„A betegségem katalizátorként működött, hamarabb kellett jó döntéseket hoznom” – Interjú Gazsi Zoltánnal

„Ha én ezt előbb tudtam volna…” – hány és hány olyan alkalom van az életben, amikor ezzel a felkiáltással a homlokunkra csapva arra ocsúdunk, talán más irányt vesz az életünk, ha már fiatalon, a fiatalabban több tapasztalattal rendelkezünk. Az időnek azonban nem szaladhatunk elébe, sőt Gazsi Zoltán szerint nem is érdemes. Ehelyett megírta Emberszemlélet – Az életigenlő cégvezető című könyvét, hogy saját példáján keresztül segítsen azoknak, akik nem sodródni szeretnének, hanem tudatosan élni.

Nem így szerettem volna kezdeni a beszélgetést, de adja magát a kérdés. Amikor azt mondtam, hogy egy zéró kólát innék, láttam az arcodon, hogy meglepődtél. Tudom, hogy ez nem a legegészségesebb szomjoltó, de nem szerettem volna már délután kávét inni. Nyilván nem véletlen az sem, hogy te a szénsavmentes ásványvizet választottad.

Nemcsak azon lepődtem meg, hogy zéró kólát kérsz, hanem azon is, hogy langyosan is megiszod. Ez nekem egy durva kombináció. (Nyugtázza a rá jellemző kedves mosollyal Zoltán, majd folytatja.) Ne érts félre, nem hiszek abban, hogy az ember egy dologtól kap rákot, ennél sokkal bonyolultabb az emberi szervezet. Én is megkívánom a kólát évente egy-két alkalommal, főleg, amikor rossz a gyomrom, nem vagyok szélsőséges. Érdeklődéssel figyelem a kék zónák titkait, és jól látszik, hogy a hasonlóságok mellett vannak különbségek is. Mindenütt fontos szerepe van a mozgásnak, a közösségépítésnek, de például a táplálkozásban vannak eltérések. Általában domináns a növényi alapú étkezés, de azért esznek húst, halat is. Az étrend fontos, de legalább ilyen fontos, hogy nem eszik túl magukat, kevés a túlsúlyos. A lényeg, hogy nem ítélkezem senki fölött, elfogadó vagyok, mindenki élje az életét, ahogy szereti. Persze azt is gondolom, az egyéni felelősséget erősíteni kellene, például ha valaki nem vigyáz magára, az fizessen magasabb egészségügyi járulékot.

Ha nem lett volna a betegséged, akkor is ilyen mélyen beleástad volna magad a kék zónák és az egészséges életmód rejtelmeibe, mint most?

Ahhoz, hogy az életem megváltozzon, nyilván kellett a betegségem is. Nehéz lenne meghatározni, hogy a rák mit gyorsított fel a személyiségem fejlődésében, egyáltalán felgyorsított-e valamit.

Kérdés, hogy ha nem lett volna a betegségem, ha kihagytam volna a mögöttem lévő, kórházi kezelésekkel töltött négy évet, akkor is ugyanígy találkoztunk volna-e, és ugyanerről beszélgetnénk-e, mint most. Valószínűleg nem.

Egy biztos, a betegségem katalizátorként működött, hamarabb kellett jó döntéseket hoznom. Azt mindenképpen megtanultam, hogy a homokóra pereg, a perceknek is értéke lett. Az tűztem ki célul, az lett az én luxusom, hogy nagyon kevés olyan dolgot végezzek innentől, amihez nincs kedvem, ami nem inspirál.

Ez az újfajta életszemlélet miben változtatta meg a hétköznapjaidat?

Például a sport sokkal intenzívebben van jelen az életemben. Korábban is tornáztam, és intenzíven karatéztam 12 éven keresztül, de egy idő után a munka átrajzolt mindent. Rengeteget utaztam, az időbeosztásom és a fókuszom is megváltozott. A vevőinkkel és az üzleti partnereinkkel késő estébe nyúló vacsoráink voltak, és így jó harminc évig kimaradt az életemből a rendszeres sport, amit a betegségem hatására újra az életem részévé tettem. Abban ugyanis minden orvos egyetértett, hogy az intenzív testmozgásnak nagyon erős megelőző hatása van, és ez óriási motiváció volt számomra, hogy újra sportolni kezdjek.

Ami az étkezést illeti, abban nem volt az orvosoknak egységes álláspontja. Volt, aki azt mondta, ne kezdjek bele semmilyen diétába, míg más azt tanácsolta, kezdjek el diétázni, hogy a kemoterápia mellett már ne terheljem a szervezetemet olyannal, ami árthat. Miután ez két igen szélsőséges irány, úgy döntöttem, mindkettőből kiveszem azt, ami nekem jó. Bizonyos dolgokat kihagytam az étrendemből, például a cukorfogyasztást erősen visszafogtam, de alapvetően nem kezdtem el diétázni. Korábban is fontos volt, hogy jó minőségű alapanyagból készült ételt fogyasszak, erre soha nem sajnáltam a pénzt.

