Kütyümentes karácsony – Így lesz offline az ünnep kicsiknek és nagyoknak

Becsült olvasási idő: 5 perc
A kütyümentes karácsony lehetőséget ad arra, hogy valódi figyelmet fordítsunk egymásra, és az ünnep meghittségét a digitális világ helyett a személyes kapcsolatokra helyezzük. Hogyan teremtsünk olyan környezetet, ahol a családtagok a képernyők helyett egymás társaságát élvezik? Tippek és ötletek a kevesebb mobilozással járó, nyugodt és tartalmas karácsony megvalósításához.
karacsony

hirdetés

Karácsonykor mintha megállna az idő. Vagy mintha egyszerre többféle idő létezne. Az ünneplésben ott vannak a saját, múltbéli gyerekkori emlékeink, a jelenben pedig szülőként igyekszünk emlékezetessé varázsolni az ünnepeket. Azt remélve, hogy a jövőben a gyerekeink – mint leendő felnőttek – jó szívvel gondolnak majd vissza ezekre a pillanatokra.

Az ünnepek varázsa valójában abban rejlik, hogy egy pillanatra megállítjuk az időt, összekeverjük a múltat és a jelent. Karácsonykor nemcsak az ajándékok kerülnek a fa alá, hanem azok a pillanatok is, amelyek egy életre szólnak, és örökre összekötnek minket.

Megélni a pillanatot

Szülőként az egyik legszebb dolog megélni a gyerekek csillogó szemében tükröződő várakozást. Legszívesebben talán minden pillanatot megörökítenénk, hogy sose felejtsük el őket. De vajon hogyan tudjuk valóban örökké megtartani ezeket az emlékeket?

Természetesen nem baj, ha készül fotó a családi öszszejövetelről vagy arról, hogy idén is milyen gyönyörű a karácsonyfa. A közös képek felbecsülhetetlenek, ahogy évről évre, karácsonyról karácsonyra megmutatják nekünk, hogyan változunk, mennyit nőttek a gyerekek. Viszont a folyamatos fotózás már zavaró lehet, főleg, ha belegondolunk, vajon mit mulasztottunk, miközben a telefonunkat néztük, állítgattuk? S vajon tényleg kell-e ötven fotó a karácsonyi vacsoráról, vagy inkább azt a három pillanatot kell megörökíteni, amire tényleg vissza akarunk majd emlékezni.

Attól, hogy bármikor fotózhatunk, még nem kell mindig fotózni!

A képek készítésével, videózással és annak minden velejárójával, legyen szó beállított vagy elkapott fotókról, mindig külső szemlélőkké válunk, kilépünk a helyzetből. Nem tudjuk úgy megélni a pillanatot, ha képernyőn keresztül nézzük végig a gyerekek ajándékbontogatását, ahogy akkor tudnánk, ha teljes figyelmünkkel, valódi szemkontaktussal lennénk jelen. Közénk ékelődik egy eszköz, valami, ami nem oda való.

A gyerekkori emlékek jelentősége éppen abban áll, hogy közösen átéljük őket, majd a családi beszélgetések, anekdoták révén fenntartjuk az emléküket.

Mielőtt a megosztás gombra kattintanánk

A karácsonyi ünnepek alatt készült képek megosztása egy sor újabb kérdést vethet fel. Ahogyan a fotók készítésekor, úgy ebben is érdemes mértékletesnek és tudatosnak lennünk. A gyerekek 13 éves korukig nem használhatják a közösségi médiát, mi viszont felnőttként, ha nem járunk el felelősen, egy masszív digitális lábnyomot hozhatunk létre nekik. Az internet ugyanis nem felejt, a gyerekek viszont gyorsan nőnek, és egy-egy meggondolatlan poszt kapcsán dühösek, csalódottak lehetnek, de akár csúfolódások, bántások áldozatává is válhatnak.

