hirdetés
Ákos évtizedek óta számos profi és kreatív médiaszemélyiséggel, marketing- és kereskedelemi szakemberrel dolgozik együtt, emellett kifejezetten ügyel arra, hogy tehetséges fiatalokkal is körülvegye magát.
Az egyik nagy problémája nagyon sok embernek, illetve a hagyományos médiának is, hogy nincs kontrollja. Kontroll nélkül pedig azt hiszünk magunkról, amit szeretnénk. A világ változik, mi öregszünk, de a lényegi változást mintha nem akarnánk tudomásul venni. Például, ha nem vagyunk nyitottak a fiatalokra, elkövetjük azt a hibát, hogy sztereotípiákat gyártunk velük kapcsolatban, és nem fogjuk megtudni, hogy valójában milyen is a Z generáció. Én szeretném megérteni, hogy ők hogyan gondolkodnak. Ezt nem lehet könyvből megtanulni. Bár a könyvek segítenek abban, hogy megtudjuk, milyenek is a Z generációsok, de valójában akkor ismerjük meg őket, hogyha minél többükkel tudunk kapcsolatot teremteni és fenntartani.
Szépek, aranyosak kedvesek, sokuk igen tanult. A Z generációsok teljesen másként szocializálódtak, mint mi. Az én szüleim és nagyszüleim megélték az első, illetve a második világháborút, meg az ’50-es, ’60-as éveket, féltek, és sokukat a félelem vezérelte, nálunk havonta egyszer volt téliszalámi, és a ’70-es években mindenkinek csurgott a nyála egy Trapper farmerért, mert hiánygazdaság volt. Nagyon örültünk a kotyogós kávéfőzőnek, mert az már olyan modern volt, örültünk, hogy mi már kávézhatunk. A hiánygazdaságban, korlátok közt szabadnak éreztük magunkat, és szépen, lassan felépült egy fogyasztói társadalom itthon is, begyűrűzött Amerika és a Nyugat is Magyarországra. Mindegy, hogy milyen méretű volt a farmer, az volt a lényeg, hogy Nyugatról való volt, a szabók pedig bárkire ráigazították a nadrágot. Örültünk, ha vettünk egy rádiót, egy tévét, vagy ha villanyborotvánk lehetett.
Most pedig mit csinálunk? Z generációs szülőként még a szellőtől is óvjuk ezeket a gyerekeket, a hiánygazdaság és a félelem hiánya miatt másképpen alakulnak ki az ösztöneik, reflexük és az igényeik. A valós feszültség és az igazi küzdés hiánya miatt máshol van a „tűréshatáruk”, könnyebben lesznek depressziósok, és akikben velünk ellentétben már nem alakult ki az a vágyuk, hogy valamit birtokolniuk kell. Persze ők is szeretnének saját autót, de ők már olcsón és fenntarthatóan akarnak utazni. Már nem izgatja őket annyira a birtoklási vágy, a szépirodalom – tiszteletet a kivételnek –, sokkal inkább 147 karakteren nevelkedtek, és nincs igényük arra, hogy az irodalomból, vagy a történelemből példaképük legyen. Ami nincs, az nem hiányzik. A könyvolvasás hiányában nem alakul ki a fantázia, nem fejlődhet úgy az EQ. Mi lesz így az empátiájuk fejlődésével? Hogyan találják meg a saját belső hangjuk biztosította boldogságukat? Lásd még eudaimonia és a féktelen hedonizmus térnyerése. A 147 karakterbe szorított kommunikáció során és a 3-10 másodperces videók nézése közben nem tud a szépérzék megfelelően kialakulni, ez pedig egyfajta, számukra megfogalmazhatatlan, hiányérzetet szülhet.
