Az ünnepek, legyenek bármennyire örömteliek, a legtöbb család számára jelentős anyagi terhet jelentenek: nemcsak a családlátogatások és az indokolatlanul nagyszabású karácsonyfák és főzések okán, de az ajándékvásárlások miatt is. A különféle reklámok évről-évre azt sulykolják nekünk: a másik iránt érzett szeretetünket az fejezi ki a leginkább, ha minél költségesebb ajándékokat vásárolunk. Ráadásul az sem segít, hogy a környezetünket ugyanez a nyomás éri: amíg például a gyerekek társaságban arról beszélnek, ki mit kapott karácsonyra (egy bizonyos korig ez természetes és megkerülhetetlen), addig joggal érezheti a szülő, hogy nem hozhatja szégyenbe saját gyerekét a társai előtt.
Mindez sok, gazdaságilag tudatos embert is hajlamos indokolatlan túlköltekezésre csábítani, és sajnos a szegényebbek járnak a legrosszabbul. Megfelelő önkorlátozás és anyagi fedezet nélkül ugyanis ilyenkor sokan a megtakarításaikhoz nyúlnak (pedig a megtakarítás célja a távlati anyagi biztonság megteremtése, nem pedig a pénz valamiféle késleltetett felélése), vagy ami ennél rosszabb, ennek hiányában hitelt vesznek fel. Ez viszont olyan, akár generációk életét megkeserítő ördögi kört eredményezhet, ami biztosan sokkal emlékezetesebb lesz, mint a csapdahelyzetbe hajszoló ajándék.
Kijózanító adatok
Az elmúlt évek jelentősen visszafogták a költekezést – először a Covid, majd a brutális infláció rendkívül sok család számára jelentett komoly érvágást. A KSH adatai szerint például a kiskereskedelmi forgalom októberben 6,5%-kal csökkent a tavalyi évhez képest. A Portfolio pedig grafikonban elemezte ki, hogy az első 10 hónapban összesen 9 százalékkal esett vissza a fogyasztás az előző év azonos időszakához képest, és tulajdonképpen a forgalom megmaradt a 2021-es volumenen. Azonban mindez sokkal inkább arról szól, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerültek a családok, nem pedig arról, hogy valamiféle ökotudatos, túltermelést visszaszorítani próbáló világ van kibontakozóban. Magyarul joggal várhatjuk, hogy amint élénkül a gazdaság, és visszaszorul az infláció, azzal párhuzamosan visszatér a vásárlói kedv, mintha mi sem történt volna.
Nem minden a pénz
Érdemes jó előre elgondolkozni azon, hogyan okozhatunk mégis örömet úgy, hogy nem terheljük az irrealitásig a pénztárcánkat. Leginkább úgy, ha leépítjük teljesen az impulzív, utolsó pillanatra hagyott költekezéseket. Helyettük például kézzel készített ajándékot adunk és várunk el – ami persze időben jelentős plusz, de valószínűleg éppen emiatt lesz hosszú távon sokkal nagyobb kincs a megajándékozott számára.
Jól működhet még valamiféle „bevásárlólista”, amit egész évben töltögetünk és megosztunk a másikkal. Ebbe olyasmiket írhatunk kölcsönösen, amiknek örülnénk, előbb vagy utóbb magunk is megvennénk, de még nem szántuk rá magunkat, vagy valamiért mindig halogattuk. A listára így olyan dolgok kerülnek, amikre valóban szükségünk van. Az egészben ráadásul az a legjobb, hogy némi önkontrollra sarkall: előfordulhat, hogy nemcsak felkerülnek, hanem lekerülnek a listáról elemek, mert mondjuk két hónappal később újra ránézve rájövünk, hogy valójában nincs annyira szükségünk valamire, mint amennyire azt gondoltuk.
A listázás hosszú távon megszabadít az impulzív beruházásoktól, és képes a kiemelt akciós időszakokat – például Black Fridayt, Cyber Mondayt és társait – az előnyünkre fordítani azzal, hogy valóban azokat a dolgokat veszük, amiket egyébként is megvennénk, csak szerencsés esetben kicsit olcsóbban.
Persze bizonyára vannak ezeken kívül más taktikák, érdemes tesztelgetni, kinek mi válik be. Az viszont biztos, hogy a saját és környezetünk mentalitásbeli áthangolása nem egyik pillanatról a másikra, kapkodva fog megtörténni. Bármilyen megoldás is működjön, egészen biztosan nem ússzuk meg, hogy rászánjuk az időt. Márpedig lehet hatalmas közhely, de ettől még tény marad: a legszebb dolog, amit a másiknak adhatunk, az az időnk. Hiszen ez az, amit soha sem kapunk vissza, és semmi pénzért sem vehetünk meg.
Fotók: Pexels
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: három mesebeli adventi vásár Horvátországban!