Remind

Ezt hogyan tudjuk megelőzni? Például úgy, hogy végiggondoljuk a következő kérdéseket:

1. Hozzájárult a gyerek ahhoz, hogy kitegyük ezt a képet róla? Ha kisebb gyerekről van szó, akkor ő vajon mit fog szólni, ha majd néhány év múlva meglátja ezt a fotót? Te örülnél, ha rólad ilyen kép jelenne meg a neten?

2. Mi a valódi motivációnk a kép megosztására? (A felnőttről szól majd a poszt, vagy tényleg a gyerekről?)

3. Nem lenne jobb egy privát üzenetben, zárt csoportban megosztani, elküldeni a képet csak azoknak, akik a gyereket tényleg személyesen és jól ismerik? Vagy elég esetleg a vicces, kedves történetet leírni kép nélkül?

4. Ha mindenképpen szeretnénk megosztani egy képet az ünnepekről, tudjuk-e azt úgy tenni, hogy nem szerepel(nek) rajta a gyerek(ek) felismerhetően?

5. Milyen biztonsági beállítások vannak az általunk használt profilokon? A megosztás után valóban csak az ismerőseid vagy azok szűk köre fogja látni azt?

6. Biztos vagy benne, hogy szeretnéd megosztani az adott képet? Ha van benned bizonytalanság, akkor tudsz aludni erre a döntésre egyet?

Talán túlzott elővigyázatosságnak hathat a fenti kérdéssoron végigmenni, de gondoljunk arra, hogy gyerekként nekünk mi esett volna jól hasonló helyzetben. Sokszor szeretnénk azt hinni, hogy nem jár kockázattal a képmegosztás, és jó lenne, ha nem kellene ezekre a veszélyekre gondolnunk. De az itt tanúsított tudatosság és figyelem nem hiábavaló – legféltettebb kincseinket, a gyerekeinket óvjuk vele.

karacsony

Okoseszközök a fa alatt

Szeretünk örömet szerezni és azt látni, ahogy a gyerekünk boldogan, csillogó szemekkel veszi kezébe a hőn áhított kütyüt. Ez az öröm azonban akkor lesz tartós és felhőtlen, ha nemcsak arra figyelünk, hogy milyen szalag kerül a csomagolópapírra, hanem felkészülünk arra is, hogy egy okoseszköz milyen következménnyel jár. A saját internetezési szokásaink megvizsgálása, az önreflexió gyakorlása segíthet abban, hogy kialakuljon az online és az offline élet egyensúlya, valamint a digitális biztonság a családunkban. Minden, amit mi teszünk, azzal mintát adunk a gyerekeknek. Nincs ez másképp a digitális világban sem.

Ehhez is hoztunk néhány hasznos kérdést, amit érde- mes feltenni magunknak: Te tudod, hogy neked hány óra a képernyőidőd? Szoktál képernyőmentes időket tartani? Volt már olyan, hogy nagyon messziről visszamentél a telefonodért, mert azt érezted, hogy nem tudsz meglenni nélküle? Tudsz részt venni úgy egy beszélgetésben, hogy nem nézel rá a telefonodra, vagy nem figyeled az okosórádon az értesítéseket?

A válaszaink alapján kibontakozó saját digitális magatartásunkkal ezért érdemes tisztában lenni, mert a gyerekeink nemcsak a villát fogják ugyanúgy, mint mi, és a cipőfűzőt kötik hasonlóan, hanem bizony
a kütyüzésben is mi leszünk a mintáik.

Ezért a digitális eszköz ajándékozása akkor a legjobb, ha az a szülők közös, előzetesen végiggondolt döntése. Érdemes a kütyüzés szabályait, kereteit a család minden tagjára vonatkozóan közösen meghatározni. Kijelölhetünk az otthonunkban kütyümentes tereket, készíthetünk digitális házirendet, egy olyan szabályrendszert, aminek a készítésébe a gyerekeket is be tudjuk vonni. Erre jó példa lehet, ha megegyezünk abban, hogy a családi ebédlőasztalnál senki nem veszi kézbe a telefonját, vagy autózás közben váltják egymást az online és offline tevékenységek – néha inkább beszélgetünk, máskor zenét hallgatunk utazás közben. Ez az egyensúly, a kütyümentes időszakok váltakozása lehetőséget és tered adhat arra, hogy egymásra figyeljünk, kapcsolódjunk.

