hirdetés
A magyar kommunikációs szakemberek nagy „öregjei” közé tartozik, akik nem az egyetemen, hanem a gyakorlatban tanulták meg a szakma alapjait, mivel amikor ők kezdték karrierjüket, a kommunikáció még ismeretlen terület volt hazánkban. Mondhatjuk, hogy Danks Emese jókor volt jó helyen: a rendszerváltás idején külföldön kezdte karrierjét, de a benne rejlő tehetség és szorgalom, no meg jó adag tudatosság nélkül nem kerülhetett volna multinacionális cégek olyan felsővezetői pozícióiba, amelyekről mások csak álmodoznak. Hat évvel ezelőtt Emese úgy döntött, kiszáll a multi világból és független kommunikációs tanácsadóként folytatja pályafutását, ahol a maga ura lehet. Ma úgy érzi, megtalálta a szabadságát, a szabadúszói létbe a jóga gyakorlása és oktatása, a mentorálás és a külföldi önkénteskedés is belefér.
Azt gondolom, az életben nincsenek véletlenek. Sorsok vannak, és azoknak megnyilvánulásai. Amikor kilencévesen felvételt nyertem az Állami Balett Intézetbe, egy álom vált valóra számomra. Ahogy anyukám mesélte, magzatkorom óta balerinának készültem. A keresztmamám Menyhárt Jacqueline balerina volt, anyukám az ő előadásaira járt az Operaházba és amikor a hasában voltam, mindig érezte, hogy én is mozgok odabent. Sajnos 14 évesen egy autóbaleset ketté törte a balett táncosi karrieremet, Franciaországban kerékpározás közben elütött egy autó, és a bal lábamat térdtől lefelé majdnem elveszetettem. A sérülés annyira súlyos volt, hogy nem tudtam teljesen regenerálódni.
Visszaálltam, évet ismételtem, de tizenhét évesen, egy évvel az érettségi előtt ott kellett hagynom a táncosi pályát. Mivel a Balett Intézetben nem igazán a tanuláson volt a hangsúly, a pályaválasztáskor olyan főiskolára felvételiztem, ahová nem kellett matek, viszont annál inkább az idegen nyelvek ismerete. Akkor én már szüleimnek köszönhetően három nyelven jól beszéltem. Így kerültem be a Külkereskedelmi Főiskolára. Azért lettem papíron külkeres, mert ez volt az egyetlen szóba jöhető opció, hogy felsőoktatási intézményben tanuljak tovább.
A főiskola vége felé megismerkedtem a későbbi férjemmel, Jeremy Danks angol úriemberrel, aki a Danks nevet ragasztotta rám. Hozzámentem feleségül, külföldre költöztünk, a Pan Am légitársasághoz kerültem dolgozni először Frankfurtban, majd tovább mentünk Amerikába. Később visszajöttem Németországba és a Grey Communication-nél folytattam a szakmai karrieremet. Ennél a kommunikációs ügynökségnél tanultam meg, hogy milyen egy sajtóközlemény, hogyan kell megszervezni egy sajtótájékoztatót, mi is az a kommunikáció.
A Grey ügynökségtől beajánlottak a Bertelsmann kiadóhoz, akik a 90-es évek elején megvették Magyarországon a Népszabadságot és más lapokat is indítottak. A Telemagazin külföldi ügyvezetője mellé vettek fel helyettesnek, itt indult el a médiás karrierem. Dolgoztam a Baló György nevével fémjelzett Iris tévénél, amiből TV3-lett, majd az MTV sajtófőosztályát vezettem, ahonnan a Malév kommunikációs vezetői pozíciójába „landoltam”. A nemzeti légitársaság szóvivőjeként éltem meg szeptember 11-et, ami azóta is egy felejthetetlen szakmai kihívás volt a számomra. Ezt követően öt évig a Tesco kommunikációs vezetőjeként dolgoztam, utána hét hónapig a Gyurcsány kormány szóvivője lettem, ezt tekintem a kommunikációs karrierem csúcspontjának. Onnan egy fejvadász céghez kerültem, tudatosan szerettem volna egy időre kiszállni a kommunikációs szakmából. Végül az Erste Bank hívott vissza a szakmámba, onnan pedig hat év után az Unicefhez kerültem ügyvezetői pozícióba. Ezt többek között a sportvilágába történő átigazolásom követte, a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi vezetője vagyok már több éve.
