hirdetés
Hol volt, hol nem volt… Így is kezdhetnénk a Boglya ökoház történetét, hiszen mesébe illő, ahogy a két tulajdonosnak sikerült megvalósítani álmukat. Kardos Zsolt eredeti foglalkozása fényképész, húsz éve dolgozik ebben a szakmában, de elvégezte a Gödöllői Egyetemen a természetvédelmi mérnök szakot is, így rendelkezik némi háttértudással a fenntarthatóság témájában. Évekig ismerkedett a szalmabálás építési technológiával, nyaranta építkezéseken dolgozott, tanfolyamokra járt, hogy a gyakorlatban is elsajátítsa ezt a módszert. 2017-ben felfedezett egy európai uniós pályázatot, amit el is nyert, ez adta az ötletet ahhoz, hogy egy vendégház keretein belül álljon neki a természetközeli építkezésnek.
Zsolt Ozorán született, szülei ma is itt élnek, a település szélén, az erdő mellett volt egy közel egy hektáros földterületük, ahová megálmodták ezt az ökoházat. Itt jön a képbe Zsolt felesége, Horner Anikó, aki férjének köszönhetően kötődik ehhez a vidékhez, adószakértőként a háttérből segítette a pályázatírást és a kivitelezés pénzügyi vonatkozásait. De a gyakorlati munkából is kivette a részét, a ház belsőépítészeti, lakberendezési feladatait örömmel vállalta magára, s ha kellett ő is festett, mázolt, intézkedett. A ház megvalósulása kettőjük közös munkája. Az építkezésen ismerősök, barátok dolgoztak szakértői irányítás mellett.
Jó hőszigetelő képesség, alacsony költség és energiatakarékos fenntarthatóság – ezek a szalmaházak mellett leggyakrabban felsorakoztatott érvek. „Maga a szalma egy nagyon egyszerű anyag, nincs túl nagy ökológiai lábnyoma. A saját gazdaságunkból szedtük össze a házhoz szükséges mennyiséget, én és a barátaim hordtuk ide a helyszínre. A 35 centiméteres bála nagyon jól szigetel, a mi házunknál ez 30 centiméter hungarocell szigetelésnek felel meg” – mesél Zsolt büszkén a házukról.
Az építkezés során csak természetes anyagokat használtak, a ház tartószerkezete fagerendákból áll, a köztük lévő teret Bakonyból származó vályogtéglákkal töltötték ki, erre került szigetelésként a szalmabála. A szennyvíz lebontásáról biológiai szennyvízlebontó gondoskodik, az esővizet összegyűjtik és mind a házban mind a kertben hasznosítják, a ház elektromos ellátását pedig napelemmel biztosítják. Ezek azok a szempontok, amelyek miatt ökoháznak nevezték el a Boglyát. Az épület alapterülete a galériával együtt 68 négyzetméter, ehhez tartozik még egy 60 nézetméteres terasz, négy fő kényelmesen elfér a házban.
Mit szoktak csinálni a vendégek ezen a környéken? Kérdezem Anikót, amikor férjemmel elfoglaljuk hétvégére a házat. „Nevetni fogsz, semmit sem. Szeretnek itt maradni a házban, ha süt a nap üldögélnek a teraszon, nézik a gazosnak tűnő bio kert növényeit. A vendégek általában a nyugalom, a pihenés miatt jönnek hozzánk, értékelik a madárcsicsergést, az egyedüllétet” – hangzik a válasz.
Valóban, másnap reggel egy kiadós alvás után a szuper kényelmes ágyban, a ragyogó napfényben, ami a hatalmas üvegablakokon át beragyogja a nappalit és a konyhát, jól esik a kávém mellett hosszan elidőzni, megpihentetni a szememet a hatalmas fagerendákon, az ízlésesen berendezett tereken. Aztán a teraszon folytatom a lelassulást, én is élvezem a természet szépségét. Elégedetten konstatálom, hogy az ökoháznak valóban jó kisugárzása van, a természetes anyagok pozitív rezgéssel bírnak.
Ha már lehetőségünk adódott meglátogatni ezt a környéket, mégis csak rávesszük magunkat a kimozdulásra. Annál is inkább, mert kedves vendéglátóink megajándékoztak minket két belépőjeggyel az Ozora várkastélyba, amelyet a firenzei kereskedőcsalád sarja Ozorai Pipo építtetett a 15. században. A gótikus vár az évszázadok alatt többször átépítésre került, lett belőle reneszánsz kastély, majd a török hódoltság alatt egyik részét földig rombolták. Később az Esterházy családhoz került, akik a romos várat azzal a céllal építették újjá, hogy hivatali és tisztviselői lakásokat, börtönt, borospincét, magtárat hozzanak létre benne, szinte teljesen eltüntették a gótikus és a reneszánsz stíluselemeket. A 19. század elején egy újabb átépítés során az egész kastélyt magtárrá alakították. A magtár funkció egészen az 1970-es évekig megmaradt, majd a régészeti feltárások és a várkastély felújítási munkálatai közel harminc évig eltartottak. Ez a múzeum ma a település kulturális életének központja, szépen fel van újítva, üzemeltetői szívüket lelkület beleteszik, hogy minél vonzóbbá tegyék a látogatók számára.
Délután Tamásit, a környék legnagyobb városát keressük fel, a szép őszi napsütésben szeretnénk túrázni egy kicsit, így jutunk el a város szélén található, szőlőtőkékkel és kis borospincékkel tarkított domboldalra, aminek tetején egy fából készült kilátó tör az ég felé. Novemberben már hamar sötétedik, a helyi fürdő kinti termálmedencéit már sötétben próbáljuk ki. Ülünk a gőzölgő forró vízben, felettünk lassan előbújnak az égen csillagok, szívjuk magunkba a tiszta, friss levegőt és néhány percig Ausztriában, a hegyekben képzeljük magunkat. Kiszállva a medencéből, a fürdő wellness részlegében azonban szembesülünk a magyar valósággal: minden nagyon szép, több szauna, gőzkabin, sószoba várja a vendégeket, csak üzemeltetni is tudni kellene őket. Ettől függetlenül szép emlék marad ez az esti fürdőzés.
A ház egyik éke egy gyönyörű beépített kályha, amit Zsolt egyik barátja Németországból hozott ide és épített be. Többgenerációs német kályhakészítő műhelyből származik, percek alatt felfűti a tereket. Mivel a házban nincs tévé, s a laptopjainkat is tudatosan otthon hagytuk, a délutáni csavargás után a kályha előtt bekuckózva csak egymásra tudunk figyelni. Beszélgetünk, kártyázunk és észre sem vesszük, milyen gyorsan elrepült az idő. Másnap reggel jó sokáig alszunk, délelőtt még élvezzük a házat, majd kipihenve, feltöltődve indulunk hazafelé.
hirdetés
