Karikó Katalin életpályájának történetét egészen biztosan tanítani fogják az oktatási intézményekben, hiszen felfedezésével nemcsak emberek millióinak mentette meg az életét, hanem nagymértékben hozzájárult egy világjárvány megfékezéséhez is.
Mindez önmagában elegendő kellene legyen ahhoz, hogy nőként azt érezzük: van mit tanulnunk tőle. Amikor azonban egy embertársunk ekkora sikert ér el, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy emögött a siker mögött valamiféle felsőbbrendű hatalom áll, amelyből mi – közönséges halandók – nem részesedhetünk. Éppen ezért gyakran elsétálunk mások sikerei mellett ahelyett, hogy levonnánk belőle a megfelelő tanulságot és következtetést, amelyet aztán a saját boldogulásunk malmára hajthatnánk.
Karikó Katalin azonban magyar nőként – a történelem során először – leemelt a polcról egy olyan elismerést, amely mellett nem mehetünk el anélkül, hogy le ne lepleznénk: nincs itt semmilyen boszorkányság, semmilyen varázslat, csupán egy ember, aki szentül hitt a meggyőződésében.
A kisújszállási vályogházból a világhírnévig
A legtöbben amikor megszületünk, jó alaposan körülnézünk a szűkebb értelemben vett környezetünkben, azt gondoljuk, hogy felismerjük a határainkat, és megpróbáljuk megtalálni a helyünket ebben a minket körülvevő aprócska világban. A helykeresés közepette időről időre sóvárogva tekintünk ki egy általunk igencsak szűkre szabott ablakon, amelyet a nagyvilágra nyitottunk. Miközben a nagyvilágot ábrándozva szemléljük, az a benyomásunk támad, hogy az emberek sikert sikerre halmoznak, miközben mi csak egy jelentéktelen porszem vagyunk a hatalmas gépezetben, és a tetteink éppen csak annyira hivatottak, hogy kiszolgálják az életünk és a családunk elemi igényeit.
Karikó Katalin egy kisújszállási parányi vályogházban nőtt fel negyedmagával, de ahelyett, hogy az őt körülvevő aprócska világban kezdte volna keresgélni a helyét és a határait, úgy döntött inkább elfoglalja magát. Számára ez az elfoglaltság a tanulást jelentette. Saját bevallása szerint világéletében kitartó és szorgalmas volt, ezért az egyetemi tanulmányai alatt népköztársasági ösztöndíjban részesült. Az egyetem elvégzése után ez a két tulajdonsága segítette hozzá ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként a Szegedi Biológiai Központban kezdhesse meg a pályafutását kutatóként.
Innen azonban 1985-ben egy létszámleépítés következtében mennie kellett. Hiába volt szorgalmas és kitartó, Katalin munka nélkül maradt. A munkája elvesztése után fel sem merült benne, hogy valami máshoz kezdjen, inkább azon gondolkozott hol folytathatná a kutatásait. Úgy döntött, hogy Magyarországon kívül próbál meg érvényesülni, de hiába keresett, nem sikerült találnia egyetlen külföldi ösztöndíjat sem. Míg végül a philadelphiai Temple Egyetem ajánlott neki állást. Így a fiatal kutató fogta magát, és a férjével meg a két éves kislányukkal elindultak az ismeretlen felé.
Kitárul a világ
1989-ben aztán a pennsylvaniai Penn Egyetemen kezdett el tanítani, ahol a tanítás mellett folytathatta igazi szenvedélyét, a kutatást is. Itt találta meg azt a területet, – az mRNS technológia kutatását – amely a tudomány iránti szenvedélyét és a tudományba vetett feltétlen hitét a négyzetre emelte, és amely területtel azóta is foglalkozik.
1989 és 2005 között gyakorlatilag szinte semmilyen támogatásban nem részesült, inkább amolyan Tennesse Williams A vágy villamosának Blanche Dubois módjára: mindig az idegenek jóindulatára szorult, hogy egyik napról a másikra finanszírozni tudja azt a munkát, amelyben szentül hitt, és amelyről az egész tudományos világ egy emberként azt gondolta: egy nő szeszélyes hóbortja csupán.
Karikó Katalin munkássága ebben a közel 17 éven át tartó időszakban a kívülálló szemlélő számára úgy tűnhetett, mint egy szélmalomharc. Karikó volt a fiatal tudósok számára az elrettentő példa: íme egy kutató, akinek laborja ugyan van, de sem kézzel fogható eredményeket, sem pedig publikációkat nem tud felmutatni.
Az mRNS technológia kutatásában Karikó végül 2005-ben ért el egy hatalmas áttörést, amely áttörésről, kollégájával Drew Weismann-al el is készítették a tanulmányukat. Sikerüket közösen szerették volna publikálni a világ legnívósabb tudományos lapjában, a Nature and Science Magazinban. A magazin azonban érdeklődés hiányában visszautasította őket. Végül egy másik tudományos szaklap, az Immunity hasábjaiban jelent meg az a tanulmány, amely később a koronavírus elleni sikeres védőoltás kifejlesztésének a kulcsát szolgáltatta. A többi pedig már történelem.
Karikó Katalin: Áttörések
Amikor Karikó Katalint megkérdezik, hogy milyen akadályokkal kellett szembenéznie tudományos pályafutása során, nem kezd el panaszkodni arról, hogy hányszor hányan és hogyan próbálták őt meggyőzni arról, hogy amiben hisz és amit csinál, teljesen értéktelen és értelmetlen. Ugyanis neki nem volt ideje ezzel foglalkozni az elmúlt 34 évben. Amíg volt labor a feje felett, oda belépve azonnal megszűnt számára létezni a külvilág.
Nem azt nézte, hogy a munkája mikor hozza már el számára a sokak által hőn áhított sikert és elismerést, hanem azt, hogy az általa felfedezett technológia miként lesz képes hasznosulni a gyakorlatban, azaz hogyan fogja szolgálni az emberiséget. Számára a várt eredmény nem az volt, hogy bebizonyítsa másoknak a kutatása sikerességét, hanem az, hogy az általa felfedezett technológia végre megkezdhesse gyógyító tevékenységét.
Ez alatt az idő alatt egyébként férjével közösen felnevelték a kislányukat, aki – az édesanyja szorgalmán és kitartásán felbuzdulva – csendben bezsebelt két olimpiai aranyérmet és számos világbajnoki címet a saját szenvedélyével, amelyet az evezésben talált meg. Könnyű lenne azt mondani, hogy persze anya és lánya az istenadta tehetségüket aknázták csak ki, ami csupán a kiváltságosok osztályrésze. De nem erről van szó!
Karikó Katalin inkább abban a mérhetetlenül szerencsés helyzetben van, hogy hívő ember. Feltétlenül hisz abban, amit csinál. És ebből a hitből képes olyan szenvedélyes erőket előhívni, amellyel aztán fogta magát és „véletlenül“ megmentette az emberiséget. Pedig nem ez volt a célja. A célja csupán az volt, hogy mindig azt csinálja, amiben hitt. Az anyaságtól, a kedvezőtlen körülményektől, és úgy mindentől függetlenül. És úgy tűnik, hogy ez bejött. Vagyis a képlet működik.
Fotó: Wikimedia Commons