De nemcsak önmagunkat, hanem magát az okoseszközt is fel kell készítenünk. A gyerekek biztonsága és jólléte a digitális térben is elengedhetetlen. Ehhez szűrőprogramok telepítése, egyes felületeken a profil privátra állítása és az adatbiztonsággal kapcsolatos alapvető szabályok ismerete is szükséges.

Beszélgessünk a gyerekekkel arról, hogy milyen a biztonságos jelszó, miért fontos azok rendszeres cseréje, és milyen biztonsági beállításokat tudunk elvégezni. Fontos tudnunk, hogy a szülői felügyeletet biztosító programok, technikai beállítások önmagukban nem elegendőek. A digitális biztonságot nem lehet egy lépésben elérni és „letudni” egyszer és mindenkorra. Időről időre napirendi pontnak kell lennie a családunkban, része a beszélgetéseinknek.

Ami pedig talán a legfontosabb, hogy a gyerekünk legyen mindig tudatában annak, hogy bármilyen bajba is kerül a neten, és bármilyen kérdése van, a szüleihez bármikor fordulhat ezekkel kapcsolatban.
Ne felejtsük el, hogy a teljes tiltás meg az ítélkezés nem segít, a digitális eszközök nagyon hasznosak, és rengeteg lehetőséget rejtenek. Így amikor azt látjuk, hogy a gyerekek csak a telefont nyomkodják, ahelyett, hogy társasjátékoznának egymással, inkább forduljunk feléjük nyitottan, érdeklődően. Tökéletes alkalom lehet arra, hogy megismerjük kicsit jobban a gyerekek digitális világát.

karacsony

Kvíz

1. Mi az első dolgod, amikor reggel felkelsz?

a) Felveszem a telefont, és megnézem, mi történt, amíg aludtam.

b) Kávét készítek magamnak. Minden csak ezután jöhet.

c) A telefonom ébreszt, de általában elsőre nem tudok felkelni. Jön a szundi gomb.

2. Hány alkalmazás van letöltve a telefonodra, és azokból mennyit használsz rendszeresen?

a) Sose számoltam, fogalmam sincs.

b) Csak az van a telefonomon, amit tényleg használok. Ami felesleges, azt törlöm.

c) 50-nél több alkalmazás van letöltve, de felét se használom.

3. Szerinted hány évesen kapja meg a gyerek az első mobiltelefonját?

a) Ha rajtam múlna, már a szülőszobában adtam volna neki egyet.

b) Szerintem ez nem életkor kérdése, de minél később, annál jobb.

c) Gondolom, ezt az fogja eldönteni, hogy a barátainak mikor lesz telefonja.

LEGTÖBB A) VÁLASZ: Valószínűleg számodra nem lesz könnyű kütyümentessé tenni a karácsonyt. Haladj lépésről lépésre, és ünnepelj meg minden apró sikert. Például az első olyan családi ebédet, ahol nem volt kint az asztalon egyetlen telefon sem. Légy büszke magadra, hogy elindultál ezen az úton!

LEGTÖBB B) VÁLASZ: Tudatos okoseszköz-használat jellemez, ezért érdemes bátran továbblépned. Hagyd a telefont a kabátzsebben vagy a fiókban, és add át magad hosszú-hosszú órákra az analóg karácsony örömeinek.

LEGTÖBB C) VÁLASZ: A sikeres kütyümentes karácsony érdekében érdemes tovább olvasnod arról, hogy mit jelent a digitális biztonság, és milyen előnyei meg kockázatai vannak az internethasználatnak gyermekkorban. Ehhez ajánljuk a Hintalovon Alapítvány digitális tudástárát!

A cikket, sok más izgalmas tartalom mellett, megtalálod a Remind Bookazine kilencedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg most!

Borítókép: cottonbro studio / Pexels; további fotók: Nicole Michalou, cottonbro studio / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!



Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn