Emlékszem, mennyire boldog voltál, amikor meghívást kaptál az első Marie Claire Fashion Days bemutatóra 10 évvel ezelőtt. Az akkor ott bemutató fiatalok közül ma már sokan nincsenek a pályán. Neked mi a titkod? Hogyan tudtál folyamatosan fejlődni és eljutni oda, ahol most tartasz?
Óvatos személyiség vagyok és az iskolából kilépve nem vágtam bele rögtön a saját márka megalapításába. Tapasztalatgyűjtés céljából nyolc évig más márkáknál, multicégeknél dolgoztam, rengeteg olyan tudást szívtam magamba, amelyekre később a márkám fennmaradásához nagy szükségem volt. Meg kellett tanulnom, hogyan működik a magyar piac, az üzleti világ.
Amikor megszületett a márkám, az első években voltak nehézségek. Először dizájner boltokban árusítottam a ruháimat, négy év elteltével lett bátorságom saját showroomot nyitni, ami egy mérföldkő volt a márka életében. Ennek köszönhetően kialakult egy hűséges törzsvásárlói köröm, akikkel személyes kapcsolatot tudtam kialakítani és így tudom, hogy kiknek tervezek, ami nagyon jó érzés. Sokan mondják, hogy a saját személyiségem nagyon átjön a ruhákon, ettől önazonos a márka, s mivel a kommunikációt- a Facebook– és Instagram posztokat is én csinálom, az én ízlésvilágom ebben is visszaköszön.
A ruhák hordhatósága is közrejátszhat a sikereinkben, minden félévben úgy tudunk megújulni, hogy megmaradnak a kedvenc, úgymond visszatérő fazonok, amiket évek óta szeretnek a vásárlók, de mindig teszünk hozzájuk egy kis pluszt és új fazonokat is tervezünk szezonról szezonra, így viselőik könnyen tudják keverni a régi CAKÓ darabjaikat az újakkal. A kérdésedre válaszolva, szerintem az, hogy én 10 év után is a pályán vagyok több összetevős dolog, ami biztos benne, az a mögötte lévő rengeteg munka.
Az elmúlt 10 évben változott bármit is a ruháid stílusa?
Az elmúlt 10 évben én is sokat változtam és ez kihatott a munkámra is. Amikor indult a márka az útkeresés időszakát éltem. Más volt a koncepció, akkor inkább a színek, a formák voltak fontosak, az elején néhány szezonban nem a hordhatóságon volt a hangsúly. Öt évvel ezelőtt kezdtük el Oleg Borisuk fotóssal kivinni a kampányfotózásokat a természetbe, ami nagyon jót tett a márka arculatának, mert előtte főleg stúdióban fotóztunk. A márkám így megtalálta az egységes, természetes hangulatát, ma már megvannak azok a stílusjegyek, amitől azonnal felismerhetőek a darabjaim.
Mennyire tudatosan vágtál bele a márka építésébe? Volt konkrét üzleti terved?
Nem vagyok egy tervezgetős típus, szeretem a spontaneitást. Egyébként maga a márka is elég spontán módon indult: besokalltam a nagyobb cégektől, ahol akkoriban dolgoztam. Amikor otthagytam ezt a világot, nem tudtam még, hogy mihez kezdek, csak éreztem, van bennem elég erő, lendület, hogy belevágjak a saját ruháim tervezésébe. Szerencsére hamar megszerették a darabjaimat a vásárlók, nem kellett sokat várni az áttörésre. Sokat segített a márka arculatának kialakításában az, hogy Oleg Borisukkal az első kollekció óta együtt fotózunk.
Olyan üzleti tervem nem volt, hogy mit akarok elérni az elkövetkezendő öt évben, csak azt tudtam, hogy ha olyan darabokat tervezek, amiket én is szívesen hordanék akkor az hosszútávon működhet.
Sokszor belegondolok, mennyire bátor döntés volt belevágni, hiszen az elején nagyobb befektetéssel járt, meg kellett venni az anyagokat, be kellett fotózni a kollekciókat, ki kellett fizetni a varrodát. Nekem ez egy szerelemprojekt, minden az érzésekről, megérzésekről szól.
A kezdet kezdetén álmodtál arról, hogy a márka meghódítja külföldöt is?
Persze. Én is dédelgettem olyan álmokat, hogy nemzetközi brand lesz a CAKÓ márkából és eljut majd más országokba is. A magyar valóságot látva rájöttem, hogy ehhez iszonyú nagy tőke kellene és én azt az egyet megfogadtam, hogy nem szeretnék befektetőt, mert az elvinné a fókuszt a márka erejéről, ami a személyesség, és elvenné a saját szabadságomat is. Úgyhogy én addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér, ez néha megköti a kezemet, ugyanakkor megnyugvással tölt el, hogy mindent önerőből érek el. Nem lebeg a fejem felett a veszély, hogy esetleg nem tudom visszafizetni a befektető pénzét. Így nyugodtan alszom éjszaka. De nagy büszkeség, hogy egy milánói üzletben megtalálhatóak a darabjaink.
