Bár már régóta a pályán vagyok, még sosem interjúztam vele. Ennek köszönhetően és persze a ténynek, mely szerint előttem már három másik újságíró mondott nemet a vele való beszélgetés lehetőségére – eléggé izgultam. Csak úgy vállaltam el, ha hagynak nekem elég időt felkészülni. Ami jelen esetben nemcsak azt jelentette, hogy elolvastam az új könyvét meg még a régiek közül is párat, de beleástam magam a vele vagy róla készült cikkek tetemes halmazába is. Így utólag elmondhatom, hogy nagyon megérte, rég nem tapasztaltam már, hogy valaki annyira lényegre törően, világosan, ám mégis velősen válaszoljon a neki feltett kérdésekre, mint Csernus Imre.
Az új könyvének címe Én és te, amiből máris nyilvánvalóvá válik, hogy a párkapcsolatok, szerelmek témaköréhez van köze. Elmondaná, miért ezt a címet választotta?
Nagyon egyszerű a válasz, azért ez lett a könyv címe, mert azt tapasztalom, az emberek általában úgy ugranak bele egy párkapcsolatba, hogy tele vannak kétellyel, elsősorban önmagunk irányában. Ez kialakítja bennünk a másra való támaszkodást, amiről azt hisszük, hogy teljesen rendben van, de amikor én elkezdek a másikra támaszkodni, akkor előbb-utóbb létrejön a társfüggőség is, és már meg is van a baj. Nekem erről a folyamatról az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha előbb rendezzük önmagunkat, a saját félelmeinket vagy a rozoga önbizalmunkat?
Vajon hogyan alakul egy párkapcsolat, amikor én jól érzem magam a bőrömben, és úgy kezdek el partnert keresni?
Akkor vajon kivel fogok találkozni? A legfontosabb én kell hogy legyek saját magam számára, csak utána jöhet bárki más. Ezért lett előbb az én mint a te a könyv címében, holott az udvariasság mást diktál.
Mi alapján választotta a témát az új kötethez? Számít az, hogy éppen mi foglalkoztatja, jelen esetben a párkeresés?
Nyilván az is számít, de főként az, amit tapasztalok. Szétnéztem magam körül, és azt láttam, hogy a tágabb és még tágabb környezetemben párkapcsolati téren óriási problémák vannak. Vagyis nemcsak engem foglalkoztat ez a téma, hanem általában napirendben van most a világban, méghozzá megoldandó feladatként.
A könyvet olvasva feltűnt, hogy különösen nagy hangsúlyt fektet a fiatalabb generációra. Az ő érzelmi érettségük, vagy az, ahogyan ismerkednek, többször is előkerül. Ez azt jelenti, hogy velük még nagyobb bajok vannak párkapcsolati téren?
Kétségtelen, hogy a fiatalok nagyon kevés olyan hiteles felnőtt, szülői mintát látnak mostanában maguk körül, amely követendő példát jelenthet számukra. Csúcsokat dönt a válások száma, ennek köszönhetően a fiatalok kétharmadát tulajdonképpen egy szülő neveli. Általában az apák azok, akik lelécelnek. Ezek a férfiak többnyire nem tartják a kapcsolatot a családjukkal, vagy nem olyan mértékben foglalkoznak a gyerekeikkel, mint azt kellene, csak felületesen vannak jelen a saját gyerekük életében. Ebből kifolyólag már sokaknál kialakulhat egy komoly apakonfliktus. Az anyák természetesen ilyen helyzetben megpróbálnak erejükön felül teljesíteni, hogy valahogy kárpótolják a hiányzó láncszemet a családból. Ennek következtében néha észre sem veszik, de sokkal többet adnak a gyerekeknek, mint kellene. Elnézőbbek velük, nem tanítják meg őket az alapvető konfliktusok megfelelő kezelésére és így tovább. Vagyis valóban elmondható, hogy a mostani fiatalok ebből a szempontból egyáltalán nincsenek jó helyzetben.
A szóban forgó szülők azok, akik most a negyvenes-ötvenes éveiket tapossák, és kellő önismeret híján, úgy vélem, csak kevesen ismerik fel, miben is hibáznak vagy hibáztak. Így akkor hogyan tudnák helyrehozni azokat?
Tudatosság nélkül nem sok esélyük van erre, illetve szinte semmi. Hiszen ha én nem vagyok tudatos, és nem ismerem fel ezeket a törvényszerűségeket, akkor valójában az, hogy odafigyelve rendezzem az érzelmi konfliktusaimat, nem fog menni, inkább csak az „ahogy esik, úgy puffan” hozzáállással. Ez viszont legtöbbször kudarcot jelent, és csak nagyon ritkán sikerélményt.
Tehát az önismeret és a tudatos hozzáállás kulcsfontosságú a normális emberi kapcsolatok kialakításához és fenntartásához.
Az írásaiban egészen egyszerű példákat felhozva magyarázza el a problémákat és megoldásaikat, úgy, hogy még a fiatalok is megértik, ha elolvassák. De mennyire jut el így, ebben a formában hozzájuk az üzenet?
Azért választottam ezt a könnyű nyelvezetet, mert régóta azt vallom, hogy ha ezt a szöveget egy nyolc általánost végző ember is megérti, akkor bárki. A nehézséget valóban az okozza, hogy a fiatalok legtöbbször tényleg nem olvasnak, de azt hiszem, ezt a problémát már nem nekem kell megoldani. De tudja, van az a törvény, mely szerint a dolgok nem ismerete senkit nem mentesít. És ez mindenkire igaz.
