Egészség
2025.02.05.
hirdetés
Nehéz elképzelni, hogyan érzékelik a körülöttünk lévő világot azok, akik nem a szemükkel látnak. Ezért a Blind Journey-t életre keltő Café Communications és csapata segítségül hívta a mesterséges intelligenciát, hogy hét születésétől fogva vak ember megmutassa, hogyan érzékeli Budapest forgalmas csomópontjait. A céljuk ezzel az, hogy hidat építsenek látók és nem látók között, és bebizonyítsák, nincs is olyan nagy eltérés abban, ahogy a körülöttünk lévő világot észleljük.
A projektben résztvevő művészeket a Kézzelfogható Alapítvány támogatja, amely 2009-ben jött létre Mógáné Sebők Erzsébet elnökletével, hogy látássérültek társadalmi rehabilitációját segítse különböző művészeti és kézműves képzésekkel, programokkal.
A képekkel az érdeklődők Budapest hét pontján köztéri plakátokon, az Akvárium Klubban egy interaktív kiállításon, valamint a projekt weboldalán találkozhatnak. Az egyedülálló képek és az általuk képviselt nézőpontok örökbefogadásra várnak, amellyel nemcsak az alapítvány munkáját támogathatják, hanem részt vehetnek a vakok és látók közötti híd építésében. Az ebből befolyt összeg teljes egészében a Kézzelfogható Alapítványt illeti.
Ha megkérdezünk látássérült és vak embereket, számtalan olyan történetet tudnak mesélni nekünk, amelyek arról szólnak, hogy olykor nehéz helyzetekben – látó emberekkel körülvéve – nem kaptak segítséget, vagy a legjobb indulattal, de „rosszul” segítenek nekik. Ennek legfőbb oka, hogy az emberek jelentős részének nincsen olyan tudása, amelyre támaszkodhatnak akkor, amikor egy vak embernek szüksége lenne segítségre. Erre a hiányra hívja fel a figyelmet a Blindjourney kampány, amely a létrehozók reményeik szerint hozzájárul, hogy a látók érzékenyítésén keresztül több megértés és több valódi segítség szülessen.
A megismerésen és megértésen keresztül kapcsolódunk egymáshoz, hogy közös tereink, közös életünk, közös munkánk, közös jövőnk legyen.
Őszinte benyomásokról és tapasztalásokról mesélnek a képeken keresztül, közelebb hozva ezzel egymáshoz két világot: látókét és nem látókét. A kiállításon QR kóddal leolvasható atmoszféra hangok teszik teljessé az élményt, valamint időszakosan – a közösségi médiában meghirdetett időpontokban – a képek tapintható változatát is megismerhetik a látogatók.
Erdődy Viktor (48) – Újpalota Kiserdő
„A nagypapámmal sétáltunk itt rendszeresen. Sok komoly és mély beszélgetésünk volt itt. Nagyon bölcs volt a nagypapám, ő volt példaképem. Mindig fogta a kezemet.”
Képzeld el: hosszú séták, hullanak a levelek, puha, bársonyos, szőnyegszerű a talaj, magasak a fák, szellős az erdő, nem zsúfolt, az ősz és a tél itt a legjobb, világos van, csend és harmónia, könnyen járható a terep, sima, biztonságos, van egy illat, amit csak itt érzek.
Kónya Barbara (32) – Zugló vasútállomás
„Ha erre járok, az boldogsággal tölt el, mert megyek haza a szüleimhez. A boldogság nekem rózsaszín, ezért rózsaszínnek képzelem a vonatokat, az állomás tetejét meg szép csipkésnek!”
Képzeld el: vannak körülöttünk irodaházak, szűk a lépcső, néha nem állnak félre az emberek, végre van vezetősáv, teteje is van az állomásnak, sokszor hangosak a vonatok, nem félek, izgalmas kihívás közlekedni, megyek haza a szüleimhez, rózsaszínek a vonatok.
Szakács Máté (30) – Thököly út
„Van egy fix útvonalam, amin haladok, de itt a közelben van egy nagyon hosszú kereszteződés sok sávval és vezetősáv sincs rajta. Sietnem kell, hogy átérjek, és figyelnem kell, hogy tartsam az irányt.”
Képzeld el: házfalak és kerítések, sok az autó, nagy a forgalom, zaj van, segít a távirányítós lámpa, a zebra hosszú és végtelen, nehezen tudok egyenesen átmenni, szeretem, ha kevesen vannak, érzem a kipufogógázt.
hirdetés