Ám a pénz önmagában kevés, tudatosságra is szükség van. Sok tehetős embert ismerek, aki nagyon rosszul táplálkozik, és a gyerekeit is rosszul eteti, tolja beléjük a cukros üdítőt, a pogácsákat. Az alkoholfogyasztási szokásom is megváltozott, töményet csak nagyon ritkán iszom, és akkor is csak egy kis kortyot. Borokból sokkal jobb minőségűből ritkábban és kevesebbet iszom. Az én identitásom az, hogy mediterrán ember vagyok, szeretem a déli életérzést: egy finom vacsora mellé jár egy kis pohár bor. Nem is hiszek a szélsőségekben, viszont azt is tudom, hogy az én előéletemmel óvatosnak kell lennem. Mindenkinek a saját kockázati tényezőit kell jól felmérnie, nagyon nagy egyéni különbségek vannak abban, ki mit bír, ezért kinek mit szabad.

Esetleg gondolkodtál azon, hogy melyek azok a rossz kombinációk, amelyek például kiváltanak olyan típusú betegséget, mint a tiéd?

Nem vagyok szakértő, de sok mindent olvastam és láttam. Mindenképpen benne van a genetikai öröklődés, a mozgásszegény életmód, a túlzott étel- és a mértéktelen alkoholfogyasztás. De ugyanígy meghatározó tényező a bennünket körbevevő közösségi háló is, melynek komoly megtartó ereje van. A magány ölni tud. Éppen ezért fontos, hogy milyen értékrendű emberekkel veszed körül magadat, és legfőképpen milyen a párkapcsolatod, vagyis az az ember, akivel a legtöbb idő töltöd.

Nagyon nem mindegy, hogy véletlenszerűen belesodródsz mindenféle kapcsolatba, vagy tudatosan választod azokat az embereket, akikkel kapcsolatot ápolsz.

Az én életemben volt egy idő, amikor hagytam magam rossz irányba sodródni, most azonban sokkal tudatosabban szűröm az embereket. Sok kedves, jó ember van körülöttem, akik mégsem tartoznak a belső körömbe, mert bár nagyon jól tudunk együttműködni, mégis van valami, ami nincsen meg bennük ahhoz, hogy igazán közel kerüljek hozzájuk. És ez rendben is van így, nincsenek végtelen szabad vegyértékeink. A kapcsolat mélysége ma már nem az együtt eltöltött idő függvénye, hiszen vannak olyan emberek, akikkel kapcsolatban azonnal érzem, hogy egyformán rezdülünk. Antennáim nem éreznek semmiféle hátsó szándékot, érdeket, és úgy érzem, valóban a tiszta szándék tart össze bennünket. Ezekkel az emberekkel igyekszem egyre több időt eltölteni.

Eljátszottál már a gondolattal, hogyan alakult volna az életed, ha öt, tíz vagy húsz évvel ezelőtt birtokában lettél volna annak a tudásnak, amellyel ma már tudatosan éled az életed?

Sokszor eszembe jutott már, hogy ha ezzel a tudással lennék húszéves, milyen jó lenne… Aztán rájövök, hogy nagyon rossz lenne, mert a kortársaim nem értenének meg. Nem szeretnék kilógni a sorból, és egy jó értelemben vett okostojás lenni, aki mindent lát előre, és olyan tudással van felvértezve, amivel senki más. Minden úgy van rendjén, ahogy történt. Azt azonban nem bántam volna, ha például ennek az 58 éves koromban ismert tapasztalásnak 40 évesen már a birtokában lettem volna, mert akkor sok mindenben másképp alakult volna az életem. Erről is szól a könyvem. Ha valaki elgondolkodik a dilemmákon, elolvassa, és tényleg komolyan veszi a könyvben megfogalmazott üzeneteket, meggyőződésem, hogy jobb döntéseket tud hozni, amivel akár éveket tud nyerni. És mindenképpen minőségibb életet fog élni, mert nem állítja sorsát automatára, hanem időről időre rátekint: honnan jövök, hol vagyok, hova tartok. És ha odaérek, ahova épp tartok, az boldogságot okoz-e majd. Mindannyian egyediek vagyunk, de elég nagy mintaszámot nézve mégis elkezdenek felsejleni a hasonlóságok is. Az emberek 90 százaléka úgy gondolja, jobban vezet, mint az átlag. És talán ez a példa segít mindenkit ráébreszteni: ha átlagos életet élünk, hozni fogjuk az átlagember problémáit is.

Fotó: Ajkai Dávid

Ha kíváncsi vagy a Gazsi Zoltánnal készült teljes interjúban, keresd a Remind Bookazine hetedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg most!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd Iglódi Csabával készült interjúnkat Dreher-szimfónia című könyvéről!