A kisgyerekek negyede mobiltelefonnal a kezében nő fel

Egy angliai kutatás szerint az öt- és hétéves kor közötti gyerekek negyedének már saját mobiltelefonja van. Szalóky Bálint írása.

A mobiltelefonok kényelme mostanra teljesen beivódott a mindennapjainkba. A legtöbben talán nem emlékeznek arra, amikor az emberek még telefonfülke előtt álltak sorba, hogy hívást indítsanak. Vagy, amikor már volt vezetékes telefon, egy otthonra is szükségünk volt ahhoz, hogy elérjenek minket. Sokak esetében a korábbi munkaeszközeiket is kiváltotta, hiszen tulajdonképpen kézi számítógépekről beszélünk, ahol a telefonálás egy a sok lehetséges funkció közül.

A mobiltelefon valóban számos előnye mellett mostanra folyamatosan szó esik a negatív hatásairól, legyenek azok egészségügyi vagy mentális problémák, a munka-szabadidő egyensúly megtalálásának nehézségei, vagy akár az előállításból és a gyors elhasználódásból fakadó környezeti lábnyom. Azonban viszonylag újdonság annak feltérképezése, milyen hatással van mindez azokra, akik már beleszülettek egy olyan világba, ahol a mobiltelefon a lehető legtermészetesebb adottság.

A gyerekek kezére gyógyult a telefon

Az angliai Ofcom kutatásában megállapította, hogy az öt és hét év közötti gyerekek már közel negyedének van saját mobiltelefonja. Ezzel párhuzamosan a közösségi hálózatokat használók száma is nőtt a korcsoportban, annak ellenére is, hogy például a WhatsApp esetében a fejlesztők által meghatározott minimum kor 13 év az alkalmazás használatához. Ugyancsak emelkedett a korcsoportból azok száma, akik élő közvetítéseket néznek, vagy valamilyen online játékot játszanak.

A BBC cikkében arról ír, hogy ezek a ledöbbentő adatok vészharangok lehetnek a szabályozók számára, azonban talán még több múlik a szülőkön.

A legtöbb esetben ugyanis a mobiltelefonok a szülőknek köszönhetően kerülnek a gyerekek kezébe, hiszen a szolgáltatókkal csak ők köthetnek szerződést, így valószínűsíthető, hogy maga az előfizetés is az ő nevükön fut.

A szülők persze jó szándékból adják a gyermekük kezébe a telefont, mert fontos, hogy akkor is tudjanak kommunikálni vele, amikor fizikailag nincsenek jelen. Mostanra azonban maguk a szülők is arról számolnak be, hogy problémákat okoz az eszközök használata. A social media felületeket például annak a nyomásnak köszönhetően engedik használni, hogy azt látják, más szülő lehetővé teszi azt a gyerekeinek, és emiatt persze a saját gyerekek is szeretnék kipróbálni.

Tudatlan felnőttek

A szülőknek csupán egy része tudja, hogy az olyan alkalmazások, mint például a WhatsApp, TikTok és Instagram, rendelkeznek egy minimum életkorral, amit a regisztráció során a felhasználó visszaigazol. Ezzel együtt a felmérés arra is rávilágít, hogy azon szülők harmada, akik tisztában vannak ezzel, engedik, hogy a gyerekeik használják az alkalmazásokat. Természetesen a szülők abba is tehetnek komoly munkát, hogy megtanítják a gyerekeiknek, hogyan használják az eszközöket és szoftvereket biztonságosan.

Megoszlanak a vélemények arról, megoldás lehet-e a teljes tiltás, hiszen a gyerekek az eszközökkel így is, úgy is megismerkednek, legkésőbb a kortársaikkal történő rendszeres találkozásokkor. Más vélemények ugyanis határozottan javallják, hogy minél előbb barátkozzanak meg azokkal a technológiákkal, amelyeket a jövőben használni fognak. A jelenlegi időszak nemcsak a gyerekek, de egyértelműen a felnőttek számára is tanulási folyamat, mivel nem nőtt még fel olyan generáció, ami ilyen fiatalon mobilozhatott volna. Sajnos ezzel jár, hogy sok előnyre és hátrányra csupán tapasztalás útján derülhet fény.

Fotó: Pexels / Matilda Wormwood

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: versenyistállóba a lovak és az autók valók, nem pedig gyerekek!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Különleges, kizárólag a Sziget Fesztivál közönsége számára látható produkcióval tér vissza idén a Recirquel. A társulat augusztus 11. és 15....

EZ IS ÉRDEKELHET

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik

3 magyar kötődésű nemzetközi regény a nyár végére