„Nekem a regényírás egyben terápia is volt” – interjú Lakatos Márkkal

Becsült olvasási idő: 6 perc

Vajon mi rejlik a csillámporos, extravagáns, harsány tollboával eltakart, nemet váltó szabadságkeresők lelkében? Erre is választ kaptunk Lakatos Márktól, akivel első regényével kapcsolatban Juhász Marianna beszélgetett.

hirdetés

Mióta érlelődött benned, hogy regényt írj a nemiségről, az önkifejezésről és az elfogadásról?

A történetek már régóta gyűltek és fogalmazódtak bennem. A regényben váltakoznak a fiktív és az önéletrajzi elemek, ott vannak benne a gyermekkorom óta bennem élő kérdések, az általam megélt boldog és szomorú pillanatok, traumák, vágyak, az olyan identitásbeli kérdések, hogy ki is vagyok én. Ez a sok-sok minden sűrűsödik bele a főszereplő, Orsós Miksa stílustanácsadó-médiaszemélyiség történetébe. Bár a sztorik egy része külön-külön már élt bennem, vagy érlelődött, aztán az Open Books kiadótól felkérést kaptam Halmos Ádámtól, hogy írjak egy könyvet. Mint megtudtam, ők nem is gondolták, hogy én is épp ezt tervezem. Úgy éreztem, itt a pillanat, hogy végre megvalósítsam ezt az álmomat is, és írjak egy regényt, amire fölcsillant a kiadók szeme is. Ekkor ijedtem meg én igazán, de a kezdeti szorongást gyorsan felváltotta az a nagyon felszabadító, kvázi öntisztító terápiás folyamat, amit az írás váltott ki.

Miért éppen most érezted szükségét annak, hogy kiírd magadból a gondolataidat és a tapasztalataidat?

Érdekes része volt az életemnek az az időszak, amikor Madridban drag queen voltam tizenkilenc-húszévesen. Ez egy meghatározó és egyben felszabadító élmény volt számomra, fontos része az öntudatra ébredésemnek, az identitásom megtalálásának. Mindez a ’90-es évek második felére esett, ekkor virágzott ez a partikultúra, a drag queen kultúra, és azt gondolom, óriási szerencse, hogy én mindezt teljesen természetes és ösztönös módon élhettem meg egy elfogadó környezetben. Az így szerzett tapasztalatok nagyon sokat segítettek nekem a későbbiekben a stílussal, az öltözködéssel, a divattal kapcsolatos munkám során.

Milyen érdekes, hogy most pedig épp egy olyan világban élünk, ahol a drag kultúrát elég alantas módon felhasználják és kihasználják politikai célokra, és megpróbálják bebizonyítani, hogy ez valami ördögtől való dolog, valami szörnyűség, miközben ez mindig is egy színpadi szórakoztató műfaj volt. Ha megnézzük a gyökerét, hogy honnan ered, azt látjuk, hogy már a társadalmunk legelejétől kezdve voltak egyik nemből a másik nembe valamilyen módon átöltöző karakterek, tekintve, hogy nagyon sokáig a patriarchális társadalomban a nők olyan elnyomott helyzetben voltak, hogy nem is léphettek színpadra. Éppen ezért a szórakoztatásban, a művészetben egyértelmű volt, hogy vannak olyan emberek, akik egyik nemből a másikba átöltöznek. Arról már nem is beszélve, hogy ez egy nagyon különleges, izgalmas dolog is egyben, egy olyan kaland, melyben sok olyan dolgot is megtapasztalhatunk magunkkal kapcsolatban, ami hasznos lehet például a nemek közötti kommunikációban.

Mindemellett azt gondolom, hogy egyetlen gyereknek sem lesz baja attól, mert lát egy drag qeent, hiszen attól sincs baja, ha egy bohóccal találkozik vagy lát egy karneváli maskarát. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció végtelenül el van csúszva, és ha valami miatt ennek most aktualitása van, az éppen az, hogy tovább lássunk a napi ócska politikai frázisonok, és egy kicsit próbáljuk meg a másik ember helyébe beleképzelni magunkat.

A regényem is empátiára késztet, hiszen egy olyan világot mutat be, ami szerintem az emberek nagy többsége előtt ismeretlen.

Ahogyan a Bűn és bűnhődés gyilkossá váló fura diákja vagy A kaméliás hölgy tüdőbajos nagyvilági kurtizánja is ritka jelenség lenne a társadalomban, de ezek a regények vagy maga a művészet éppen azért szép, mert olyan világba enged betekintést, és vált ki belőlünk empatikusan megnyilvánulást, ami adott esetben távol áll tőlünk. Hiszen akkor tudjuk a másikat is megérteni, ha nem távolról figyeljük fura szemmel, veszélyt sejtve, hanem megpróbáljuk belegondolni magunkat az ő helyébe, és ettől tudunk egymás mellett szépen élni.

Azt mondtad, hogy könnyen ment a regényírás, főleg azután, hogy terápiaként használtad. Mit kellett kidolgozni magadból, mi az, amiről azt érezted, hogy nyomaszt téged?

Mindannyiunk élete tele van olyan rejtett traumákkal, amit hosszú éveken át, és akár generációkon keresztül magunkban hozunk, és tovább örökítünk. Nekem is volt egy nagyon csillámporos, az életet élvező, elképesztő ritmusú és dinamikájú fiatalkorom, majd egy idő után én is szembesültem azzal, hogy mi minden és ki mindenki van ennek a mélyén.

