Keresés
Close this search box.

„Elfogadom, hogy minket már nem vesz körül olyan pátosz, mint az előttünk járókat” – Interjú Hegyi Barbarával

Becsült olvasási idő: 6 perc
Fairnek lenni egy olyan emberi nívó, melyből soha semmilyen körülmények között nem engedhetünk – vallja Hegyi Barbara színésznő, akivel Juhász Marianna beszélgetett.

hirdetés

Hegyi Barbarának van egy sajátos életritmusa, ami egyenesen arányos elfogadó-, megértő- és alkalmazkodóképességével. Talán ennek is köszönhető, hogy nem bírálja, sokkal inkább figyelemmel és kölcsönös tisztelettel fordul afelé a fiatalabb generáció felé, melynek a színésznő szerint most leginkább arra van szüksége, hogy békén hagyják.

Remind

Hogyan telt a nyarad? Minden belefért, amit erre a néhány hétre elterveztél?

Vegyes és kicsit hektikus volt az idei nyár, mert forgattam is, voltak előadásaim is, és belekezdtünk egy építkezésbe, amivel szintén sokat kellett foglalkoznom. Mindemellett egy picit nyaraltunk is, ami alatt rengeteget olvashattam. Ennek nagyon örülök, mert évad közben, szinte alig van időm arra, hogy szépirodalmat olvassak. De, amikor elmegyünk nyaralni, akkor az év közben felhalmozott összes könyvet megpróbálom gyorsan elolvasni, és ez most is így volt. Mindemellett életemben először zsűriztem is. A Városmajori Színházban vállaltam el ezt a nagyon megtisztelő feladatot, hogy vidéki és határon túli előadásokat véleményezzek. Az egyik ok, ami miatt elfogadtam a felkérést, hogy így hat remek előadást láthattam, mert az, hogy valahová beüljek egy produkciót megnézni, szintén ritkán adatik meg nekem. Természetesen a saját színházamban megnézem az előadásokat, de az elfoglaltságaim miatt más színházakba sajnos csak ritkán jutok el.

Milyen könyveket szeretsz olvasni, mi az, ami érdekelt?

Vegyes az érdeklődési köröm, szeretem a regényeket, de van, amikor valamilyen életvezetéssel kapcsolatos témába ásom bele magam. Ilyen volt legutóbb a Jégemberként is ismert Wim Hof könyve. De a nyáron olvastam egy isteni jó grúz szerző, Nino Haratisvili A nyolcadik élet című könyvét, és szintén most jutottam a végéra egy Meryl Streepről szóló könyvnek is. A kortárs magyar irodalom is vonz, főként Parti Nagy Lajost, Esterházy Pétert és Závada Pált szeretem. De ahogy már mondtam, restellem, hogy évad közben nem marad időm arra, hogy könyvet vegyek a kezembe. A napi sajtót minden reggel elolvasom, de megmondom őszintén, könyvet nem szeretek úgy olvasni, hogy három naponta jut időm két oldalra, mert akkor szétesik a történet. Nyáron van, hogy napokon keresztül csak olvasok, és ilyenkor hozzám sem lehetett szólni. Szerencsére a családom tiszteletben tartja és elfogadja ezt.

Egy-egy évad vége szokott téged számvetésre késztetni? Volt arra példa az utóbbi időben, amikor szükségét érzed annak, hogy átgondold a veled történteket?

