hirdetés
Titkos hobbim az analóg fotózás, amiről eddig, a kiállításig nem beszéltem. Ez tényleg csak az én szívből jövő szenvedélyem, csak az enyém, amivel nem kellett eddig senkinek sem elszámolnom. Nagyon tetszik a technika, az, hogy a pillanatot tudod megragadni. Nem lövünk egymás után ezer képet, amiből aztán kiválasztunk hármat, ami szerintünk jól sikerült. Nem lehet retusálgatni, filterezni, a színeket ide-oda pakolni, van az az egy kép, az az egy pillanat, amit megragadtál. Ettől olyan értékes.
Sőt kevesen tudják, hogy maga a nyersanyag is nagy érték, mert hiánycikknek számít. Egy alkalommal csak két tekercset vásárolhat belőle az ember, egy tekerccsel pedig 36 képet lehet készíteni. Ha belegondolsz ebbe, ez nagyon kevés. Éppen ezért a fotózás előtt le kell nyugodni, meg kell érkezni a jelenbe. Nekem ez az, ami, borzasztóan hiányzik a hétköznapjaimban. Annyira zakatol a világ körülöttünk, hogy nehezen megy a lelassulás. Az alkotófolyamatok közül az analóg fotózás az, ami ebben segít. Megtervezem előre, hogy mit szeretnék látni a képen. Ha embereket fotózok, instruálom őket, megteremtem számukra a biztonságos közeget, amelyben önmagukat tudják adni. Persze előfordul az is, amikor egy táj vagy egy téma megtetszik és rögtön kattintok.
Nem tanultam fotózni és éppen ezért dolgozom analóg filmmel. Lelkes amatőrnek gondolom magam, az a gép, amivel a kiállítás képeit is csináltam, egy régi, pár tízezer forintos analóg készülék. Összesen egy vaku van benne, amit nem nagyon használok. A mentoromtól, Lőrincz Márktól kaptam, aki egy nagyon tehetséges fényképész. Szükségem volt szakmai segítségre, mert ehhez az egész anyaghoz én inkább érzelmi, gondolati szinten közelítettem. A színház területéről jövök, volt egy erős koncepcióm arról, hogy az adott embereket milyen helyzetbe, hangulatba, stylingba szeretném elhelyezni. A mentorom egyfajta alkotótárs szerepét töltötte be, meg tudtam vitatni vele az ötleteimet, a fotós szemével látta őket. Technikára nem volt szükségem, nem világítottam, mert ahhoz sem értek. A természetesség oldaláról közelítettem meg a témát.
A Trojka Színházi Társulással lesz egy új premierünk, SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása címmel. Ez egy zenés showműsor a szexualitásról, tabudöntögető témákat dolgozunk fel az előadásban, Gryllus Dorka rendezi, neki ez az első önálló színházi rendezése – bár már az Én, Iphigenia című monodrámámban is közreműködött rendezőként. A fotókiállítás ennek a projektnek a részét képezi. Ezt a témakört kezdtem el boncolgatni a kollegáimmal, akikkel együtt játszom én is a darabban. Szerettem volna megmutatni mindazt, amit mi az előadásban csinálunk, ők hogyan élik meg a hétköznapi valóságban, otthon, a saját intim környezetükben egy hozzátartozójukkal.
Folyamatos határátlépést követtem el ellenük, először arra kértem őket, hadd mehessek be a lakásukba. Utána megkértem, hogy egy hozzátartozójukkal együtt fényképezhessem őket. Ebbe is belementek, ami nagy dolognak számít, hiszen sokuknak civil párja van. Majd ezután következett a legnagyobb kérés, az, hogy a nők férfiak, a férfiak nők legyenek a képeken. Ezzel játékosságot akartam becsempészni a fotózásba, ne az legyen a lényeg, hogy ki fiú és ki lány, vagy hogy ki minek aposztrofálja magát, hanem legyen ez egy játék, ami felszabadultságot okoz bennük. És ebben a felszabadult állapotban mutassanak egy őszinte, személyes pillanatot, egy olyan arcot, amit eddig nem láttunk még tőlük. A különböző stylingot, sminket, víziót, amiben aztán léteztek a szereplők, a csodálatos stábommal együtt terveztük meg előzetesen.
A legelső fotózás alkalmával egy témára két darab filmet szántam, tehát kétszer 36 kockát, de aztán emeltem a tétet és egy történetre egy tekercsem volt.
Mindegyik nagyon jól sikerült, nehéz választanom. Gryllus Dorka és Simon Kornél párosa különlegesen izgalmasra sikerült. A művészházaspárt gyerekeknek szerettem volna ábrázolni, ezért Dorka egy szuperman jelmezes kisfiú lett, Kornél pedig egy rózsaszín tüllszoknyás kislányt alakít a képeken. Egy nagyon-nagyon erős szövetség érezhető közöttük, ezt az erőt még jobban megerősíti a vízió, amibe belehelyeztem őket. Lakatos Márknak is egy erős, érzékeny pillanatát kaptam el. Ő egyedül szerepel a képen, egy kádban, erősen ki van sminkelve, a fején tollas fejdísz van. Abba a pillanatba helyeztem bele őt, amikor a jelmez vagy maszk éppen leolvad róla. Amikor a díva Lakatos Márkból egy mély, személyes Lakatos Márkba megy át.
Nem kizárt, de nem szeretném szándékosan ebbe az irányba terelni magam. Ez a fotósorozat azért lett ilyen, mert az amatőrök szabadságával készült, nem volt semmiféle elvárás sem a magam, sem mások részéről. Ez egy nagy kincs, amire szeretnék sokáig vigyázni. Maga az analóg képalkotás, vagyis, hogy a valóság papírképen jelenik meg, komoly hatással van a nézőre, amikor ömlik ránk a sok-sok kép a digitális világból. Nagyon érdekel, mire lehet még használni ezt az erőt, mi rejlik még a papírképekben.
Nem, de kézi előhívással laborban történt az előhívásuk. Tudomásom szerint Magyarországon egy olyan labor létezik, ahol ezt profi módon csinálják. Ebben is eltértünk a digitális megoldásoktól.
Ez egy kamarakiállítás, 30×40 centis méretben szerepelnek a képek, és lesz egy-két nagyobb kép is. A kiállítás megnyitójára egy performansszal is készültünk, amit a további napokban videofelvételről lehet majd megtekinteni. Óriás, felfújt melleket installáltunk a kiállítás terébe, amelyek életre keltek.
Egy bőröndbe fogom becsomagolni őket. Rábízom a képekre a sorsukat, úgy gondolom, ha ez az anyag valahova kívánkozik, megleli a helyét és utazhat bárhova.
A program a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Budapest Brand közreműködésével valósul meg.
A kiállítás helyszíne: TOBE CABINET Budapest, 1088. Bródy Sándor u. 36.
Információ: info@tobegallery.hu
A kiállítás időpontja: 2023. április 26. – 2023. május 4.
Portré fotók: Demeter Vanda
Képek a kiállításról: Bánszegi Rebeka
hirdetés
