hirdetés
Egy ideális világban a karrierünk egyre előrébb halad az idővel, és lehetőségünk van feljebb kúszni a ranglétrán. A nagyobb bevétel viszont nem feltétlenül csak annak teremti meg az anyagi lehetőségét, hogy egyre többet költsünk. Ha ez a költekezés nem párosul tudatossággal, akkor semmivel sem vagyunk előrébb, mint amikor a pénz töredékéből éltünk.
A HENRY angol betűszó a „High Earner Not Rich Yet” rövidítése, azaz: jól kereső, de gazdagnak még nem számító réteg. A kifejezést Shawn Tully, a Fortune magazin szerzője írta le először egy 2003-as cikkében, és azóta előszeretettel használják, legutóbb a New York Post hozta vissza a köztudatba néhány évvel ezelőtt. Tully és követői azokra az Y generációsokra (tehát azokra, akik valamikor 1981 és 1996 között születtek) értik a HENRY-t, akik 100 000 és 250 000 dollár között keresnek évente, de az anyagi helyzetük mégsem tud stabilizálódni, ugyanis hozzáállásukat nem jellemzi a magas keresetükhöz méltó racionalitás. Bár ez az összeg a világ minden táján jónak számít (viszonyításképpen: Amerikában a középosztály átlagosan 72 000 dollárt keres), érdemes figyelembe venni, hogy az amerikai pénzügyi gondolkodás jelentősen különbözik a hazaitól. Például legtöbben bérelt otthonban laknak, számottevő kiadást jelenthetnek a biztosítások, az oktatási és egészségügyi költségek vagy rosszabb esetben az évek során felgyülemlett hitelek. Éppen ezért ha hazai viszonyokra szeretnénk átültetni mindezt, nem a konkrét összeget érdemes nézni, hanem magát a mentalitást. A HENRY-k már kiemelkedően jól keresnek, mégis éppúgy fizetésről fizetésre élnek, mint pályájuk kezdetén. Családjukkal minden befolyó pénzt elköltenek, így telik folyamatosan egyre nagyobb ház bérlésére, autóra, luxustermékekre vagy utazásokra, méregdrága éttermekre és minden egyébre, ami éppen belefér.
A luxusmárkák vásárlókörének jelentős részét nem azok az igazán gazdagok teszik ki, akik az adott terméket valóban megengedhetnék maguknak, hanem a HENRY-k. Szeretik vagyonosabbnak mutatni magukat, mint amilyenek valójában, így előszeretettel csapnak le például egy-egy értékes női táskára vagy karórára. Ráadásul az elektronikai cikkek és más fogyasztási cikkek vásárlói körének is a HENRY-k teszik ki a legnagyobb hányadát, akik költekezési szokásaik miatt mára a különböző magasra pozicionált márkák első számú célcsoportjává váltak.
Ez a felállás egyfajta látszatvalóság, ami az anyagi helyzet rosszra fordulása esetén azonnal összeomlik. A fentiek miatt ugyanis HENRY-k az évek során nem tartalékolnak, nem fektetnek be és nem halmoznak fel valódi vagyont, így nem tudnak milyen forrásokhoz nyúlni, ha beüt a válság. Márpedig sajnos előbb-utóbb beüt, akár munkahelyi leépítés formájában (gyakran dolgoznak pénzügyi területen), vagy akár úgy, hogy a saját vállalkozásuk kerül lejtmenetbe. Esetleg egy betegség miatt kell többletkiadásokkal vagy váratlan bevételkieséssel számolniuk. És akkor még ott vannak a lehetséges külső tényezők, mint amilyen a Covid-járvány volt nemrégiben.
Ebben a fajta életvitelben a legszörnyűbb, hogy maguk a HENRY-k egyáltalán nem elégedettek. Ők úgy gondolják, jóval az általuk áhított életszínvonal alatt élnek, hiszen hónapról hónapra lavíroznak, ráadásul jó eséllyel komoly hitelkártya-tartozást görgetnek maguk előtt.
A jó hír, hogy ezekre a dolgokra pénzügyi tudatossággal fel lehet készülni. Viszont ehhez nem lesz elég egyszerűen csak addig nyújtózkodni, ameddig a takaró ér, hanem ennél kicsit jobban össze kell hozzá kucorodni. Ami abban a hatalmas franciaágyban talán mégsem lesz majd annyira kényelmetlen, mint ahogy azt egy vérbeli HENRY elsőre hinné.
hirdetés