Hány kollekció fér bele ezekbe a keretekbe évente?
Kettő biztosan, egy tavaszi-nyári és egy őszi-téli kollekció, ezekhez mindig készítünk kampányfotókat, de ezek mellett mindig csinálunk kis kapszulakollekciókat, és vannak izgalmas kollaborációink is. Így összesen négy kollekció is összejön egy évben.
A külföldi nagy divatházak általában egy szezonnal előrébb tartanak, a kifutókon a következő nyár vagy tél darabjait mutatják be. Ti mennyire dolgoztok előre?
Mivel nem külföldi piacra dolgozom és nem megyek külföldi divathetekre, nekem az aktualitás a fontos, az, hogy a vásárlóim az éppen szezonális darabokat tudják megvásárolni a showroomban.
Tíz éve folyamatosan tervezel. Soha nem apadnak ki az inspirációs források? Honnan szerzed az inspirációkat?
Teljesen változó. Van, amikor egy anyag indít be bennem valamit, máskor egy hangulat indítja el a fantáziám, és akkor arra épül egy kollekció. De az is előfordul, hogy először a sziluetteket, a szabásvonalakat képzelem el és ezekhez keresek anyagokat. Nagyon sokszor hajnalban jönnek ezek a gondolatfoszlányok, amikor nyugodt állapotban vagyok. Aztán Oleggel, a fotósommal kitalálunk hozzá egy szép koncepciót. Rengeteget vagyok a természetben, onnan is jönnek a megérzések, hangulatok. Kicsit impulzívan dolgozom, beleszeretek valamibe, s annak az apró részletei is – egy levélminta vagy a természet színvilága – beleépülnek a kollekcióba, átültetem őket anyagokra, fazonokra. Olyan még nem fordult elő, hogy leültem az asztalomhoz, hogy megtervezzek egy ruhák, mert sürgetett az idő, mert nekem az úgy nem megy. Az inspirációkat lerajzolom, a rajzokból megszületnek az első mintadarabok, a varrodával sokat kísérletezünk, ha kell az első próbák után javítunk rajtuk, hogy azok az arányok legyenek, amiket szeretnék.
Neked viszonylag könnyen ment az elején az áttörés, de mennyire nehéz fennmaradni, megtartani a vevőkört, új vevőket találni? Szükség van ehhez a folyamatos megújulásra?
Sok minden zajlik a divatiparban, de én most úgy érzem, a helyemen vagyok a márkámmal.
Az elmúlt évek rengeteg munkája most érik be, folyamatosan jönnek az új vásárlók, s a régiek is megvannak évek óta.
Nincs szükségem nagy hírverésre, szájhagyomány útján terjed a márkám, vagy az Instagramon találkoznak a ruháimmal, megtetszik nekik és megkeresnek. Novemberben költöztem át egy új showroomba, ez új energiákat és lendületet hozott.
Most nyár van, a showroomod tele van lenge nyári ruhákkal. A nyár nálad erősebb szezon, mint a tél?
Igen, nálunk a tavasz-nyár nagyon intenzív időszak. Azt veszem észre, hogy a tavasz közeledtével, ahogy végre lekerülnek rólunk a nagykabátok, a meleg pulcsik, a nők elkezdenek felszabadultabban öltözködni. Imádják a színeket, a nőies fazonokat, sokkal jobban kiteljesednek a nőiességben, mint télen. A lenge, nyári anyagokból sokkal könnyebb lágy esésű, nőies ruhákat, felsőket, nadrágokat készíteni. Télen a szabásminták is mások, az őszi-téli kollekció darabjai szögletesebb fazonok.
A nyári kollekciódra mik a jellemzők?
A két évvel ezelőtti Balaton kollekcióm és az azt követő Balatoni Naplemente kollekció darabjai élénk színűek voltak, elkezdtem egy natúr, tiszta hangulatra vágyni, neutrális színekkel. A mostani darabok anyagukban texturáltak, nekem nagyon tetszik, hogy látni bennük a szövéseket, nagyon izgalmas felületek, amikkel lehet játszani egy-egy fazonnál.
Adtál neki nevet?
Tavasztündér kollekció fantázianevet adtam neki, mert amikor tavasszal befotóztuk a ruhákat egy álomszép helyen, a Szigetcsúcson magasan volt a Duna vize és az egész olyan volt, mint egy lápvidék. Az Ahol a folyami rákok énekelnek című film képi világa jutott róla eszembe.
Fotók: Oleg Borisuk
