Misztikus élettörténet, varázslatos tehetség – Csontváry kiállítás a Szépművészetiben

Ha megállítanánk az utca emberét, és megkérnénk rá, hogy mondjon egy magyar festőt, akkor a legtöbb válaszban szinte biztosan Csontváry Kosztka Tivadar szerepelne. A művészt misztikus elemekkel átszőtt élettörténete, ragyogó tehetsége és különleges, mással összetéveszthetetlen, egyedi látásmódja tette a legismertebb és legértékesebb magyar festővé.

Csontváry Kosztka Tivadar patikusként dolgozott, amikor huszonhét éves korában elhatározta, hogy feladja addigi életpályáját, és festőként valósítja meg önmagát. Beiratkozott Hollósy Simon festőiskolájába Münchenben, később rövid időt töltött a párizsi Julien Akadémián is, de alapvetően nem egy akadémikusan kiművelt festő volt, sokkal inkább ösztönös tehetségű művész. Alkotói pályája rövid ideig tartott, alig több, mint száz művét ismerjük, két vászna is árverezési rekordot tart Magyarországon. Legutóbb a Virág Judit Galéria és Aukciósház árverésén kelt el Titokzatos sziget című alkotása a magyarországi festményárverezés történetében eddigi csúcsnak számító 460 millió forintért.

A festő 170 éve született és utoljára 60 évvel ezelőtt volt kiállítása a Szépművészeti Múzeumban. A két évforduló apropóján pedig egy varázslatos hangulatú tárlat született. Gerely Mariann kurátor így fogalmazott: „amikor a konkrét kiállítást elkezdtük rendezni, meg voltunk lepődve, és el voltunk bűvölve, mert a tér és ezek a művek hihetetlen összhatásba kerültek, és hihetetlen kommunikációt kezdtek el folytatni egymással.”

A július 16-ig látogatható, Csontváry 170 kiállításról és a Csontváry-kultuszról beszélgettünk Bellák Gábor művészettörténésszel.

Ahhoz, hogy Csontváry ennyire ismert és kedvelt festő legyen Magyarországon, ön szerint hozzájárultak a személyéhez és életművéhez kapcsolódó különös történetek is? Számomra például nagyon érdekes, és szinte hihetetlen, hogy egy ilyen zseniális művészt közel harmincéves koráig nem is foglalkoztatott a festészet.

A Csontváry-kultuszban nyilván jelentős szerepe van ezeknek a misztikus elemeknek is. Például annak, hogy a pályája úgy indult, hogy huszonhét éves korában egy égi hangot hallott, amely azt mondta neki, ő lesz a világ legnagyobb festője. Egyébként később Gerlóczy Gedeon írta le, hogy az a bizonyos égi hang valójában a főnökének hangja volt az iglói patika padlásáról . Arra viszont tényleg nincsenek adatok, hogy Csontváryt korábban is érdekelte volna a festészet. A sugallat hatására azonban elkezdett ismerkedni a képzőművészettel. Tudjuk például, hogy Munkácsy Krisztus-trilógiáját is látta. Majd ezt követően fokozatosan és tervszerűen kezdett el alkotni. De ez azért annyira nem egyedi, más festők is vannak a történelemben, akiknek felnőttként bontakozott ki a tehetségük.

A kultuszban emellett nyilván szerepe van annak is, hogy a Csontváry-életmű kis híján megsemmisült.

Igen, ez is egy fontos eleme a festőt körülvevő misztériumnak. Annyit tudunk, hogy Csontváryt még életében foglalkoztatta a gondolat, hogy építtet egy múzeumot a képeinek, de egy rajzocskán kívül ebből nem lett semmi. Amikor aztán meghalt, nem volt semmilyen feljegyzés arról, milyen sorsot szánt műveinek. Az örökösök pedig el akarták árverezni a hagyatékot a hatalmas vásznakkal együtt. Azt tudni kell azért, hogy 1919-et írtunk. A vörös diktatúra kellős közepén, egy világháború és egy forradalom utáni Magyarországon, ahol az emberek rettentően elszegényedtek. Nem volt ritka, hogy az efféle hagyatéki árveréseken, kis túlzással élve, egy széket és egy lyukas bögrét is el lehetett adni.

