hirdetés
A vallás felé fordulást sokszor valamilyen halálélmény, valamilyen megomlás ösztönzi. Ilyenkor megváltozik az ember értékrendje, kívülről befelé fordul. Nálam egy ilyen értékváltás okozta, hogy mélyebben fordultam a buddhizmus felé. Régen kifejezetten kerestem azokat a helyzeteket, amikben megtapasztalhattam a halál közelségét, ezért sokat másztam sziklát kötél nélkül. Fiatalon is volt bennem valamifajta löket, amit a külvilág nehezen tudott értelmezni, és ami arra mutatott, hogy nekem való a buddhizmus.
Számomra nem volt kérdés, hogy létezik újjászületés. De voltak olyan szituációk, amiket egyáltalán nem értettem. Voltak olyan elvonulások, amikor azt éreztem, hogy ezt nem tudom tovább folytatni. Most nincs bennem kétely, de lehet, hogy akkor volt. Számomra már hitté vált, hogy az életem így értelmes.
A buddhizmus nem fókuszál a teremtő mibenlétére, ezért sokkal inkább egy hagyomány, ami az érvelés és a logika mentén keres válaszokat. Az ember olvas, gondolkodik, meditál – így próbál megérteni dolgokat. A buddhizmus voltaképpen egy szubjektív valóságkutatás.
Igen: és mégis van benne hit! Vannak olyan alapjai, amik elfogadandók. Az egyik ilyen, hogy Buddha elérte a megvilágosodást. Ezt nem tudjuk bizonyítani. Hitkérdés, hogy elfogadjuk-e. A következő pedig az, hogy elhisszük-e, hogy ezt az állapotot mi is el tudjuk érni. De ilyen hitkérdés a reinkarnáció is, amit lehet, hogy nem tudok megtapasztalni, de tesztelhetem meditációval és érveléssel. Ha a testem a felmenőimtől származik, felmerül a kérdés, hogy a tudatom vajon honnan származik? A buddhizmus azt mondja, hogy a tudat egy megelőző tudatállapotból származik, ebből következik, hogy kellett lennie előző életnek. Ez egy logikai levezetés, de azért erős hit kell hozzá.
Egy másik aspektusa a hitnek, hogy a 21. században nagyon fontos kérdés, hogy miben, kiben hihetünk?
Ezelőtt egy tanító addig foglalkozott a tanítványával, amíg azt nem érezte, hogy garanciát tud vállalni érte – attól kezdve már ő is taníthatott. Ez a rendszer azonban összeomlott mára. Régen elhittük, hogy amit egy szent ember mond, az igaz. Ma a tisztelet alapú hit egy nehéz ügy. Sokszor éltek vissza az emberek hitével, ezért fontos, hogy megtanuljuk, kiben bízhatunk. A spirituális utunk részévé vált, hogy meg tudjuk állapítani ki az, aki hiteles.
A világ most elképesztően sok információt zúdít a nyakunkba és rengeteg boldogulásutat ajánl föl. A tudatunk természetének része a hit. A szívünkben, a tudatunkban ott van a hit, és ez a hit keresi a tárgyát. Az ember nem kezd bele úgy semmibe, hogy nem hiszi el, hogy annak eredménye lesz.
A hit egyfajta értékrend. Az, hogy én miben hiszek, arról szól, hogy mi az, amit fontosnak tartok, ez pedig meghatározza a cselekedeteinket. A buddhizmus egy bizalomalapú hitből kiindulva egy értelmes, tapasztalati és visszafordíthatatlan hit útját ajánlja fel. Ha valaki a buddhizmus ösvényét választja, a tudatosság középútját járja.
Két aspektusa van, ami nagyon meg tudja érinteni a nyugati embert: az értelmen és a szabadságon való alapulás. Persze az értelem alapúság útja nem könnyű, egy olyan tükör, amibe kíméletlenül bele kell néznünk. Kőkemény önismeret. Észre kell vennünk a saját korlátainkat, hibáinkat, gyengeségeinket, majd a lehetőségeinket és az erőnket. Ez pedig az érzelmi intelligencia irányába mutat.
A szabadság tekintetében pedig van egy felszínes értelmezés, hogy bármit megtehetsz, hiszen nem ez az élet az egyetlen esélyed.
Ez viszont azért nem igaz, mert a karma tanítása – az, hogy elfogadjuk, hogy minden, ami körülvesz bennünket, belőlünk fakad – egy nagyon mély felelősségérzetet kellene, hogy szüljön.
Ennek van egy környezetvédelmi és egészségtudatos vonulata is.
Illetve ott van a megszabadulás. Mitől kell megszabadulnunk? A romboló érzelmektől. A buddhizmus erre azt az utat ajánlja fel, hogy először meg kell értenünk az érezelmeink természetét, aztán el kell döntenünk, hogy kiengedjük vagy elfojtsuk ezeket. Ekkor jön képbe a középút tanítása.
A nyugati embereket még az is köti a buddhizmushoz, hogy nem egy autoriter alapú vallás. Az emberek nem szeretik a hierarchiát. Persze ha elmélyednek a buddhizmusban, azért ez valamilyen szinten itt is megvalósul, hiszen van tanító és van tanítvány. Viszont az utóbbi időben a hierarchikus kommunikáció helyett elindult egy hálózatos kommunikáció.
A planétánkon most egy értékrendváltás zajlik. A régi típusú értékrendek egyszerűen összeomlottak. Hogy ez miért történt, nem tudom. Sokan úgy gondolják, a globalizáció miatt, mások úgy, hogy a technológia velejárója. Kezd kialakulni az a hozzáállás, hogy mindenki ember.
Értelmet ad az életemnek. Nélküle üres lenne az életem. A másik, hogy jólesik a tudat, hogy az, amiben vagyok, csak egy élet a sok közül. Van időm, de azért felelősségem is van abban, ami a jelenben történik. Azt szoktuk mondani, hogy az összes olyan idő, ami nem a tudatosság jegyében telik, megy a levesbe. Az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségben él az ember.
Számomra a buddhizmus egy életmód. A gyakorlatokat úgy is hívják, hogy szoktatás: egy magasabb tudatállapot mozgás-, légzés- és tudati formát gyakoroljuk, amikkel egy minőségibb, bölcsebb, szeretettelibb létezéshez szoktatjuk magunkat. Elengedhetetlen a szorgalom és a tudatosság, hogy ezeket beillesszük a hétköznapjainkba. A nyugati ember számára ez nem olyan könnyű, de ha sikerül, egy idő után a részünkké válik a nem ártás, az együttérzés és a szeretet.
Fotó: Földi Ádám
hirdetés