Sokunkban vannak olyan sérelmek, olyan sebek, olyan traumák, melyekkel lehet, hogy nem is szembesítjük magukat, majd, ha ez mégis megtörténik egy önfejlesztő, önismereti úton, ahol egy terápiás szakember nagyon sokat nagyon sokféleképpen tud segíteni, a tapasztalatokat pozitív módon vissza is tudjuk építeni a személyiségünkbe.

Én is járok terápiára, én is szembesültem olyan gyerekkori emlékekkel, melyekről nem is tudtam, hogy pontosan mit jelentenek, hol helyezkednek el az életemben. Ez egy nagyon nehéz, de egyben megtisztító és érdekes folyamat is, ha energiát fektetünk bele, és egy kicsit közelebb megyünk magunkhoz, majd a tapasztalatainkat verbalizáljuk, leírjuk. Az én esetemben ez egybemosódott a regényírással.

Jól érzem, hogy az extravagáns megjelenés, a csillogó flitterek és gyémántok, a harsány tollboa, a platformos csizma és a mindent elfedő sminkszámodra a szabadságot jelképezi?

Mindenképpen azt jelenti, még akkor is, ha mostanában egyre többször azt halljuk, hogy az öltözködésünk, a kinézetünk egy nagyon fontos kifejező eszközünk. De ha megnézzük a több ezer évre visszavezethető viselettörténetet, akkor azt látjuk, hogy a ruházkodás, a külső megjelenés nagyon sokszor nagyon kemény normarendszerhez és kötelező szabályokhoz, tabukhoz volt kötve. Voltak és vannak olyan öltözködési formák, melyeket tilos megtennie bizonyos társadalmi csoportoknak vagy nemeknek. Joggal él bennünk a félelem, hogy vajon helyesen öltöztünk-e fel? Vajon illik-e úgy megjelennünk, ahogy meg akarunk jelenni?

A sokszor túlszabályozott normarendszerből nagyon sok kételyünk és szorongásunk származik. Általában a hatalmon lévő csoportok, az uralkodó csoportok szabják meg, hogy kinek mi a lehetősége, és kinek mit kell, mit kötelező vagy mit tilos viselnie. Ezt hívják dresszkódnak, aminek lehetnek olyan kemény és életbevágó következményei is, mint amit még tavaly is tapasztaltunk Iránban, ahol a nyílt utcán megkövezik azt a nőt, aki öltözködésével ellenszegül a szabályoknak.

Ha innen nézzük, akkor az öltözködés igenis határbontogatás, tabudöntögetés, kísérletezés és a szabályok megkérdőjelezése, amire a társadalom olykor keményen és agresszívan reagál. Tulajdonképpen az én életem is arról szól gyerekkorom óta, hogy a ruhákkal jelzek, a ruhákkal kommunikálok. Nem véletlenül lettem stylist. Nem véletlenül lettem megosztó stylist, hiszen engem sokkal jobban érdekel jelmeztervezőként egy karakter felépítése, mint az, hogy miben csinos vagy miben nem. Hogy megfelel-e a jó ízlésnek, ami szintén egy hatalmi alapon meghatározott esztétikai kategória.

Milyen visszhangra számítasz a könyvvel kapcsolatban, hiszen korábban az extravaganciád miatt, azért, hogy vállalod önmagad, kaptál már hideget, meleget egyaránt?

Én egy olyan ember vagyok, aki tudatosan vállalja azt, hogy megosztó a véleményem és személyiségem, és ez megnyilvánul a regényemben is, hiszen az is az én karakteremből fakad. Ráadásul az elmúlt évben volt egy-két olyan momentum, ami még pluszban segített ahhoz, hogy még inkább levetkőzzem magamról a félelmeimet például a nememmel, az identitásommal kapcsolatban. Tavaly megcsináltuk a Trojka Színházzal, Gryllus Dorka rendezésében a Szexmasin című darabot, amit nagy sikerrel játszunk, és sok olyan dologról beszélünk nyíltan, amiről sokszor nem merünk, ilyen például a szexualitás. A darabbeli szerepem, illetve a Dorkával való közös munka nagyon sokat segített abban, hogy elhiggyem, hogy én egy regényben is beszélhetek szabadon arról, amiről akarok.

A másik ilyen nagyon fontos munka számomra az a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Chicago musical Béres Attila rendezésében, ahol egy drag queen karaktert játszom egy konferanszié szerepében. Tisztában vagyok vele, hogy sok embernek nem fog tetszeni, hogy egy transzkarakter, egy drag queen a főszereplője a regénynek, hogy szabadon és nyíltan mutat be akár meleg, homoszexuális erotikus jeleneteket. Mégis azt gondolom, hogy ez az én életem és még sokunk életének a része, miért ne lehetne erről beszélni, miért ne lehetne ezt bemutatni. Eddig egyébként csak nagyon jó visszajelzéseket kaptam attól a néhány embertől, aki olvasta a könyvet, amit Kulka Jánosnak mutattam meg először. Ő is és Péterfy-Novák Éva írónő is csak szépeket mondott róla. Nyilván sok kérdés van még bennem, de az, hogy ezt nekem meg kellett írnom, abban biztos vagyok, ahogyan abban is, hogy ez könyv is meg fogja találni a közönségét.

Mit gondolsz, lefóliázzák majd a te könyvedet is?

Bennfentes körökből tudom, hogy még a jogalkotói körökben is úgy gondolják, betarthatatlan és értelmezhetetlen a törvény, ami a könyvek lefóliázásával kapcsolatban született. Az olvasóimtól tudom, hogy egy vidéki Libriben már látták kitéve a könyvemet, ami mindenképpen érdekes momentum. Egy biztos: online meg lehet vásárolni. Az, hogy mi fog még vele történni, milyen pro és kontra reakciókat vált majd ki, arra még várnunk kell.