Nem hiszem, hogy a számvetést egy konkrét időponthoz, például egy évad végéhez vagy január elsejéhez kellene kötni. Én folyamatosan értékelem a velem történteket, hogy valami jó volt, vagy sem. Ez ez nem is biztos, hogy egy év, lehet, hogy másfél, kettő, vagy csak egy fél, de az is lehet, hogy egy isteni periódust zárok le magamban akkor, amikor már kellő távolságból van rálátásom a történtekre. Ha kell, akkor minden nap megállok. Reggelente általában másfél órával előbb kelek fel, mint ahogy ki kell lépnem a lakásból. Ez az idő is alkalmas az úgynevezett megállásra. Ilyenkor mindig egyedül vagyok, ülök a kávémmal vagy egy pohár vízzel, és megpróbálom átgondolni, mi történt az előző nap, és végigveszem, hogy mi fog következni aznap. Ez a reggeli elmélkedés olyan, csak nekem kiszorított idő, ami segít abban, hogy elrúgjam magamat a faltól.

Remind

Hogyan képzeljük el egy 21. századi színésznő élete? Mi zajlik a színfalak mögött? Az, amit gyermekkorodban erről a hivatásról elképzeltél?

Azt nem tudom, hogy más színésznők hogyan élnek, egy biztos, én hajszoltan, de ennek főként én vagyok az oka, mert semmit nem tudok kényelmesen csinálni, a meglévő feladatokhoz mindig hozzáveszek újabbakat. Abszolút úgy képzeltem gyerekkoromban az életemet, hogy ennyiféle dolgot fogok egyszerre csinálni. Én kifejezetten élvezem, hogy rengeteg feladatom van. Egyrészt szeretem, hogy sok dolgom, teendőm van, másrészt szeretek fizikailag elfáradni. Nem vagyok kényelmes típus, nem tudom lassan vagy kényelmesen tenni a dolgomat.

Ha véletlenül adódik egy pár órás szünet a napomban, akkor biztos, hogy még oda beteszek valamit. De azt gondolom, hogy hozzám hasonlóan nagyon sok nő így van ezzel, főleg ebben a korban, 40 és 70 között. Dolgozol, de még édesanya, és talán már nagymama is vagy, jelen vagy feleségként, vásárolsz, intézed a család összes dolgát, mindeközben számít rád a baráti köröd is, és még ki tudja, mi minden egyéb más feladat is közbejöhet.

Én épp abban a korban vagyok, amikor mindez kivitelezhető, ráadásul engem nagyon inspirál, hogy minél jobban helytálljak. Szeretem, hogy már mindent tudok csinálni, és még mindent tudok csinálni.

Van olyan korszaka az életednek, ahová szívesen visszamennél?

Nincs, bennem mindig az „innen ne menjünk tovább” érzés dolgozik. Nem akarok újra 30 éves lenni, mert jó érzés sok megélt tapasztalattal rendelkezni, amit nem szeretnék elveszíteni. De ezzel a tudással sem akarnék fiatalabb lenni, mert akkor nem tudnám olyan felszabadultan élni például a harmincas éveimet. Arról azonban van elképzelésem, hogyan szeretnék majd két-három évtized múlva élni. Véleményem szerint nagy előny vagy szerencse egy idősebb ember életében, ha fiatalok vagy sokkal inkább több generáció veszi körül, és van ebben az idős emberben olyan fajta nyitottság, kíváncsiság és rugalmasság, amivel fel tudja fejteni a nemzedékek közti másként gondolkodás fonalát, mert nagyon nagy a differencia. Én magam is érzem az 57 évemmel, hogy a mai fiatalokkal ellentétben mi teljesen más értékrendek mentén szocializálódtunk.

Arra célzol, hogy nehéz velük felvenni a ritmust?

Néha igen, ezt érzem. Sokszor elgondolkozom ezen, és arra kényszerítem magam, hogy megpróbáljam megérteni őket, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az a mértékadó, amit én jónak gondolok. A mai fiatalokkal ellentétben az én generációm nem elmélkedett annyit olyan kérdéseken, hogy „Ki vagyok én?” „Mi a dolgom a világban?”, hanem mindenki tette a dolgát, hiszen tudta, hogy mit akar, mi lesz belőle.

