Kemény Zsófi korosztályának példaképe: agilis ifjú hölgy, akit slammerként, íróként, költőként és zenei előadóként is sokan ismernek. Nemrégiben jelent meg új verseskötete a Jelenkor Kiadónál, Most vagyok soha címmel, ami az apropóját adja beszélgetésünknek.
Nyolc éve lehetett, hogy először láttalak fellépni: a 2000 című folyóirat születésnapján, a Kisszínes nevű duó zenekar tagjaként. Nővéreddel, Kemény Lilivel adtatok elő gitárral dalokat. Az egyik számotok refrénjére emlékszem is: „Nézz rám, ronda vagyok, nézz rám túl szép vagyok!” Foglalkoztatott a kérdés, hogyan lehet művészként érvényesülni, ha fiatal vagy és csinos?
Nagyon. Ezt a sort (mint majdnem az összes Kisszínes dalszöveget) ugyan Lili írta, de a szívemből szólt. Iszonyú komoly művészek voltunk, és folyamatosan azt éreztük, hogy mivel túl fiatalok, és ráadásul lányok vagyunk, nem vesznek minket komolyan. Azóta megtanultuk kevésbé komolyan venni magunkat.
Megvan még a zenekar? Zenélsz még a Sophie Hard álneved alatt?
Konsiczky Dáviddal épp most kezdtünk el azon morfondírozni, hogy tulajdonképpen mért is nem léptünk fel mostanában, és miért is nincsenek új számaink. Szerintem amúgy a Covid miatti bénultság miatt. Most kezdünk belőle feléledni. Ilyesmi a helyzet a másik zenekarral is: több év után a napokban jutott eszünkbe, hogy feléleszthetnénk.
Szerintem a legtöbben akkor figyeltek fel rád, amikor társaiddal, szinte egy csapásra népszerűvé tettétek a fiatalok körében a slam poetry-t. Mi a különbség egy slammer és egy hagyományos értelemben vett költő között? Nálad markánsan szétválik e két költői én?
A slammer bátor, felszabadult és magasról tesz a szabályokra. A költő pedig szintén – vagy nem. Költőként lehetsz introvertált, halk, komoly, szólhatsz ritkán és mélyenszántón. Egy slammernek ez nincs megengedve: oda kell menni, fel kell iratkozni, ki kell állni a színpadra, tűrni, hogy a közönség nem figyel, belebeszél, tapsol vagy dobog, aztán a végén elvinni a nyereményt vagy a gázsit. Szerencsém van, mert mind a két helyzetet kibírom. Sőt néha élvezem is.
Dramaturgként végeztél. Mi vezetett a dramaturgia felé? Esetleg a slam poetry színpada hozta közel számodra a színpad világát? Vagy többet nyomott a latban, hogy édesanyád, Szirmay Ágnes is dramaturg?
Filmdramaturgként végeztem az SZFE-n, ami tulajdonképpen forgatókönyvírót jelent. De jól rátapintottál: a színház a titkos szerelmem. Nem fogok nyugodni addig, amíg fel nem fedeznek mint drámaírót. Írom a darabjaimat sorban egymás után, míg valaki rájuk nem kérdez, addig akár az asztalfióknak.
Édesapád nyomdokaiban is jársz (Kemény István, József Attila-díjas író, költő – a szerk.), regényt és verseket is írsz. A Nyílt láng használata című verseskötetednek bár pozitív volt a szakmai fogadtatása, egyesek hiányolták belőle a slammerként megszokott merészségedet. Szem előtt tartottad ezt a kritikai észrevételt második, nemrégiben megjelent verses gyűjteményed írásakor, amely Most vagyok soha címmel jelent meg?
Nem, sőt. Vagyis szerintem ez a kötet még kevésbé bevállalós slammeri értelemben. Az első kötetem a felnövésről szólt, ez a mostani a fiatal felnőttkorról. És épp mivel van hol kiélnem a petárda-robbantgatós énemet, a versekbe csak a lényeget kell belegyömöszölnöm.
Miért Batthyány Gyula Fiatal udvaronc című festményének felhasználásával készült a borító? Mire utal költészeted kapcsán ez a kép?
A clown-szerepre. És arra, hogy színház az egész világ.
A kötetben visszatérően megjelennek külföldi helyszínek (pl. a Prága és a Kínai álom című versekben) és a családi kötelékek (pl. az Életközeli élmény című versben). Milyen visszatérő motívumokra figyeljen fel még az olvasó?
A feloldódásra, a kudarcra és a szerelem számtalan arcára.
Játszunk el a gondolattal, hogy az író írja saját könyve fülszövegét: milyen kulcsmondat nem hiányozna a kötetajánlódból?
„Ahogy az oroszlán szépségét a rács miatt csodálhatod meg nyugodtan, úgy az érzelmek pusztító erejét a versben.” (Kemény István: Királynő gyerekkori költeménye)
Az írás, a színház, az éneklés és a slammerkedés közül melyekkel van konkrét terved a közeli jövőre nézve és mi az, amit elárulsz róluk?
Nemrég jelent meg Az aranykor fénykora című regényem, amit öt évig írtam, és nagyon szeretek, de nem bírtam leállni, szinte azonnal nekikezdtem egy új regénynek. Címe még nincs, de gyarapodnak a kilobájtok. Van egy nyolcrészes sorozatom is, amit jó lenne végre leforgatni. És tényleg készülök feltámasztani Sophie Hardot.
Kiemelt kép: Hajas Orsolya
Fotók: Gálos Mihály Samu
Ha tetszett a cikk, kattints, és olvasd el Karafiáth Orsolyával készült interjúnkat is!