesen mi mindenért vagyok hálás, de ha időm engedi le is írom.
Íme ezeknek egy töredéke!
Hálás vagyok …
…a testemnek, hogy 9 hónapon keresztül bennem növekedhetett egy kisember, megszülhettem, majd regenerálódtam. 6 hónapja táplálja a kisfiamat és emellett bírja a gyűrődést.
… hogy a kisfiúnk egészséges, szépen fejlődik, láthatóan boldog, vidám baba.
… a férjemért, aki nemcsak engem támogat maximálisan, hanem a legjobb apukája gyermekünknek.
… a családunkért és a barátainkért, akik velünk együtt örülnek és segítenek, amiben tudnak kérés nélkül.
… hogy édesanya lehetek.
Fotók: Pexels
hirdetés