Most úgy érzem, hogy van bennük egy hatalmas elbizonytalanodás, egy úgynevezett freeze állapot, amikor sokan behúzott nyakkal nézik, mi fog történni velük és a világban, bizonytalanok a gyermekvállalásban is, mert nem tudják, mi az értelme ennek az egésznek, ami körülöttük zajlik, mi értelme a munkának, a nagy hajtásnak, miért nem ülünk inkább le.

Ahhoz, hogy ezek a különbségek ne jelentsenek generációs szakadékot, egy másfajta hozzáállást és megértést igényel tőlünk. Nem biztos, hogy ezek a fiatalok segítségre szorulnak, lehet, hogy elég, ha csak békén hagyjuk őket, és egyszer csak kiforrja magát az ő életük is.

Remind

Milyen a kapcsolatod azokkal a színházban lévő fialat kollégákkal, akik már nem a te generációdhoz tartoznak?

Nagyon jó, abszolút partneri viszonyban vagyunk. Mindenki teszi a dolgát, tiszteljük egymást, de már nincs akkora távolság közöttünk, mint amit én éreztem akkor, amikor például Páger Antallal forgattam, vagy amikor más nagy színészekkel találkoztam már a munkám kapcsán, színészként vagy gyerekként a filmgyárban, ahová édesanyám sokszor magával vitt. A mi jelenkori kapcsolatainkból már kiveszett az a fajta misztikum, távolság és titok, ami régen jellemző volt a fiatalabb és a tapasztaltabb színészkollégák között. Mi már tegező viszonyban vagyunk, ami annak idején elképzelhetetlen lett volna az idősebb kollégákkal. El tudom fogadni, hogy minket már nem vesz körül olyan pátosz, elismerés vagy tisztelet, mint amilyen megillette az előttünk járó generációt.

A Vígszínháznak már több, mint huszonöt éve tagja vagy, a házasságod is több mint húsz éve tart. Mindez számomra azt üzeni, hogy neked a hűség, a megbízhatóság egy fontos alapérték.

Viccesen azt mondhatnám, hogy jó társaságba röpül az idő, de komolyra fordítva a szót, a felvetésed sokféleképpen megítélhető. Lehet, hogy másoknak ezek az évtizedekben mérhető kapcsolatok nem a hűséget, hanem a gyávaságot jelentik. Gondolhatják azt is, hogy azért vagyok ilyen hosszú ideje a Vígszínházban, mert nem mertem kilépni a társulat kötelékéből. Egy másik olvasata a dolognak, hogy én meg azt gondolom, ez a nagybetűs színház, amiben én hiszek, és olyan szerencsés vagyok, hogy ide tartozhatom, ezért dolgozhatom, amíg csak élek.

Fontos neked, hogy mások mit gondolnak rólad, arról, hogy hogyan élsz?

Nehéz kérdés ez, mert a szakmám miatt folyamatosan megítélnek, és persze azt akarom, hogy szeressenek, és azt akarom, hogy tessen, amit csinálok. Ettől nagyon nehéz elvonatkoztatni. De az is igaz, hogy minél öregebb vagy, annál kevésbé foglalkozol azzal, hogy mit gondolnak rólad mások, és sokkal kevésbé akarsz másoknak megfelelni.

Remind

Te kinek vagy minek akarsz elsősorban megfelelni?

A magamról elképzelt képnek, annak feltétlenül.

Fontos érték számomra a fairség, az, hogy számíthatunk egymásra.

Tehát ha én megígérek vagy mondok valamit, akkor az úgy is lesz, mert én rendes és becsületes vagyok veled, mert ember vagyok, akinek érzései, érzelmei és gondolatai vannak. Nekem nagyon fontos, hogy ezt az emberi nívót minden körülmények között tartani tudjam.

Fotók: társulati fotó: Emmer László; Játszd újra, Sam!: Gordon Eszter; Az öreg hölgy látogatása: Dömölky Dániel; Party: Gordon Eszter

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Eke Angélával készült interjúnkat!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn