A képei első látásra talán túlságosan szürreálisnak tűnhetnek, vagy egyenesen ijesztőnek, de mégsem tudjuk levenni róluk a szemünket. Számomra minden művészet, ami elgondolkodtat, kérdéseket vet fel és válaszokért kiált. Kalán Viktória festményein pedig rengeteg érzelem nyilvánul meg legyen szó klímakataszrofáról, nőiségről vagy az emberiség jövőjéről.
Mit gondolsz, mennyire van létjogosultsága ma a festészetnek, hiszen a kortársaid többsége inkább mozgóképeket készít különböző social média platformokra és ettől válnak „sikeressé”.
Gyakran felmerül a téma, hogy a festészet halott. Szerintem sosem lesz az. Az ember által manuálisan alkotott képek, a megfigyelhető részletek és textúrák, technikák miatt mindig értékesebbek lesznek, mint a digitálisan előállított képek. Ebben a szakmában az érvényesülés mindig sok tényezőn múlik, nem csak tisztán a tehetségen. A személyes kapcsolatok vagy akár családi beágyazottság nagyon meghatározó, emellett persze nagyon kell nyomni az önmarketinget és nagyon aktívnak kell lenni a közösségi médiában. Bennem ez sokszor frusztrációt okoz.
Olyankor emlékeztetem magamat, hogy én a saját lehetőségeim birtokában csak egyetlen dolgot tehetek: festek, miközben megalkuvás nélkül próbálok önazonos maradni.
Kitartok a végsőkig és bízom benne, hogy a képeim megtalálják a helyüket.
Ha már a családot említetted, volt esetleg művész a felmenőid között?
A nagymamám mesélt egyszer egy történetet, hogy amikor ők még kislányok voltak, jöttek Pestről az iskolájukba, és olyan gyerekeket kerestek, akik nagyon szépen rajzoltak. Mivel neki megvolt hozzá a tehetsége, így őt el akarták vinni Pestre, hogy festőnek tanuljon, de a szülei nem engedték el. Akkor még más világ volt, a gyerekeknek nemcsak tanulniuk kellett, de földeken is dolgoztak, számítottak munkájukra. Nagyon sajnálom, hogy az ő élete így alakult, néha ábrándozom róla, mi lett volna, ha a nagymamámból nagy művész lesz és így léphettem volna a nyomdokaiba. Ő mindig azt mondja én az ő álmát élem most.
Te mikor döntöttél úgy, hogy festőművész leszel?
Kecskeméten születtem. A gimnázium utolsó évében Bruncsák András rajz-festő osztályába jártam a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolába. A festőművész diplomámat pedig 2020-ban szereztem meg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Emlékszem, amikor a gimnázium vége felé nekünk szegezték a kérdést, hogy ki hol akar továbbtanulni, nekem akkor még halvány elképzelésem sem volt arról, hogy mit is szeretnék csinálni. Ezért fellapoztam a nagy felvis könyvet, amiben az összes felsőoktatási intézmény, OKJ-s képzés, minden benne volt, és egyből megakadt a szemem ezen az egyetemi képzésen. Addig el se tudtam képzelni, hogy festészetből is lehet diplomát szerezni. De ezek után magától értetődő volt, hogy oda fogok jelentkezni, hiszen az összes szabadidőmben rajzoltam, és az összes iskolai füzetem tele volt rajzokkal.
Mikor készült el az első festményed, amelytől kezdve már festőművésznek érezted magad?
Az első, számomra igazi festmény a gimnázium végzős évében készült. Egy időben nagyon sok verset olvastam, így ennek a képnek is az inspirációja Ady Endre Lédával a bálban című verse volt. Ez egy nonfiguratív, gesztusokból álló kép, elég sötét a színvilága, kevés színt is használtam hozzá, de amikor készen lett, elégedettséggel töltött el a végeredmény. Én ezt a képemet titulálom az első mérföldkőnek.
Stílusodat tekintve hova sorolnád magad? Van egyáltalán olyan kategória, ami illik rád?
Nagyon nehéz lenne meghatározni a stílusomat, mert például, amikor az egyetemet elkezdtem, még nonfiguratív képeket készítettem. Később már figurálisakat. Az egyetemi időszak alatt készült képeimre és a mostaniakra is leginkább a szürrealizmus van hatással.
Rengeteg festő van, akit szeretek, akiknek a munkássága meghatározó a művészetem szempontjából is. Mindet képtelenség lenne felsorolni, de kiemelek most párat, nagy kedvencem például: Reigl Judit, Anna Margit, Vajda Lajos, Helen Frankentahler, Jackson Pollock és Jean-Michel Basquiat.
Fotó: Generál Kristóf
A teljes interjút keresd a Remind Bookazine hetedik számában! Kattints, és rendeld meg most!
