Számodra mit jelent a tudatosság? Az életed mely területén vagy a legtudatosabb?
Megpróbálom az egész életemet úgy felfogni, mint egy műalkotást, és jól gazdálkodni az idővel és a tehetségemmel – vagy annak morzsáival. A tudatosság olyan szempontból régóta jelen van az életemben, hogy az egzisztenciális feladatok mellett nagyon koncentrálok az alkotói, előadói életemre; valamint most, hogy azért már tíz-tizenöt éve belenőttem abba a korba, amikor az érzelmi életembe, a párkapcsolatomba, a gyerekek nevelésébe is bele tudok annyi fókuszt gyűrni, hogy sokkal elviselhetőbb társ és apa legyek, mint ahogyan húsz-harminc évvel ezelőtt képzeltem magamat.
Azt gondolom, hogy a tudatosság nagyon jellemző az életemre, mert tudom, hogy gyorsan elmúlik, és nem akarom olyan pillanatokra elvesztegetni, amik jelentéktelenek vagy értelmetlenek számomra. Ez nem azt jelenti, hogy bármit is kimatekozom, csak azt, hogy eldöntöm, mi az, amire jó érzéssel szánok időt: a feltöltődésre, a kikapcsolódásra mindig – nagyon tudok örülni egy tavaszi napnak a rügyező Budapesten –, arra viszont egyre kevesebbet szánok, ami nem okoz örömet vagy nem tesz szabaddá.
A tudatosság egyébként a saját fizikai és lelki kondíciómra is vonatkozik. Úgy gondolom, hogy nem mindegy, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan készülünk fel az idős korunkra, amikor a szervezetünk leamortizálódása miatt szükségünk lesz arra, hogy a lelki világunkat is jól karban tudjuk tartani. Ha egy sérült testben él az ember, az a lelki világát is szétveri. Ezért igen, azt gondolom, hogy tudatosnak kell lenni az élet minden évtizedében.
Mi az, ami kikapcsol a mindennapokban?
A mindennapokban egyfajta tudatos időkezelés folyik az életemben. Ez az énidőre is vonatkozik. Tudatosan szánok időt arra, ami örömet okoz: hogy a gyerekeimmel ki tudjunk ülni a kertbe, tollasozzunk, dumcsizzunk. Rengeteg időt töltök a feleségemmel is, nemcsak a munkámban, a szabadidőmben is. Hétfőnként összejárok egy társasággal, akikkel öregfiús focit nyomunk. Ami teljesen kikapcsol, az a síelés, viszont elég régen voltam már sízni. Egy kicsit hiányzik is, de majd megpróbálom rábeszélni a családom női tagjait, hogy menjünk vissza a hegyekbe. Az első alkalommal, amikor barátkozni próbáltak vele, nem aratott túl nagy sikert.
Az énidőmhöz hozzá tartozik a dalszövegírói munka is. A feltöltődés elválaszthatatlan ettől a munkától. Néha úgy tűnik, hogy nem csinálok semmit, fekszem a kanapén vagy odakint a nyugágyban, de tulajdonképpen olyankor is jár valamin az eszem.
Énidőnek tekintem az alkotótársaddal és a barátaimmal eltöltött időt is. Minden jó beszélgetés nagyon inspiráló tud lenni, kedvet csinál az élethez minden olyan rémület ellenére, amit a jelenlegi világ éppenséggel produkál az ember életében.
Azért is alakítottam át az életemet sok szempontból, mert elég volt a reklámipar taposásából, abból a fajta tekerésből, ami az elmúlt két-három évtizedemet jellemezte. Határt kell tudni szabni annak, hogy meddig produktív az ember. Én is megtanultam háttérbe szorítani a produktivitás szempontjait, mert nem lehetünk állandóan termékenyek. Amúgy nagyon fontos, hogy az ember karban tartsa magát és képes legyen teljesíteni, de ugyanilyen fontos az énidő is. A minőségi énidőben születik meg a képesség arra, hogy újra össze tudj rakni valamit.
Volt esetleg mostanában olyan olvasmányod, ami nagyon megfogott?
Minden nap olvasom a független hírportálokat, ezen kívül nagyon szeretek irodalmat olvasni. Nem pusztán regényeket vagy novellákat, verseket is. Nemrég Grecsó Krisztián egyik nagyszerű regényét vettem a kezembe, illetve Peer Krisztián verseit olvasgattam. Őket mindig érdeklődéssel figyelem.
Fotó: Ajkai Dávid
