Keresés
Close this search box.

Laosz: a béke és nyugalom földje

Becsült olvasási idő: 7 perc
A világ egyik legszegényebb országa a világ legkedvesebb lakóival. Laosz a béke és a nyugalom földje. Buddhista szerzetesek, buja esőerdő, a Mekong folyón ringó csónakok, hátizsákos, laza turisták, isteni ételek fillérekért… László Krisztina szubjektív élménybeszámolója következik.

hirdetés

Nem jártam még Vietnámban. Bali, Indonézia, Fülöp-szigetek, Kína is csak a bakancslistámon szerepelnek. Thaiföldön Bangkokot láttam és néhány napot töltöttem a tengerparton, Kambodzsában pedig a kötelező három napos romlátogatáson vettem részt Ankorban, az ország többi részét nem ismerem, Laosztól viszont teljesen odavoltam, miután négy napot töltöttem itt el. Ezek alapján gondolom úgy: Délkelet-Ázsia legvonzóbb és legtitokzatosabb helyszíne számomra Laosz. Miért is?

Remind

A buddhizmus szelleme mindenütt jelen van

Laoszba érkezve végtelen nyugalom és béke lett úrrá rajtam, csak később értettem meg, hogy ehhez a buddhizmusnak is sok köze van. Közvetlen és közvetett módon egyaránt. Szállásunk az ország turisztikai és vallási központjában, Luang Prabang városában volt, ami nem véletlenül került fel az UNESCO világörökségi listájára. A középkori Laosz és a francia gyarmatosítás építészeti keveredése különös hangulatot kölcsönöz a városnak, amit 32 buddhista temploma és a bennük élő több ezer szerzetes tesz még varázslatosabbá. A narancssárga ruhába öltözött, különböző életkorú, borotvált fejű fiúk és férfiak észre sem veszik a kolostorok, templomok területére belépő turistákat, egész nap zavartalanul végzik a dolgukat: meditálnak, söprögetnek, kertészkednek, olvasnak, sétálnak. Kora reggel, napfelkelte előtt a város főutcáján csoportokban adománygyűjtő sétára indulnak mantrákat kántálva, kezükben egy jellegzetes edény, ami hajdanában a szerzetesek egyetlen vagyontárgya lehetett. Ebbe gyűjtik az ételt, legfőképpen a rizst, de pénzt is elfogadnak.

A nézelődő turisták kis műanyag székeken ülve, mezítláb vehetnek részt ezen a szertartáson, s ők is adhatnak nekik rizst, amit már hajnalban jó pénzért beszerezhetnek a szemfüles helyi árusoktól. A buddhista templomokba be lehet menni, csak be kell tartani néhány szabály: térdet és vállat eltakaró öltözetben szabad csak belépni a szentélybe, a cipőt kint az ajtóban kell hagyni és a lábunkat nem illik a Buddha szobor irányába kinyújtani. A híres Luang Prabang-i Arany Buddha-szobor az ország nemzetté válásának egyik szimbóluma a királyi palota egyik melléképületében található. A megszokott óriás Buddha szobrokhoz képest mérete meglepően kicsi, 83 cm magas, 43 kg a súlya: az álló Buddhát felemelt, védő-óvó kéztartással, a fején csúcsos, uralkodóra emlékeztető koronaszerű díszítéssel ábrázolják.

Remind

Egymillió elefánt országa

A szlogen szerint Laosz az egymillió elefánt országa, de ennyi elefánt sohasem volt az országban, ma is csak legfeljebb kétezer élhet itt, mintegy egyharmadukat háziasították. A laoszi kalandok során kihagyhatatlan program a Mekong Elephant Park meglátogatása, ahol jó turista módjára én is felültem egy elefánt hátára. Életemben először kerültem testközelbe ezzel a végtelenül kedves, jámbor, ámde hatalmas állattal, aki 3600 kilót nyomott, az én 68 kilómat és a mögöttem ülő, csenevész elefántgondozó 50 kilóját valószínű meg sem érezte az állat. Szófogadóan vitt a számára jól begyakorolt úton, nagyon figyelt rám, amikor lefelé ereszkedtünk az ösvényen és én majdnem leestem róla, a füleivel finoman leszorította a lábaimat. Viszonylag gyorsan felvettem a járása ritmusát, megszoktam a magasságot és a belőle áradó végtelen nyugalom rám is átragadt.

A Mekong Elephant Parkot egy francia-laoszi család hozta létre azzal a céllal, hogy megmentsék a laoszi illegális fakitermelésben dolgoztatott elefántokat. Ebben az elefántrezervátumban a dzsungel közepén jelenleg 5 ormányos állat él szabadon, gondozóik odafigyelnek az egészségükre, napi 300 kiló gyümölcsöt, zöldséget, növényt kapnak enni (ennyire van szükségük a súlyuk megtartásához). Közvetlenül 30 embernek, közvetve még több száznak adnak munkát, akik népes családokat tartanak el. Elnézve az elefántok nyugodt életét, úgy éreztem, a buddhizmus szelleme őket is átjárja: elfogadják sorsukat és harmóniában élnek az emberekkel.