Ilyen tulajdonságok jutnak az eszembe, mint nyitottság, megfelelési kényszer. Ez utóbbi biztos, hogy a balettból jön, hiszen ott estéről estére meg akarunk felelni annak a szerepnek, amit aznap éppen táncoltunk. Talán a szorgalom.
Saját magam felé a legfontosabb az önazonosság, a hitelesség. A szakmai karrieremben többször is előfordult, hogy azért álltam fel, mert nem éreztem hitelesnek már magam azon a poszton, amit éppen elfoglaltam.
Is-is. A multi világában sok izgalmas feladatot láttam el, anyagilag is megbecsültek, de ha mélyen belegondolok, csak egy eszköz voltam, a történet nem rólam szólt. A névjegykártyámon egy csillogó cégnév és egy irigylésre méltó beosztás szerepelt, de én arra vágytam, hogy előbb vagy utóbb szabad lehessek. Olyan ügyeket szolgáljak és emberekkel dolgozhassak együtt, akikkel önazonos tudok maradni. Mindig is bennem volt a szabadságvágy, szerettem volna a szakmámban szabadnak érezni magamat, úgyhogy tudatosan léptem ki ebből a világból. A kommunikációs szakma folyamatosan változik, akkor tudsz hiteles maradni benne, ha leköveted ezeket a változásokat. Úgy döntöttem, idejekorán kiszállok és felépítem a saját kis tanácsadói világomat, ami valóban én vagyok.
2007-ben egy barátnőm vitt el először egy Bikram jógaórára, ami nagyon megtetszett. A balett alap jó szolgálatot tett a jóga ászanák elsajátításában. Újra visszataláltam a testemhez, amivel gyerekkoromban a balett miatt nagyon jó kapcsolatom volt, hiszen naponta öt-hat órát gyakoroltam. De a jógában nemcsak a fizikális oldal izgatott, hanem a filozófiai rész is, ami a jóga lényege. Elkezdtem érdeklődni a buddhizmus iránt, bejártam a Buddhista Főiskolára előadásokra, részt vettem elvonulásokon, több indiai filozófus könyvét olvastam. Mindez nagyon sokat segített a saját utam keresésében, a fejlődésemben. Indiával is kialakult egy különleges kapcsolatom, többször jártam már ebben az országban. Mindig úgy éreztem, szükségem van az ottani világra, az emberekre, a szagokra, a látványokra, az érzetekre, amiket ott megtapasztaltam. Ott tényleg szabad lehetek, az indiaiak úgy fogadják el az embert, amilyen ő valójában. A Bikram jóga mellett elkezdtem más jógaórákra is járni különböző stúdiókba és egyre jobban elmélyedtem a gyakorlásban és a jóga világának a megismerésében.
Szabadúszóként a munkám egyik területe a mentorálás. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni és arra gondoltam, hogy a mentoráltjaimnak jó lenne még több tudást átadni, nemcsak filozófiai, gondolati, de fizikai síkon is. A másik ok, hogy elvégeztem a jógaoktató képzést nagyon racionális volt: miután a fiam külföldön él, valószínű, hogy a nagymamaságot nem Magyarországon fogom majd megtapasztalni. Ahhoz, hogy nagymamaként aktívan részt tudjak vállalni a feladataimból, több időt kell majd valamikor velük külföldön töltenem. Milyen munkát tudok külföldön végezni? Network hiányában kicsi az esély, hogy külföldöm szükség lenne a kommunikációs tanácsaimra, viszont mivel a fiam a szállodaiparban dolgozik, úgy gondoltam, egy idősödő jógaoktatóként a szállodából talán találok egy-két tanítványt, aki szívesen gyakorolna velem.
