Egy fiatal lány, aki szeretné újraéleszteni itthon a butikkultúrát – Interjú Ilyés Dorkával

A világ egyik legjobb divatiskolájában, a londoni Saint Martinsben diplomázott, ott, ahol Alexander McQueen, Stella McCartney és John Galliano is tanultak. Mivel a francia stílus áll hozzá közel, az egyetem után Párizsban pályázott gyakornoki állásokra. Olyan híres divatházaknak dolgozott, mint a Chloé, az Isabel Marant és a Jacquemus. Aztán beütött a Covid-járvány, Ilyés Dorka összepakolt és hazaköltözött. Úgy döntött, itthon próbál szerencsét, személyes stílustanácsadással kezdett el foglalkozni, majd a piaci rést látva megnyitotta saját butikját, a Séylit.

Tervezőként végeztél, most pedig más külföldi tervezők darabjait árulod. A tervezői éned nem szomorú, hogy az alkotás helyett az eladással foglalkozol? 

Egészen kicsi koromtól kezdve arról álmodtam, hogy divattervező leszek. Rengeteget készültem rá, nagyon keményen megküzdöttem azért, hogy bekerüljek a Saint Martinsbe és hogy el is végezzem, mert magáért a bennmaradásért is folyamatosan jól kellett teljesíteni. Az egyetemi évek alatt csak a tervezésnek éltem. Aztán elkerültem francia divatházakhoz dolgozni, ahol a ruhakészítés és -eladás minden szegmensét láthattam. Megfigyeltem magamon, hogy a szakma melyik része tetszik a legjobban. Mindig is hullámzó viszonyom volt az alkotással, egy nagyon impulzív kapcsolat. Leginkább a keresgélés izgatott, az, hogy hogyan rakunk össze inspirációkból valami újat, illetve a már elkészült darabokat hogyan tudjuk a világ felé bemutatni. Maga a ruhagyártás folyamata kevésbé vonzott.  A mostani munkámban megmaradtak az izgalmas részek, az alkotás nemcsak a ruhák rajzolásában merül ki, hanem abban is, hogy az üzletem enteriőrjét hogyan alakítom ki, a kommunikációhoz használt grafikák hogy néznek ki, és az összeválogatott ruhákat miképpen prezentálom.

Miért pont a Pozsonyi útra esett a választásod, hogy itt nyisd meg az üzleted? 

A Pozsonyi út egy icipicit Párizsra emlékeztet a rengeteg kicsi terasszal, kávézóval, üzlettel, galériával. Mindenki ismeri a másikat, az emberek is nagyon közvetlenek. Mindemellett nagyon azt érzem, hogy ez egy művészetekre fogékony közeg, van igény a minőségi dolgokra. Talán nincs is még egy olyan utca Budapesten, ahol egy helyen ilyen sok kicsi üzlet, szolgáltatás megél egymás mellett. Úgy gondoltam, jó helyszíne lesz a butikomnak.

Régen hallottam ezt a szót, hogy butik. A nyolcvanas években használtuk gyakran, akkor nyíltak sorra egymás után az ilyen jellegű üzletek. Mit jelent számodra a butikkultúra? 

Franciaországban, Olaszországban nagyon erős a butikkultúra, a nők keresik a különleges darabokat, amelyek nem jönnek szembe velük az utcán. Szeretnének kitűnni az átlagból, saját stílusuk szerint öltözködni, ami önbizalmat ad számukra. A Séylit azért hoztam létre, hogy a hozzám betérő nők is megtapasztalhassák ezt az érzést. Amikor hazajöttem, személyes stílustanácsadással kezdtem el foglalkozni, és azonnal abba a problémába ütköztem, hogy bárhová mentem ruhákat beszerezni, nem volt olyan választék és olyan jó kiszolgálás, amit jó szívvel ajánlhattam volna a klienseimnek. Akkor jött az ötlet, hogy igazából miért is ne nyithatnék én egy butikot, ami az én világomat tükrözi. Aki ide belép, azonnal átérzi, miről van szó. 

A te világod nagyon elegáns, nőies, eltér a mai fiatal nők sportos, uniszex stílusától. A külföldön töltött időszak hatása ez? 

Párizs rám nagy hatással volt, ott találtam meg a saját stílusomat. A márkák, akiknél dolgoztam, mind a francia sikket képviselik. A Chloé, az Isabel Marant divatházaknál gyakorlatilag csak nők voltak a tervezők, akik nagyon átérezték, hogy egy nő vajon hogyan viseli majd a ruhát. Rendkívül nagy hatással voltak rám a párizsi nők is, akik nagyon vagányul öltözködnek. Volt időm megfejteni, hogyan tudnak tíz időtálló alapdarabból több egyedi szettet összeállítani. Izgalmas volt számomra látni, hogy minden egyes nő kortól függetlenül százszázalékig felvállalja önmagát, a szép és a kevésbé szép részét, és ettől izgalmasak. Itthon pedig azt látom, hogy a nők egy kicsit bátortalanok, nem önmaguknak, hanem másoknak megfelelve öltözködnek.

Az üzletben található ruhákat te válogatod össze? Hol szerzed be őket? 

Az itt található darabok közül bármit szívesen felvennék. Így is válogatom össze a kínálatot, csak olyan ruhákat veszek meg, amelyekbe beleszeretek, addig járom az üzleteket, amíg meg nem találom őket. Addig kopogtattam a gyártók ajtaján – akik először nem akartak szóba állni velem, mert nagyon kis tételben akartam vásárolni tőlük – amíg meg nem esett a szívük rajtam. Néhányukkal hamar kialakult egy különleges kapcsolat, bemutattak másoknak is, megkedveltek és segítenek nekem. A jól bevált forrásaim mellett folyamatosan keresek új lehetőségeket Párizsban, Londonban, ahol sok időt töltöttem, hogy mindig frissességet vigyek a kollekciókba. Ma is én szerzem be az újabb darabokat, jó sokat vezetek, de megéri a fáradozás. Imádom ezeket a beszerzőtúrákat. 

A Séyli egy igazi kis ékszerdoboz Lipótvárosban, különleges kisugárzása van. Szerinted mitől érezni ezt? 

Nem csupán egy szép üzletet akartam létrehozni, egy életstílust is szeretnék közvetíteni a vásárlóim felé. Nagyon odafigyelek arra is, hogy hogyan fotózzuk be a ruhákat, hogyan állítjuk ki őket, milyen hatást kelt, ahogy a modelleken életre kelnek. Amikor megjön az új választék, hatalmas a káosz, kiürítem az üzletet, és egyenként rakom be az elemeket, állítom össze a szetteket. Időbe telik, amíg minden a helyére kerül. 

Tíz év külföldi lét után nem hiányzik London, Párizs? 

Életvitel szintjén nem, de mivel nekem fontos, hogy lássak új dolgokat, és mivel sok barátom él külföldön, sokat vagyok úton. Amikor tehetem, visszamegyek Londonba, Párizsba, magamba szívom az ingereket, aztán hazajövök, és itthon megnyugszom. Az állandó utazás, világjárás megmaradt életem fontos részének.

Ha tetszett a cikk, olvasd el a Kende-Hofherr Krisztinával és Kiss Virággal készült interjúnkat is!