hirdetés
Kieselbach Tamás kamaszkorától kezdve szenvedélyesen érdeklődött a képzőművészet iránt, már huszonévesen elkezdte felépíteni Magyarországon egyedülállónak számító magángyűjteményét. Közben több könyvet is készített – köztük az egyik legjelentősebb a modern magyar festészet történetét taglaló, két kötetes mű. Galériáját, amely rendszeresen rendez aukciókat és kiállításokat, s amely a magyar műkereskedelem egyik jelentős központja, 1995-ben nyitotta meg. 2006-ban Csontváry: A szerelmesek találkozása című festményével aukciós rekordot döntöttek – 230 milliós áron ütötték le a képet. A Kieselbach Galéria működésében, amely festmény-értékbecsléssel is foglalkozik, és saját webshopja van, Tamás egyik jobb keze fia, a művészettörténész Ákos. A Remind bookazine legfrissebb számában apával és fiával beszélgettünk vizuális érzékenységről és a képzőművészet iránti rajongásról.
Tamás: Én sosem mondtam azt, hogy: fiam, ezt a vállalkozást vidd tovább. Általam a jelen pillanatban sincs elhatározva, hogy Ákos lesz az utódom. Szeretném, ha mindig ő döntene arról, mit akar csinálni. Az egyetlen, ami fontos, hogy a fiam azt a szakmát űzze, ami boldoggá teszi.
Ákos: Már az egyetem alatt sokat dolgoztam a galériában, 2019 óta pedig én vezetem az aukciókat. Ez azt jelenti, hogy a kezdetektől fogva nagyon intenzíven veszek részt az anyag-összeállításban, háttérkutatásokban, a katalógus készítésében. Most lement májusban a három és fél órás árverés, és éreztem, hogy kell egy kis nyári szünet. A Covid döbbentett rá arra, hogyha nincs valamennyi megszakítás a munkában, akkor mentálisan túlterhelődöm. Szükségem van arra, hogy „tudatállapotot váltsak”, és kicsit visszavonuljak.
Tamás: Szeretem, amit csinálok, nekem ez hivatás, nem munkaként élem meg. Számomra ez nem egy monoton feladatvégzés, változatos periódusok, újabb és újabb kihívások jellemzik.
Tamás: Az olvasás és az utazás – de ezeket sem tudom leválasztani a képzőművészettől, a fókusz mindig a vizualitáson, a világ látvány által történő befogadásán és értelmezésén van.
Ákos: Érdekes, hogy akkor ebben különböznek a nézeteink. Én mostanában jöttem rá, hogy talán a sportot kivéve nincs igazi hobbim, és tudatosan választottam a túrázást. Azt akartam, hogy legyen egy olyan elfoglaltságom, aminek semmi köze a munkámhoz.
Ákos: A miénk egy aktív, dinamikus kapcsolat. Vannak vitáink, mindennapi dolgokkal kapcsolatban, de nagy nézeteltérések nincsenek köztünk. Az sem jellemző, hogy határozottan le lennének osztva a szerepek, hogy ki mit csinál a galéria életében.
Tamás: Az egyetlen, ami nekem a közös munkában fontos, hogy mindketten találjuk meg benne az örömünket, és hogy tisztelettel viseltessünk egymás iránt. Mindig megbeszéljük a dolgokat. Persze van, hogy szeretném, ha Ákos nagyobb részt vállalna a feladatokból, de a döntés mindig az ő kezében van, hogy ezt megteszi-e.
Tamás: Számomra az önmegvalósítást és egy izgalmas életutat tett és tesz lehetővé a mai napig. A műkereskedelem egy dinamikusan változó terület, ami nagyon inspiráló. Mindig jönnek új képek, mindig történik valami. Hálás vagyok az elmúlt több mint negyven évért, kihívásaival és jótéteményeivel együtt. Ezért szeretném, hogy könyv formájában is hozzáférhető legyen, ahogyan én értelmezem a világot – nemcsak a képzőművészeti közeget, hanem az elmúlt évtizedeket.
Tamás: Az történik itthon is, ami a fejlett világban. Egyre fiatalabbak a vevők, a kortárs művészet is nagy hangsúlyt kap. A kiállításainkat is rengetegen látogatják, egy egyhónapos tárlatot adott esetben 8-18 ezren is összesen. Húsz-harminc éve harcolok azért, hogy a klasszikus modern magyar képzőművészet világszinten is elismert legyen, de végül a háború utáni kortárs festészet sokkal nagyobb erővel robbant be, ami persze nagyszerű hír. Emellett pedig azért a magyar klasszikus modern értéke is egyre nő itthon és külföldön.
A teljes cikket elolvashatod a Remind bookazine negyedik számában!
Fotó: Martin Wanda
hirdetés
