Gryllus Dorka színészi pályájának elején meghatározó éveit a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltötte, aztán a filmezés felé fordult. Több nemzetközi díjat is elnyert, majd Berlinbe költözött, évek óta ingázik Berlin és Budapest között. Filmes szerepei mellett számos színházi alakítása is emlékezetes.
Miért választottad a filmezést, amikor Babarczy László tanár úr válaszút elé állított Kaposváron?
A Sátántangó forgatásán eszméltem rá, hogy a filmes közegben mozgom otthonosan. Nem gondoltam rögtön a színészetre, csak éreztem, hogy azt akarom csinálni, amit a forgatáson dolgozók. Akkor még nem tudtam, hogy nem minden rendező egy Tarr Béla és nem minden forgatás hasonlít a Sátántangóéra. Aztán meg sem fordult a fejemben, hogy más legyek, mint színésznő. Abban az időben a csinosnak mondott, színjátszás iránt érdeklődő fiatal lányok színésznők lettek. Szoktam azon filózni, hogy ha nem kell a társadalmi elvárásnak megfelelni, vajon eszembe jutott volna-e a rendezői pálya, ami ma már szintén közel áll hozzám.
Pedig nem is vagy szőke, kék szemű, mint a naivák általában.
Pályakezdőként nem láttam külső szemmel magam. Ha bekerülsz a filmiparba, automatikusan be leszel skatulyázva. Elégedett vagyok a szerepeimmel, ám idővel megértettem, hogy ez is, mint az élet legtöbb területe, a piacnak alárendelt iparág. A művészfilmesek ugyan belső igényből csinálnának filmeket, de még őket is befolyásolja, mit akar látni a néző, mi megy most a fesztiválokon. Jancsó Miklósnál még ugrálhattak a lovak és az emberek heteken át, számolatlanul – ma már a számok beszélnek. A művészi attitűd a biznisz béklyója miatt ritkán mutatkozik meg. Mindezek ellenére, ugyanúgy szeretem a filmcsinálást, mint régen: hajnali négykor boldogan kipattanok az ágyból, és jól vagyok a szettben.
Tudatosan menedzseled magad?
Vannak terveim, de szabadúszóként rugalmasnak kell maradni. Van, hogy egy téma, egy darab művészként érdekelni kezd, de nem tudok előre tervezni. Döntéseim főként zsigeriek, a bensőm vezérel. Saját elv- és morális rendszerem szerint haladok, a piaci rések sem érdekelnek. A piacnak való alárendeltség nem is sajátja a művészetnek.
Férjed, Simon Kornél szintén színész. Hogyan fér meg két dudás egy fedél alatt? Kerülitek a magánéletben a „szakmázást”?
A szakma nem befolyásolja negatívan a kapcsolatunkat. A színpadon ismerkedtünk meg, és bár a magánélet összeköt minket, nagyon szeretünk együtt játszani is. A Zuniverzumban, amit a barátainkkal csináltunk, lubickoltunk. Vannak napok, amikor főzünk, a gyerekekkel a kertben vagyunk meg kirándulunk és olyanok is, amikor Kornéllal ötletelünk. Ehhez hasonló világban nőttem föl: a szüleim folyton dolgoztak (Dorka édesapja Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, édesanyja Kőváry Katalin Jászay Mari-díjas rendező – a szerk.), beugrik a gyerekkoromról a kép, hogy ülök a hátsó ülésen, ők meg elől megbeszélik, milyen versek, milyen számok legyenek a következő Kaláka-koncerten.
Mesélnél a jelenleg is futó produkcióidról?
Hálás vagyok a Trojka Társulatnak, hogy segítettek visszatalálni a színházhoz. Öt éve játszom sikerrel a trojkásokkal az Anna Kareninát. Sosem jutott volna eszembe ez a szerep, nem hittem volna, hogy nekem való lenne, mert Annát nálam sápatagabb, tehetetlenebb nőnek tartom. Soós Attila, a társulat vezetője keresett meg az ajánlattal, aminek mégis nagyon megörültem. Amikor egy színész elkezd egy szerepen dolgozni, megnézi, hol vannak közös pontjai a karakterrel és azokat erősíti fel a szerep kedvéért – Annát is sikerült megtalálnom magamban.
Ebben az évben két színházi projektnek örülök a legjobban, amelyekben a Trojka, így vagy úgy, de benne van. Dobray Sarolta párkapcsolati erőszakkal foglalkozó sikerkönyve alapján Kornéllal csináljuk az Üvegfalat, Soós Attila rendezésében, a Gólem Színházban és a Lóvasúton játsszuk ősszel újra. A másik produkció, amit imádok, a SZX_MCHN – avagy vágyaink meghurcoltatása, ami egyben az első önálló rendezésem is. Hihetetlen látni, hogy amit kitaláltam, megvalósult. A színházi pálya más minősége a rendezés, amiért odáig vagyok. Ráadásul, megkönnyítette a munkám, hogy van színészi gyakorlatom, és hogy csodálatos színészekkel dolgozhattam együtt. A trojkásokok játszanak benne, valamint Réti Adrienn és Lakatos Márk, aki a szédületes jelmezeket is tervezte. Végtelenül inspiráló volt együtt dolgozni Závada Péter íróval is, aki a szövegeket a mi történeteinkből írta, a számokat pedig a férjem válogatta hozzá. A másfélórás zenés őrületet Jessica Simet koreografálta.
Két gyereketek született Kornéllal, nagyobbik fiad, Soma a filmszínészet felé kacsingat. Terelgeted őt vagy hagyod szabadon mozogni?
Tizenegy éves a fiam, pontosan tudja már, mit szeret. De nem csoda a színház- és film iránti vonzódása, ez Kornéllal való kettősünből fakad. Szülőként én is vigyázni akarok Somikára, de nem szeretném elvenni a kedvét attól, ami most annyira szórakoztatja. Én, ennyi idősen messze nem voltam ilyen határozott, mint ő, de örülök, hogy ebben nem hasonlítunk.
Színészként különösen számít az ember lányának a kora. Mit teszel szépséged megőrzése érdekében?
Sokat alszom – anyukám belém nevelte, hogy ez a legfontosabb szépségpraktika. Ha választanom kell, hogy megnézzek egy filmet vagy aludjak, gondolkodás nélkül az alvásra szavazok. Napi kilenc órát alszom általában – ha mondjuk csak hetet sikerül, délután is lefekszem, ha tehetem. Persze tornázom is, és sokat eszem. A trojkások jót derülnek azon, hogy folyton eszem. Sokszor eszem, de keveset. A gyerekeimmel korán kelek, miattuk korán is fekszem. A fiatalság-őrületet egyébként kifejezetten kártékonynak tartom, meg kellene tanulnunk szépen, méltósággal megöregedni.
Fotók: Rafaella Pröll
