„Hivatásként tekintek a munkámra” – Interjú Bánhegyi Zsófiával

Becsült olvasási idő: 2 perc
Bánhegyi Zsófia előkelő helyet foglal el a legbefolyásosabb magyar nők listáján, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatójaként Magyarország legnagyobb hálózatát irányítja, részt vesz az állami vállalat modernizációs folyamatában. Az FMCG szektortól a közigazgatáson és a távközlésen át a jelenlegi posztjáig változatos karrier út áll mögötte, amit kemény munkabírásának, közvetlen személyiségének és megfontolt döntéseinek köszönhetően épített fel. László Krisztina interjúja.

hirdetés

Nem sikerült megtalálnom az interneten a pontos életkorodat, ami nem a női kíváncsiságomból kiindulva érdekelt. Sokkal inkább az izgat, hogy a rendszerváltás lehetőségeket kínáló időszaka mennyiben hatott a karriertörténetedre. Mit csináltál a 90-es évek elején?

Általános iskolába, hetedik osztályba jártam a rendszerváltáskor. Mély nyomokat hagyott bennem ez az időszak, emlékszem, én is ott voltam a Parlament előtt, amikor Szűrős Mátyás kihirdette a köztársaságot. Osztálytársaimmal ellógtunk a matekóráról, a tanár, aki az állampárt embere volt az iskolában, nem szólt egy szót sem, csak mosolygott. Gyerekfejjel mi is éreztük a várakozást, azt az örömteli hangulatot, amit otthon a családban vagy az iskolában nap mint nap megtapasztaltunk. A következő tíz évben könnyebb volt fiatalnak lenni, mint előtte, vagy utána, vitt minket a lendület.

Ha már a múltban járunk, mesélj egy kicsit arról, milyen kislány voltál? Kitűntél valamiben a többiek közül?

A magasságomban. Viszonylag hamar elértem a mostani magasságomat, a 180 centit. Magas lánynak lenni nem volt könnyű, később viszont voltak előnyei. Az iskolában mindig jó tanuló voltam, ezt várták el tőlem a szüleim, akik a maguk példájával mutatták a maximalizmust. Teljesen természetes volt, hogy a legerősebb gimnáziumban osztályelsőnek kell lennem. A tanulás mellett versenyszerűen röplabdáztam, a heti öt edzés, a hétvégi versenyek, mellette a tanulás alázatra, az időm jó beosztására tanított.

Akkoriban tudtad már, hogy közgazdász szeretnél lenni? Hogy a marketing világa lesz a te utad?

Gyerekként sokáig rendőrnyomozó szerettem volna lenni, nem igazán tudom, mi vonzott benne, hiszen akkoriban még nem játszották a CSI helyszínelők sorozatot a tévében.  Az igazságosság, a törvény betartása, rejtélyek megoldása a jó érdekében, ezek tűntek nekem akkor fontosnak. A Radnóti Miklós Gimnáziumban az éves színházversenyen is részt vettem az osztályommal, akkor színésznő szerettem volna lenni, egyszer el is nyertem az iskola legjobb színésznője díjat. Hamar rájöttem arra, hogy a 180 centimmel nehéz lenne színészi karriert építeni, s a nővérem példát követve a Közgázt céloztam meg szüleim nagy bánatára. Merthogy orvos családból származom, apukám és anyukám is kórházi orvosok voltak, és én pont ezért nem választottam ezt a szakmát. Láttam, hogy a rendszerváltás utáni időszakban milyen nehéz volt ez a pálya. Egyébként sokszor elgondolkodtam azon, mi lett volna, ha mégis folytatom a hagyományt, szerintem illett volna hozzám az orvosi hivatás.

Most az üzleti világban végzett munkámra tekintek hivatásként, szeretném ugyanolyan alázattal, maximalizmussal végezni, mint ahogy ők orvosként gyógyítottak. Nekem az édesapám a példaképem, külsőre is hasonlítok rá. Sajnos már nincsen közöttünk, infektológus dolgozott, közel 25 éven át vezette a Szent László Kórház Trópusi és HIV fertőzött betegeket ellátó osztályát, puritán ember volt, visszafogottan élt. Az ő viselkedésmintáját próbálom gyakran magamban előhívni és ezeket az alapokat a fiamnak tovább adni.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn