A „jó anya” fogalma olyan, mint egy súlyzó, ami – akár bevalljuk, akár nem – bizony néha túl nehéz. Minden alkalommal, amikor megpróbáljuk felemelni, rájövünk, hogy nem tudjuk még megmozdítani sem, ráadásul nincs egy segítő kéz sem, amely kapaszkodót nyújtana. Nekünk kell vele megbirkóznunk egy egész életen át. Anyák napja alkalmából álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk át, mit is jelent valójában szerető anyának lenni. Nem jó anyának vagy tökéletes anyának, hanem egy olyan édesanyának, aki a valóságban él, és ennek fényében neveli a gyerekeit.
Idealizált szülés és szoptatás
Kétség nem fér hozzá, anyának lenni valóban felér egy csodával, ám ez a varázslat egyáltalán nem olyan, mint az a lila ködbe vesző, misztikus kép, amit a külvilág sugall és el akar hitetni velünk.
Dr. Zelena András, a BGE Társadalomtudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense szerint a nők „jó anya vagyok, jó anya leszek” érzése akkor inoghat meg előszőr, amikor a szülőszobán nem abban az idealizált szülésélményben lesz részük, amit a könyvekben, a filmekben vagy a közösségi médiában látottak alapján elképzeltek. Sokan azt gondolják, ha a baba nem feltétlenül olyan körülmények között vagy éppen nem akkor jön világra, ahogyan azt a család eltervezte, akkor sérülnek a nő anyai kompetenciái.
Majd a szülést követően a szoptatással kapcsolatos tévhitek keseríthetik meg az újdonsült édesanyák mindennapjait. Ugyanis az anyatejes táplálás miatt is egy nagyon intenzív társadalmi és magunk által kreált nyomás, elvárás nehezedik a nőkre, akik, ha valamilyen oknál fogva nem tudják szoptatni a kisbabáját, gyakran szoronganak emiatt.
„Bezzeg az én időmben…”
„Az anyasággal kapcsolatos elvárások miatt kialakuló ambivalens érzéseket és kudarcélményt csak tovább fokozzák azok a »bezzeg a mi időnkben« kezdetű kijelentések, amikor egy nő azt hallja, hogy bizony a nagyszülei vagy a szülei idejében nem volt ennyi segítsége egy édesanyának, mint amennyi manapság van. Akkor nem volt automata mosógép, szárítógép és eldobható pelenka sem, ennek ellenére az édesanyák gond nélkül vitték a háztartást, és az anyasággal járó teendők egyáltalán nem mentek a házassági dinamika rovására sem, sőt a nők mindig csinosan, patikatisztaságú lakásban, meleg étellel várták haza a férjüket. Mindez túl szép, hogy igaz legyen, hiszen régen sem volt ilyen ideális az anyaság, csupán a hosszú távú emlékezetünk úgynevezett fedőemlékkel elfedi a nehezebb vagy akár a traumát okozó emlékeket is” – mondja a kutató hozzátéve: ha egy idő után az agy nem fedné el fedőemlékekkel, hogy milyen nehéz volt a terhesség, vagy a szülést követő első néhány hónap, talán nem születnének második vagy harmadik gyerekek a családokban.
Dr. Zelena András szerint tévedés azt gondolni, hogy a most hatvanas-hetvenes éveikben járó nők nem élték meg a szülés utáni depressziót.
„A századelőn a stroke-ról és bizonyos daganatos betegségekről sem tudtak sokat, vagy talán semmit sem az emberek, mégis léteztek ezek a betegségek. Ennek analógiájára az is igaz, hogy azért, mert valaki nem találkozott 1970 és 1982 között olyan nővel, akiről tudott lett volna, hogy szülés utáni depresszióban szenved, még nem jelenti azt, hogy akkor egy teljesen ép mentális állapotú társadalomban éltek az emberek. Csupán azt jelenti, hogy a jelenséget nem nevezték nevén, sőt talán még kellemetlen is lett volna róla beszélni” – mondja a pszichológus.
Nem baj, ha a nappaliban nincs minden élére állítva
Valljuk be őszintén, hogy a közösségi média által sugallt „szuper anya” kép sem könnyíti meg az édesanyák dolgát. Mert mit látunk a Facebookon és az Instagramon? Azt, hogy mindenki boldog, mindenki egészséges, mindenkinek tökéletes a teste szülés után, mindenki gyönyörű babakocsiban, gyönyörű nappaliban, gyönyörű gyerekszobában álmodja meg az életét, és friss, meleg étellel és gyümölccsel várja haza a férjét, aki a munkából hazajőve, kézmosás után, tiszta ruhába átöltözve átveszi az egyébként is tökéletes édesanyáktól a gyerekkel kapcsolatos teendőket.
„Ezekkel a valóságot meghamisító üzenetekkel csak tovább tabusítjuk az szülőséggel járó nehézségeket. Azzal, hogy nem mondjuk el a valóságot, azt, hogy az édesanya milyen testi, hormonális és hangulatváltozáson megy keresztül a várandósság időszakában, valamint azután, hogy igenis jelentkezhetnek nála az elmagányosodás tünetei, még nem azt jelenti, hogy a probléma nem létezik, hanem azt, hogy a szőnyeg alá söpörjük” – hangsúlyozza dr. Zelena András, majd jó példaként említi azt a Covid idején létrejött Facebook csoportot, amely a karantén alatt gyermekes családok nappalijában készült fotókkal mutatta be, milyen is az élet, milyen is egy otthon a maga valóságában.
„Jó volt látni, hogy senki nem olyan nappalit fotózott, mint amikor az óvónénit vagy a tanítónénit várják családlátogatásra. Üde színfolt volt ez a social mediában, ahol az idealizált énképet erőltetik nagyon sokan. Ahol mindenki jó anya, mindenki nagyon hamar visszanyeri korábbi alakját a szülés után, mindenkinek tökéletes a házassága, senki nem veszekszik az édesanyjával, az anyósával, nincsenek problémák abból, hogy ki tegye tisztába a gyereket, és egyetértés van a bölcsőde, az óvoda, a bébiszitter kiválasztásában is. A Covid előnyére írható, hogy ezeket az élére állított életek már nem olyan hangsúlyosak a közösségi médiában. Ennek ellenére még mindig sok olyan zárt, anyukáknak szóló csoport van, ahová csak szigorú feltételek mellett lehet bekerülni, mert így lehet csak kívül tartani azokat a kíváncsiskodókat, akik pálcát törnének azok fölött, akik nem az úgynevezett »társadalmi elvárásoknak megfelelően«, hanem saját és családjuk igényeit szem előtt tartva élnek.”
Senki nem tökéletes, neked sem kell annak lenned
A szakember úgy véli, nem kell, hogy bárkinek is lelkiismeret-furdalása legyen amiatt, ha nem érzi magát tökéletes anyának. Hogy miért nem? Azért, mert kivétel nélkül minden gyermeknek ősbizalma van az édesanyjával szemben, és csupán a mi elváráshalmazunk az, ami aggályokat ébreszthet bennünk. Senkinek nem kell az anyaság oltárán feláldoznia magát, nem kell szuper anyának lennie.
Higgyük el – és ne csak a pszichológusnak -, bőven elegendő, ha elég jó anyák vagyunk.
Persze erre joggal mondhatnánk, jó, jó, de hol a tuti recept, ami megmondja, mitől leszünk elég jó anyák. Nos, ezzel kapcsolatban is el kell oszlatnunk a rózsaszín ködöt, mert az igazság az, hogy erre sincs recept. Az „elég jó anyaságnak” hozzávalója nincs, csak fokmérője van, és ez nem más, mint a boldog, kiegyensúlyozott gyermek.
„De a boldog szó alatt nem a mindig tiszta, frissen vasalt, márkás ruhát viselő, elit iskolába járó, diákolimpián jeleskedő, hanem az önfeledten játszó gyermeket értjük. Nem attól lesz valaki elég jó anya, mert meg tud felelni a külsőségeknek, a társadalmi elvárásoknak, hanem attól, hogy boldog, kiegyensúlyozott, mentálisan stabil gyermeket nevel” – összegezte a szakember.
Kiemelt kép: Pexels / Julia Kuzenkov; további fotól: Pexels / Tatiana Syrikova, Anna Shvets, Arina Krasnikova, Lisa Fotios
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kit rejt az anyainfluenszer álarca?