Gyerekkorom óta Nepál is a bakancslistámon szerepel. 2019 karácsonyán egy magánéleti ok miatt úgy döntöttem, egyedül utazom ide. Itt találkoztam más országból származó önkéntesekkel, akik nagy hatással voltak rám. Hallottam már az önkéntes létről, hiszen az Unicefnél is dolgoztam, de először tapasztaltam meg ezt az élményt külföldön, idegen környezetben, a saját bőrömön. Azóta minden évben egyszer két hétre visszatérek ide, sőt másokat is arra buzdítok, hogy próbálják ki a külföldi önkénteskedést. Létrehoztam a LotusVirág egyesületet, amely biztonságos hátteret biztosít az önkéntes munkához másoknak is. A mentoráltjaim közül többen is kimentek már Nepálba önkénteskedni az én segítségemmel.
Különböző típusúak. Voltak már diákjaim, próbálom a külföldi önkéntességet az egyetemeken is népszerűsíteni, mert hiszem, hogy egy fiatal embernek fontos lehetőség ez az útkeresésben. Egy távoli országban, kizökkenve a saját világából, a komfort zónájából, a szülői befolyás alól önmagára támaszkodhat csak, a saját mélységeit megismerve próbálhatja ki magát. Megváltozik a gondolkodásmódja, életre szóló tapasztalatokat tud szerezni. Hazatérve megerősödve kezdheti el a felnőtt életét. Több felső vezető is megkeres, akik kiégés vagy más élethelyzet miatt szeretnének önmagukkal egyensúlyba kerülni.
A másokon való segítés azt jelenti, hogy nem pénzt adsz, hanem saját magadat, a munkádat megváltoztatja az élethez való hozzáállásodat.
Jelenleg egy negyvenkét éves hölgy mentoráltam dolgozik Nepálban önkéntesként, ő éppen két munkahely között van, minden nap olvasom a feljegyzéseit arról, ami vele történik ott, és látom a páratlan boldogságot, amit ettől az új helyzettől kap.
Több éve a hazai zsidó közösségben is dolgozom, szerencsésnek érzem magam, hogy a közösségemet szolgálhatom két területen is. Tanácsadóként a MAZSIHISZ Szeretetkórházzal állok kapcsolatban és Fischer Iván jóvoltából visszakanyarodhattam a kultúra világába is: közösen szervezzük az OMIKE koncertjeit a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület még a múlt század elején jött létre azzal a céllal, hogy a magas kultúrát szerető közönség igényeit kielégítse. A vészkorszak idején zsidó művészeket támogattak, munkát adtak nekik. Az előbbit, azaz a kultúrára igényes közösség létrehozatalát és szélesítését szeretnénk közösen Fischer Ivánnal, és kollégáimmal az OMIKE-vel megvalósítani. Nagyon fontosnak érezzük azt, hogy programjainkban nem csak a zene, hanem az irodalom is jelen legyen és egy-egy tanítás is elhangozzék. Minden alkalommal egy héber betűt tanítunk meg a nézőknek. Nekem ez a munka egy szerelemprojekt, fantasztikus érzés olyan emberekkel együtt dolgozni, akiket nagyra becsülök.
Fotók: Danks Emese; indiai jótékonysági faültetés; Danks Emese a nepáli alapítványvezetővel; Boudhanath Stupa, Nepál legnagyobb buddhista sztúpája Kathmanduban
Koncert képek: Horváth Judit
hirdetés
Tarts velünk a Remind Bookazine immáron hagyománnyá vált launch eseményén,
ahol összegyűlünk az alkotókkal megünnepelni a bookazine létrejöttét és leleplezzük a legújabb szám címlapját!
