hirdetés
Esther Perel pszichoterapeuta és a New York Times bestseller-írója napjaink egyik legélesebb és legeredetibb hangja a modern kapcsolatok terén. Kilenc nyelven folyékonyan beszél, terápiás gyakorlatot vezet New Yorkban és szervezési tanácsadóként szolgál a Fortune 500-as cégeknél szerte a világon. Ünnepelt TED-előadásait több mint 20 millióan nézték meg.
A beszélgetésen úgy éreztem magam, mintha egy tízszemélyes, csoportos magánbeszélgetésen vennék részt. Esther pont ugyanolyan volt, amilyennek az elmúlt években láttam, abban a közel száz órában, amikor a videóit néztem az interneten. Természetes, közvetlen, vicces és szókimondó. Emellett minden kérdésre átgondolt, tágabb kontextusba tett, professzionális válaszokat adott. Néhány téma, amelyet elviszek magammal Esthertől.
Régen arról beszéltek a szomszédok, ha elvált valaki, most arról, ha rossz kapcsolatban van, de nem válik el. Honnan tudjam, hogy mennem kell? Mikor tudom biztosan, hogy boldogtalan vagyok ebben a kapcsolatban? Némileg provokatív kérdésemet azok helyett tettem fel, akik ott toporognak nap, mint nap az életükben és azon gondolkodnak, hogy mi is a boldogság, mit jelent boldognak lenni.
Nem kell messzire mennünk, hiszen a szüleink, de a nagyszüleink életében biztosan (a kivétel persze erősíti a szabályt) a házasság egyet jelentett a család fenntartásával és viszonylagos jólétével. A pár érzelmi jóléte soha nem volt lényeges. Évtizedekig élhetett úgy együtt két ember, hogy a praktikus dolgokon kívül szinte semmi közük nem volt egymáshoz, mégsem váltak el.
„Boldogan éltek, míg meg nem haltak.” Ismerős?
Aztán a párkapcsolathoz „megérkeztek” a romantikus igények, az összetartozás és a társasági igény. Egyszer Esther úgy fogalmazott, hogy „feljebb mentünk a szükségletek Maslow-létráján, és most az önmegvalósítás iránti igényünket hozzuk a házasságba”.
„Egy embertől kérjük azt, amit valaha egy egész falu nyújtott” – ezt a mondatot tegnap többször is felhozta Esther. Mindent szeretnénk, hogy meglegyen a partnerünkben: legyen biztos háttere, legyen kiszámítható, közben legyen kreatív, vágyakozzon utánam, lepjen meg, de ismerjen és persze saját önismerete is legyen.
Közben már nem egy „faluban élünk”, beköltöztünk a városba, de nem beszélünk a szomszédainkkal, állandó kétségek között tipródunk, idézeteket tűzünk a hűtőszekrényünkre, hogy hogyan kellene élnünk, de nem beszélgetünk otthon a partnerünkkel, hanem a mobilunkat vagy a képernyőt bámuljuk. Amikor meg felnézünk, döbbenten látjuk, hogy kivel ülünk egy kanapén. Amit nagyanyáink nem tartottak problémának – mert nem is tudták, hogy létezik és tudjuk, amiről nem tudunk, az nincs -, azt mi válóokként jegyezzük fel a probléma füzetünkbe.
Mindenről, amiről eddig azt gondoltuk, hogy magától megy, kiderült, hogy magától biztos, hogy nem fog menni. Újra kell gondolunk először a saját magunkkal szemben felállított elvárásainkat, azokat szelektálni, megdolgozni, megbeszélni
A boldogság nem lehet a cél, hanem nagyon sok dolog együttállásának az eredménye. Az állandó boldogság állapotának elvárása miatt állandóan azon töprengünk: boldogok vagyunk? Elég boldogok vagyunk? Lehetnénk boldogabbak? El kell hagynunk ezt a kapcsolatot? Boldogok vagyunk, de talán valahol máshol boldogabbak lehetnénk? A boldogság hajszolása óriási bizonytalanságot teremt bennünk, emellett önbizalomhiányt kelt.
Ez Esther Perel legfrissebb elmélete, amelyre nagyon sokan fognak hivatkozni és egyben továbbgondolni. A szakember arra utal, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatban rengeteg információ lát napvilágot, minden másodpercben új lehetőségeket tesz az asztalunkra, szinte mindenkit foglalkoztat, hiszen ez a jövőnk, ezzel kell kezdenünk valamit. Ritkán hallunk viszont arról, hogy az AI hogyan fogja megváltoztatni személyes kapcsolatainkat. Hogyan fogja megváltoztatni az elvárásainkat az intimitást illetően.
A mesterséges intelligenciát használjuk a tárkereső appokban; ha szükségünk van instant válaszra, akkor konzultálunk chatbot-terapeutákkal.
A mesterséges intimitás rövid időn belül megfoszt minket a valódi kapcsolatoktól. Észrevétlenül kúszik a bőrünk alá a kényelmes online élet, a biztonságosnak hitt, érintéstől mentes kapcsolattartás.
A technológia általában hisz abban, hogy mindenre van megoldás. A dolgokat binárisokká redukálhatod, vagy-vagyra, A vagy B-re, de a valóságban mindenkinek más és más a története. És itt a lényeg: összetett történetek vannak és nem állítások. Érzékszerveink vannak valószínűségek helyett.
Ahogy elvarázsolva ültem a konferenciabeszélgetésen, eszembe jutott Esterházy Péter A Szavak csodálatos élete című előadásából a kedvenc mondatom. A dolog érdekessége számomra, hogy körülbelül tizenöt éve szintén személyesen találkozhattam vele egy előadásán.
„Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát, miért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van?” Esther Perel is a történetekben hisz, azokban a valós, megélt és elmesélt történetekben, amelyeket bármelyikünkkel megtörténik, mindegy, hogy éppen a világ melyik részén élünk. Ha nincs történet, nincs íve az életünknek.
Fotók: Brain Bar
hirdetés
