hirdetés
Ha játékfilmet néz az ember, még akkor is, ha valóban megtörtént eseményekről szól a sztori, mindig eltávolodik a valóságtól, s bár egészen komoly érzelmeket megélhet, és empátiával viseltetik a szereplők iránt, általában nem rendül meg olyan mélyen, mint amikor egy dokumentumfilmet lát. Amikor tudjuk, hogy teljes egészében a valóság tárul elénk, akár egy rövid jelent, egy arckifejezés vagy gesztus is hatalmas érzéseket tud kiváltani belőlünk.
Ez jutott eszembe, amikor az Egy újságíró meggyilkolása című filmnek azt a jelenetét néztem, amiben kiderül, hogy Martina Kušnírová éppen esküvői ruhákat nézegetett a neten, mielőtt megölték. Aztán akkor is, amikor a számukra kedvezőtlen ítélethirdetés után a meggyilkolt Martina és vőlegénye, Ján Kuciak szülei és barátai kisebb csoportba verődve beszélgetnek arról, hogy nem állnak meg itt: fellebbeznek, ha az is sikertelen, akkor újra fellebbeznek, ha kell, elmennek Brüsszelbe is. Bárhová. „Mint az amerikai filmekben” – mondja mosolyogva Martina karcsú, szőke anyukája, akinek lányát egy hónappal a huszonnyolcadik születésnapja előtt lőtték le hidegvérrel.
A gyilkos vallomásából tudjuk, hogy a nő egyetlen fejlövést kapott, az elpusztítására felbérelt ember azzal sem bajlódott, hogy ellenőrizze, biztosan meghalt-e. „Tudtam, hogy eltaláltam” – mondta később, a kihallgatás során. Arra gondoltam, mi mást tehet egy anya, egy szülő, minthogy az egész további életét arra áldozza, hogy igazságot szolgáltat elvesztett gyerekének – annak, akit ő hozott a világa, és akit elvettek tőle azért, hogy bizonyos emberek még több pénzhez és hatalomhoz juthassanak.
Ehhez hasonló történetet már számtalanszor láthattunk jobb és rosszabb fikciós filmekben, néhány talán meg sem üti az ingerküszöbünket. Ha puszta kitaláció az, hogy egy egyébként egész jól fejlődő kis ország vezetését behálózza az olasz maffia, de úgy, hogy a rendőrfőkapitánytól kezdve a belügyminiszteren át egészen a miniszterelnökig mindenki benne van a buliban, többek között egy kiterjedt érdekeltségű dúsgazdag nagyvállalkozó is, és az ügyet feltárni igyekvő oknyomozó újságírót ezért a menyasszonyával együtt elteszik láb alól – már talán túl élénk fantáziára is gyanakodnánk.
De ez a sztori valóban megtörtént, és nem egy tőlünk távol eső banánköztársaságban, hanem itt Kelet-Közép-Európában, a szomszédos Szlovákiában.
A két újságíró halála a kommunista rezsim óta nem látott hatalmas tüntetéssorozatot indított el Szlovákia szerte, és végül sikerült elérni, hogy a miniszterelnök, Robert Fico, a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány is lemondjanak (azóta Fico és az egykori belügyminiszter ellen eljárás folyik bűnszervezet létrehozásának vádjában). Nem sokkal ezután pedig egy forrás olyan dokumentumokat szivárogtatott ki, amelyek végül – többek között Kuciak egykori kollégái segítségével – a tettesek felderítéséhez vezettek. Persze az ő nyomozásukhoz is kellett mindaz, amit korábban áldozatos munkája során Ján Kuciak is feltárt már. Nagyon megrendítő, hogy amit kollégái tettek, az az ő munkájának folytatása és a meggyilkolásáért felelős emberek felkutatása is egyben.
Az ügybe bekapcsolódó, részben Romániában élő amerikai filmes, újságíró Matt Sarnecki több mint egy éve segítette már a nyomozást, amikor számára is világossá vált, hogy milyen szintű korrupciós ügyről van szó a gyilkosság kapcsán: ekkor határozta el, hogy dokumentumfilmet forgat a történetről. Az Egy újságíró meggyilkolása nemcsak érzékeny és megható film, de önmagában is egy oknyomozó-tényfeltáró alkotás. Igaz, a főcímmel még nem ér véget: Martina Kušnírová és Ján Kuciak meggyilkolásáért végül közvetlenül csak három ember felelt eddig.
Az elkövetést nagy valószínűséggel megrendelő Marian Kočner és Alena Zsuzsová felelősségét jelenleg a legfelsőbb bíróság tárgyalja, miközben más ügyek miatt mindketten börtönbüntetésüket töltik éppen. A 2020-as felmentés után tehát valahogyan mégis csak elérte őket a végzetük – pont, mint egy fordulatokban gazdag forgatókönyvben.
Azt azonban szülőként és újságíróként – de igazából emberként – is megértem, hogy a szülők, barátok, és kollégák ezzel nem elégszenek meg. Mert a való élet nem hollywoodi film: itt nem elég a bűnhődés, ki kell, hogy mondassék, ki által és miért kellett meghalnia két fiatalnak. Többek között azért, mert amíg következmények és felelősségre vonás nélkül meggyilkoltathatnak egy újságírót, aki arra áldozza az idejét és energiáját, hogy korrupciós ügyeket göngyölítsen fel, az olvasók elé tárja a valóságot, felderítse, mi igaz és mi nem, addig a szabad sajtó komoly veszélyben van. Nemcsak Szlovákiában, Közép-Kelet-Európában vagy olyan országokban, ahol burjánzik a korrupció, hanem az egész világon.
Fotók: Mozinet
Kattints, és olvasd el Kerekes Anna A csendes lány című filmkritikáját is!
hirdetés
