hirdetés
Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy a hazugságot különböző viselkedéses jelekből jól fel lehet ismerni. A mimika, a tekintet iránya vagy a hangszín azonban korántsem olyan jó detektorai a hazugság felismerésének, mintha csak arra figyelnénk, milyen részletességgel mesél valaki.
Valamennyien hazugságok tömkelegével állunk elő nap mint nap, és még ennél is többel találkozunk. Ezek az ártatlanabbtól kezdve – mint például, hogy azt mondom, minden rendben velem, miközben rémesen vagyok – az egészen aljasig is terjedhetnek. Talán nem is várható el az emberektől a teljes őszinteség. Képzeljük el, hogy érzenénk magunkat, ha a párunk mindig megjegyzéseket tenne ránk, amikor rossz passzban vagyunk. Vagy a randipartnerünk a második találkozón közölné, hogy nem testesítjük meg a fejében élő ideált.
Bizonyos élethelyzetekben egyenesen elvárt a kegyes hazugság. Alapvetően azonban arra vagyunk szocializálódva, hogy úgy gondoljuk, mások nem akarnak bennünket megtéveszteni, becsapni, eszük ágában sincs különféle előnyökhöz jutni azáltal, hogy megvezetnek minket. Ennek a hátulütőjeként viszont időről időre felülünk a hazugságoknak, különösen abban az esetben, ha felkészült és gyakorlott hazudozóval van dolgunk, akinek érdeke, hogy leplezze előttünk a valóságot.
A témában tett kutatások eredményei ráadásul azt mutatják, hogy rettentően rosszak vagyunk a hazugság felismerésében. Egy több mint 24 ezer résztvevő adatait elemző tanulmány szerint alig vagyunk valamivel jobbak ebben, mintha véletlenszerűen állapítanánk meg, mi a hazugság és mi az igazság.
Régóta léteznek különböző technikák a hazugság felismerésére, kezdve az olyan fiziológiai jeleket is mérő eszközöktől, mint a hazugságvizsgáló egészen a kínvallatás brutális módszeréig, de azt is tudjuk, hogy ezek sem száz százalékig eredményre vezető eszközök.
Persze a hétköznapi életben is fontos készség lenne felismerni a hazugságot, különösen ha az éltünk múlik rajta. Egy új kutatás szerint azért vagyunk nagyon rosszak megvezetés tetten érésében, mert egyszerűen túl sok jelre koncentrálunk, amelyekből ráadásul a legtöbb nem is feltétlenül leplezi le olyan nagy bizonyossággal a hazugságot, mint azt korábban feltételezték. Ilyen például a testbeszéd, amelyről már több ízben kiderült, hogy az annak alapján lemérhető specifikus jelek egyáltalán nem segítenek minket a hazugság felismerésében.
Van azonban egy olyan faktor, amely elég jól meghatározza, hogy valaki hazudik-e vagy sem, ráadásul meglehetősen könnyű felismerni. Ez pedig az elmesélt történet részletessége. Aki valóban átélt egy eseményt, az sokkal részletesebben tud beszámolni róla. Persze a hazugok is begyakorolhatják a részletes történetmesélést, de az adott esetben akár kockázatos is lehetne számukra, hiszen belegabalyodhatnának az információkba, pár óra vagy nap múlva elfelejthetnék, mit is mondtak, vagy éppen egy olyan részletet árulnának el, amely megcáfolható.
Éppen ezért a hazugságok jellemzően kevésbé részletgazdagok, és úgy tűnik, ha csak erre figyelünk, meglehetősen pontosan felismerjük, mikor hazudnak nekünk.
Egy, a Nature Human Behaviour című szaklapban március végén megjelent publikáció alapjául szolgáló kilenc kísérletsorozatban 1445 résztvevővel próbálták meg felmérni, hogy különböző kézzel írott állítások, videó- vagy élő interjúkban a szereplők az igazat mondják-e, vagy hazudnak. Egyes helyzetekben a kísérleti személyeknek különböző viselkedéses és fizikai jelek alapján kellett eldönteniük, mi a tény és mi a kitaláció, míg más helyzetekben azt kérték tőlük, csak arra figyeljenek, milyen részletességgel meséli el a történetet a beszélő.
A történeteket diákok egy csoportja mesélte el, akik közül egyeseket arra kértek, hogy lopjanak el egy vizsgadolgozatot egy szekrényből, míg másoknak egyszerűen azt mondták, hogy töltsenek el 30 percet az egyetem területén. Ezt követően mindkét csoportnak arról kellett beszámolnia, hogy mi történt velük, amíg az egyetemen lófráltak.
Azok a kísérleti alanyok, akik megpróbáltak többféle jelből információt szerezni arról, vajon az igazat vagy a hazugságot hallják, nem igazán ismerték fel jobban a hazugságot, mintha csak tippeltek volna. Azok azonban, akik csak a sztorik részletességére figyeltek, az esetek 59%-79%-ban felismerték, ki hazudik és ki nem. Úgy tűnik hát, hogy az ördög a hazugságfelismerés esetében is a részletekben rejlik.
Fotók: Pexels
hirdetés