És még egy nagyon fontos észrevétel velük kapcsolatban: viszont ezek a gyerekek sokkal jobban értik a fenntarthatóságot, és számolnak a következményeivel is. Ez az oka annak, hogy már nem feltétlenül akarnak családot alapítani, mert tartanak attól, hogy akár megállíthatatlan folyamatok is elindulhatnak. Ők már jól látják, hogy olyanok vagyunk, mint a békák a forrásba forduló vízben. Már forr minden körülöttünk, mi pedig ott ülünk ebben a rotyogó vízben. Néhányan közülük már tudják, értik, hogy akár egy, másfél évtized múlva is nagyon nagy baj lehet a felelőtlenségünkből. Nem az övékből, a miénkből. A mi korosztályunkban a csajok már 16-20 éves korukban elvesztették a szüzességünket, örültünk annak, hogy szabad volt a szex és az erotika. A Z generáció tagjai közül túl sokan már nem is vágynak gyerekre. Belegondolni is rossz, hogy például Japánban nagyon sokan 35 éves koruk körül veszítik el a szüzességüket. Például – szerintem – nagyon fognak ránk haragudni, amikor a be fog borulni a világ, a környezetünk, márpedig ez az idő vészesen közeledik. Kérem szépen, ezt olvassátok el!
Túlnyomó részt a social mediában lógnak, 10 másodperces videókon szocializálódnak, és ennek szövődményeként semmilyen ellenállóképeségük nem alakul ki az élet viharaival szemben, a reziliencia képességük szinte zéró, de azért hál’ Istennek vannak például igazi karrieristák, akik a nyarukat azzal töltik, hogy angolra járnak, filozófiát, kémiát és biológiát tanulnak, vagyis célirányosan készülnek a jövőre, mert pontosan tudják, hogy kik és mik szeretnének lenni. De egyik csoportnak sem fér bele a jövőképbe egy vagy két gyerek.
Cinikusan mondom: a jó Isten megóv minket attól, hogy az unokáink vagy a dédunokáink szemébe kelljen belenéznünk, hogy szembesüljünk azzal, mit tettünk értük – vagy inkább ellenük. A gyerekeink már értik, hogy a jövő társadalmának nincs jogosultsága, és ez nagyon elszomorítja őket. Talán éppen emiatt, tudatosan vagy csak ráérzéssel akarják egy kicsit jobban megélni a jelent. Én ilyennek látom a részünkről kötelező feladatot a Z generációval szemben: napi 30 percet kéne velük foglalkozni, telefont lekapcsolni, feléjük fordulni, rájuk figyelni. Napi 30 perc, és nem heti három órát mondtam. Napi 30 perc. Rendszeresen.
Elektromos autóval járok, fél-passzív házban lakom, igyekszem minél kevesebb pénzt rezsire költeni. Nincs medence a kertben vagy szauna, mert azt pazarlásnak tartom. Vannak kutyáim, madaraim, sünök és mókusok, rózsákat nevelek, szeretem a természetet, és a gyerekemet is erre tanítom. Amennyire tudom, a munkám során is igyekszem megvalósítani ezt a fenntarthatóságot, ami a mi szakmánkban, a médiában és a marketingben is egyre jobban teret hódít magának. Az ügyfeleimet is igyekszem meggyőzni arról, hogy törekedjenek a fenntarthatóságra, de tisztában vagyok azzal, hogy egyedül nagyon kevés vagyok ehhez.
Ahhoz, hogy valóban tartós sikert és látható eredményeket érjünk el, szemléletváltásra lenne szükség. Azt szoktam mondani, hogy Don Quijote-harcot folytatni is csak ésszel lehet. Mindössze az emberiség két százalékának – az igazi döntéshozóknak – a kezében vannak azok a lehetőségek és felelőségek, melyekkel a világ önpusztítása kiváltható lenne. Ők azonban nincsenek rákényszerítve arra, hogy szemléletet váltsanak, pedig ők sokkal többet tudnának tenni a Földért, mint a maradék 98 százalék.
Ettől függetlenül a magam eszközeivel, a magam lelkiismerete szerint próbálom megtenni, ami tőlem telik, de tisztában vagyok azzal is, hogy a fenntarthatóság már kicsúszott a kezünk közül. Nagyon szomorú ez, de a vesztünkbe rohanunk, miközben még mindig arról beszélünk, hogy milyen fura nyaraink vannak. Szeretném, ha gyermekeink majd azt mondják nekünk mosolyogva, csillogó szemmel: „Kösz, Apa!”, ezt a köszönömöt nem pejoratívan értik, eltorzult keserves arccal, könnyes szemmel. Az etika relatív, és ennek mindannyian részesei vagyunk, de ez már egy újabb történet.
Fotó: Ajkai Dávid
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Balogh Petyával készült interjúnkat!
hirdetés