Csontváry örökösei pedig az óriási, jó minőségű vásznakra festett képeket is árulták. A családdal rokonságban álló Gerlóczy Gedeon építésznek megtetszettek a festmények, és végül az egész életművet felvásárolta 9600 koronáért. Akkoriban ennyi pénzért egyetlen Koszta József vagy Iványi-Grünwald Béla képet lehetett venni. Gerlóczy egyébként nem számított még akkor arra, hogy a birtokába került festmények milyen értéket képviselnek majd, nem gazdasági érdekek vezérelték. Azt írja a visszaemlékezéseiben, hogy nagyon megtetszettek neki a képek, azért vásárolta fel őket.

Mikor fedezte fel Csontváry jelentőségét a hazai művészvilág?

Szinte rögtön a halála után megjelent Lehet Ferenc írása a művészről (Csontváry Tivadar – A posztimpresszionista festés magyar előfutára címmel), a harmincas években már kiállítása nyílt itthon, a negyvenes években Párizsban és Brüsszelben is bemutatták a képeit. Onnantól egyre ismertebb lett, az igazi fordulópont pedig 1963-ban jött el, amikor a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, majd a Szépművészeti Múzeumban is tárlata nyílt. Ezt követően jelent meg Németh Lajos átfogó monográfiája a festő életéről és művészetéről. Tulajdonképpen innentől datálható a Csontváry-kultusz kezdete.

Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy Csontváry a legnépszerűbb magyar festő nemcsak a szakma, hanem a közönség körében is? Úgy gondolom, hogy sok más festőhöz képest az ő művészete könnyebben befogadható egy laikus számára is…

Annak, hogy a képzőművészeti piacon is rekordáron kelnek el a művei, nyilván az is az oka, hogy kevés festménye van, és azok ritkán cserélnek gazdát. Emellett ő az egyik legmagasabbra értékelt festő a magyar művészettörténetben. Egy nagyon egyedi látásmóddal rendelkező, egyedülálló, magas színvonalon dolgozó művész volt. Ami a befogadhatóságot illeti, előfordul, hogy rejtett szimbólumokat, titokzatos értelmezéseket keresnek a műveiben, de én azt gondolom, ezeknek nincs valódi létjogosultsága.

Csontváry nem képrejtvényeket festett, hanem látványos műveket, amelyek mindegyike nagyon gazdag vizuális élményt nyújt. Ő maga sohasem magyarázta a műveit, nem akart erőltetett értelmezésekkel szolgálni, egyszerűen a saját élményei által inspirálódva festett gazdag színvilágú, komoly műveket. Csontváry legfőbb vonzereje látásmódjának eredetiségében, hatalmas, színes vásznainak lehengerlő látványvilágában rejlik. Ne felejtsük el, hogy egy festmény akár egy másodperc alatt is képes hatni, ellentétben mondjuk egy verssel vagy egy regénnyel: épp ezért nagyon fontos, hogy az első élmény, ami a műélvezőt éri, érdekes és erőteljes legyen.

Önnek milyen élmény volt először látni a tárlat anyagát a megnyitón?

Mindegyik képet ismertem, és a pécsi Csontváry Múzeumban kiállítva is láttam őket, de a mostani budapesti tárlat sokkal ünnepélyesebb hatású, a megvilágítás is professzionálisabb. Ezeket a képeket nem kell nagyon magyarázni, nincs szükség új kontextust teremteni a bemutatás során, mert ezek mind magukért beszélnek. A kiállításon a legtöbb alkotást rövid, magyarázó felirat kíséri, szerencsére nem a közönség számára riasztó, tudományos nyelven, hanem valóban közérthető módon. Szóval akár a rendezést, akár világítást, akár a kísérő idézeteket, feliratokat, magyarázatokat nézzük, nyugodtan elmondhatjuk, egy nagyon igényes, a művészhez méltó kiállítás született.

Fotók: Szépművészeti Múzeum

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Sam Havadtoy, magyar származású, Milánóban élő képzőművésszel készült interjúnkat is!