Mikor megérkezik, még vizes a haja. Az uszodából rohant az interjúra. Évek óta rendszereresen úszik, de nem csak úgy hobbiszinten. Mindenben a maximalizmusra törekszik, így profi edzője segítségével addig dolgozik heti háromszor hajnalban az uszodában, amíg minden úszásnemben egyre tökéletesebbé nem válik a technikája. Ugyanez visszaköszön a pályáján is, ha bárki rákeres a nevére jól látja, hogy fiatal kora ellenére már megannyi sikert tudhat magáénak. De vajon ő hogyan látja mindazt, amit elért?
Nem lett belőle tévébemondó
„Anyukám azt szokta mondani, hogy bármit is csinált rosszul annak, azért meg lett az eredménye, mert lett egy nagyon sikeres lánya” – kezd bele Barbi. „Amit nyilván elismerek, de alapvetően nem így élem meg a mindennapjaimat. Valahol az emberi természethez hozzátartozik, hogy jobban felnagyítja a veszteségeket, kudarcokat. Ezek fényében nem azt látom, hogy nyílegyenes, fényes és aranykövekkel kikövezett utam lett volna.
A gimnázium után jelentkeztem az ELTE bölcsészkarára, de nem azért, mert tanár akartam lenni, inkább azért, mert tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek magammal. Aztán másodévesen jött az amerikanisztika és még jó pár más próbálkozás. Akkoriban indult először médiaszak is az egyetemen, és mivel nekem nagyon tetszettek a tévébemondók, így abba is belevágtam. Ám mint látod, végül nem én lettem Kudlik Juli utódja, a televíziózás viszont ettől függetlenül borzasztóan érdekelt. Ráadásul 97- ben, amikor végeztem, éppen alakultak itthon a kereskedelmi tévécsatornák, ezek pedig teljesen új terepet jelentettek a hazai médiavilágban. Ennek köszönhetően gyakorlatilag állást sem kellett keresnem, az új cégek tárt karokkal vártak minket, így kerültem az RTL Klubhoz.”
Barbara a Fókusz című műsorában kezdett dolgozni előbb riporterként, majd felelős szerkesztőként. 2001-ben váltott: kipróbálta a képernyő másik oldalát is, az M1 csatornán vezette az Ismeretlen Ismerősök című közéleti portréműsort, ahol több, mint 50 híresség egy-egy napját mutatta be. 2002-ben a TV2-ben kapott új lehetőséget, előbb a Claudia Show főszerkesztője, majd a Big Brother VIP producer lett, amely műsort máig kedvenc munkájának tartja. 2003-ban vállalta el a Viasat3 programigazgatói feladatait, ahol 2009-ig dolgozott. És bár fénysebességgel haladt tévés karrierje, ő mégis túl szerényen emlékszik vissza minderre.
„A Viasathoz azért vettek fel programigazgatónak, mert jól beszéltem angolul és abban az időben ez még nem volt annyira természetes mint ma. Egész gyerekkoromban Amerika és Magyarország között ingáztunk, jártam vagy 7 iskolába, éltem vagy 5 államban. A kétezres évek elején még elég hézagos volt a tévés szakma, nem volt túl sok képzett szakember, nekik pedig kellett valaki, akinek van már tapasztalata és az angolt is érti. Aztán kitanultam a programigazgatói szakmát, rengeteget jártam Londonba, Stockholmba az ottani kollégáktól tanultam meg szinte mindent amit ma a televíziózásról tudok. 2013 ig dolgoztam a kereskedelmi televíziókban, majd a Telekom felkérésére útjára indítottam az OzoneNetwork és LifeNetwork csatornákat.
Rengeteg jó munkám volt, de egyre többször éreztem azt, hogy váltanom kell. Ebben közrejátszott az is, hogy én alapvetően nem szerettem betagozódni soha. És egy multinacionális vállalati modellben ez hiba. Hátrány. Az egyik volt főnököm Kocsis Attila, aki most a Forbes lapigazgatója fogalmazta ezt meg a legjobban. Emlékszem egyszer azt mondta nekem: Barbi, te annyira „sok” vagy és olyan túláradó az energiád, hogy egy klasszikus menedzsment felépítésben ezt egyszerűen nem lehet elviselni. Valóban ilyen vagyok, túl gyorsan és szinte mindent azonnal akarok megvalósítani, és belátom, hogy ez másoknak néha terhes lehet. Hogy ezt megfelelően kezelni tudjam több coachnál is jártam akkortájt, de mindegyik személyiséganalízis úgy értékelt, hogy én igazából vállakozó típus vagyok, aki akkor működik igazán jól, ha békén van hagyva és azt csinál, amit gondol. És igazuk volt. Tényleg ilyen vagyok.”
A teljes cikket a Remind Bookazine második lapszámában olvashatod el!