Esetleg tervezi a könyv tartalmát más módon is átadni? Hiszen országszerte tart telt házas előadásokat, és a színházi improvizációs estjei is nagy sikernek örvendnek.
A könyv gondolatait hellyel-közzel azért az előadásaimon is megemlítem, de gondolkodom rajta, hogyan lehetne még inkább átadni a mondanivalóját. A színházi estek során Stefanovics Angéla és Janklovics Péter színművészek a játszótársaim. Őket instruálom a színpadon egy-egy adott témában. Tegnap este a Belvárosi Színházban például a „Hazug karácsony” címszó alatt fejtettük ki, hogy milyen az, amikor valaki öntudatlanul alakít ki egy kapcsolatot, melyben aztán létrejön egy alá-fölérendelt viszony, majd az egyik fél félrelép, ami persze kiderül. Eljátszottuk azt is, hogy mindez milyen egyéb pszichés folyamatokat generál, de nyilván a karácsony miatt a felek végül kibékülnek, persze csak látszólagosan, hiszen igazából ez a szituáció maga a pokol, a problémák sokkal régebben keletkeztek, a gyökerük mélyebben van. Mindezek fényében aztán rendkívül izgalmasra sikeredett az előadás.
A Hazug karácsony nem túl optimista cím, de gondolom, a tapasztalatai alapján egy elég gyakori és valós problémára mutatott rá a párkapcsolatok terén.
Sajnos azok, akik önmagukkal semennyire sem őszinték, rendre ilyen problémákban találják magukat. Most képzelje el, hogy amikor megismerkedünk, én csak azt mutatom, hogy erős vagyok, menő vagyok, mindent legyőzök. Aztán persze nagyon hamar kiderül, hogy mindez nem igaz, maga pedig csalódik. Ha én ezek után nem vállalom fel a hibáimért a felelősséget, akkor vajon mennyire viselkedem felnőttként?
Na igen, de az emberek többsége nem arról híres, hogy őszintén beismeri magának, ha valamit nem jól csinál.
De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy én felnőtt vagyok vagy csak egy kispöcs. Mert ha az vagyok, akkor a felnőttek kisugárzásával és önbecsülésével rendelkezem. De ha csak a felnőttet játszom, akkor viszont el kell fogadnom, hogy számomra nem boldogság lesz, csak mondjuk, biztonság, ami összességében szopóág.
És például ismerkedéskor hogyan ismerjük fel azt, ha a másik már felnőtt? Mármint az érettségét tekintve.
Ha én érettségemben már felnőtt vagyok, akkor nagyon könnyen észreveszem azokat, akik csak támaszkodni akarnak rám. Akkor vagyok igazán felnőtt, ha felelősséget vállalok az érzelmi dolgaimért és a racionálisakért is egyaránt.
Mennyire nehéz mindezt megtanulni és alkalmazni?
Ezt csak folyamatos munka árán lehet véghezvinni. Aki szeretne melegben lenni önmagával, de nem rak folyamatosan a saját tüzére, az bizony mindig fázni fog.
Ezek szerint ön is ezen elvek alapján éli az életét?
Abszolút. De mondok egy még profánabb példát. Ha mondjuk, egy hétig nem mosom a fogam, akkor rossz lesz a szám íze, ugye? Ezt elkerülendő inkább mindennap fogat mosok, többször is. Érdekes, hogy az életünk egyéb területein nap mint nap megteszünk dolgokat annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Ám arra, hogy érzelmi szempontból csiszolódjunk, hogy a félelmeinket megoldjuk, nos, ezekre inkább nem gondolunk.
A könyv megírásával is az volt az elsődleges célom, hogy mindenki rájöjjön, mielőtt párt keresne, hogy muszáj a belső görcseiket rendezni, másként nem nyílik lehetőség a boldogságra.
Belső görcs alatt pontosan mit ért? Az átélt traumákat vagy a félelmeinket?
Belső görcs például annak a felismerése, hogy ha én nem tisztelem és becsülöm kellően magam, akkor én mindig is szeretetéhes maradok. Ha pedig így megyek bele egy kapcsolatba, akkor majd elkezdek megfelelni a partneremnek, ezért alámegyek, amiből az következik, hogy feladok önmagamból rengeteg mindent. Ez nem görcs? Vagy majd elkezdek azon agyalni, hogy ő most vajon félrekefél, vagy nem. Én elég jó vagyok az ágyban, vagy az előző partnere jobb volt nálam? Ezek mik, ha nem görcsök? De nevezhetjük őket félelmeknek, melyek stresszelnek minket.
Ha már szóba került stressz, van valamilyen speciális technikája, amivel kezeli a stresszt a saját életében?
Bármilyen szituáció is adódik az életemben, ha tudom azt, hogy az adott pillanatban én megteszek mindent, akkor az számomra egy nyugodt lelkiismeretet alakít ki, és hogyha nyugodt a lelkiismeretem, akkor én nem vagyok feszült. És ha ehhez még hozzátesz a természet energiája, ami itt, a Bükkben minden évszakban csodálatos tud lenni, akkor én már igazán elégedett vagyok az életemmel.
Fotó: Fotó: Hajas Orsolya
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