Laosz szíve-lelke: a Mekong folyó

Laoszban az élet a Mekong folyó mentén zajlik. A Mekong a világ egyik legnagyobb vízfolyása Ázsiában, több mint 4000 km hosszú. Kína délkeleti területeiről indul, keresztülfolyik Mianmaron, Thaiföldön, Laoszon, Kambodzsán és Vietnámon, majd a Dél-kínai-tengerbe ömlik. Luang Prabang a folyó egyik oldalán fekszik, a túloldalra kis csónakkal, vagy egy kis összeeszkábált függőhídon lehet átjutni.  A túlparton is van élet: éttermek, kolostorok, kis falvak várják az idelátogatókat.  

Aztán egyszer csak vége lesz az emberi civilizáció nyomainak, kezdődik a buja dzsungel. A Mekong mellett a város szélén található Nam Khan folyó is fontos szerepet játszik az itteni életben, mindkettőn lehet hajókázni, evezni, a partján található éttermekben ebédelni, vacsorázni. Mi is részt vettünk egy több órás hajókiránduláson és sikerült a teljes lelassulás állapotába jutnunk, ahogy hajónk szelte a vizet és mi közben a partmenti rizsföldeket, a csupa zöld, sűrű erdőket, kis településeket, cölöpre épült házakat figyeltük. No meg megkóstoltuk a helyi sört is, ami az alkoholkínálatban első helyen szerepel, íze meglepően finom, mondhatjuk itatja magát. Ámulatba ejtő kép tárult elénk, amikor utunk során égbetörő, zöld hegycsúcsok visszatükröződését láttuk meg a folyó víztükrén. Kiszálltunk a híres Pak Ou barlangoknál, ahol a mészkősziklába vájt két barlangban aranyozott Buddha szobrok ezrei találhatók.

Tenger helyett vízesés

Laosz egyetlen hiányossága, hogy nincs tengerpartja, de a Mekong folyó és a Luang Prabangtól 30 kilométerre fekvő Kuang Si vízesés kárpótolj ezért bennünket. Ez utóbbi, a hatalmas vízesésrendszer a dzsungel közepén, növénylevelek rengetegében búvik meg, hihetetlen türkizkék vizű medencékből, vízesésekből áll néhány méteres szintkülönbségben. Jólesett megmártózni a hűs vízben, miközben trópusi lepkék röpködtek körülöttünk. Felmásztunk a 100 méteres vízesés tetejére is, ahol már az esőerdő várt ránk és itt is úszkáltunk egy viszonylag mély tóban. Olyan volt, mintha a Paradicsomban sütkéreztünk volna, ahogy körülnéztem, az idevetődött különböző nemzetiségű turisták arcán ugyanazt az elégedett mosolyt véltem felfedezni, mint amilyen az enyém volt.

Laza turisták, megfizethető árak, álomszép kézműves termékek

Laoszban a nyugati ember számára nagyon olcsó az élet, olcsóbb, mint Thaiföldön, vagy Kambodzsában, viszont mindenhol csak készpénzzel lehet fizetni, sok helyen a dollárt is elfogadják. Persze ha kifejezetten turistáknak szánt üzletekbe, éttermekbe, luxus szállodákba megyünk, ott a mi pénztárcánkhoz igazítják az árakat. Éppen ezért, mi a helyiek által is látogatott kis utcai kifőzdékben ettünk, a piacon vásároltunk gyümölcsöt és a családi kisboltban italokat. Láss csodát, semmiféle emésztési problémánk nem lett, az is igaz, hogy a kezünket mindig fertőtlenítettük, palackos tisztított vízzel mostunk fogat, csak főtt vagy sült ételeket fogyasztottunk és olyan gyümölcsöket, amelyeknek leszedtük a héját.

Luang Prabang éjszakai piacán, ami igazából esti piac, mert 22 órakor szigorúan összepakolnak az árusok, szebbnél szebb kézműves sálak, terítők, ruhák közül válogattunk. Bármennyire is alacsonyak az árak, alkudozni szinte kötelező. Ha olyan árussal volt dolgunk, aki nem tudott angolul, számológépen pillanatok alatt kikalkulálta a végső árat. De az is előfordult, hogy 8-10 éves gyerekek voltak az eladók, ők is tudták, hogy maximum 15 százalékot engedhetnek az árból.

Mivel Laosz egykoron francia gyarmat volt, elég sok a francia turista, bár a helyiek egyáltalán nem beszélnek franciául. Laoszt általában nem a luxus kényeztetést kereső, gazdag utazók keresik fel, az idelátogató külföldiek inkább a hátizsákos, laza kalandorok, vagy vagány friss nyugdíjasok táborát képviselik. Élvezik a békét, nyugalmat, a helyiek kedvességét, elteszik az okos telefonjukat, órájukat és hagyják, hogy a kézzel fogható valóság beszippantsa őket.

Milyenek a Laoszi emberek?

Van egy mondás, miszerint a vietnámiak termesztik a rizst, a kambodzsaiak nézik, a laosziak pedig hallgatják, ahogy nő a rizs. Mielőtt bárki arra a következtetésre jutna, hogy a laoszi emberek lustábbak a másik két ország lakóihoz képest, szeretném eloszlatni ezt a tévhitet. Nagyon keményen megdolgoznak ők is a mindennapi betevőjükért, de számukra vannak még olyan értékek, amelyeket nem áldoznak fel a meggazdagodás érdekében. Ilyen például az esti közös családi vacsora, amelyeknek a turisták is tanúi lehetnek, ha este bekukkantanak a kis boltok hátsó részébe, vagy az utcai kifőzdék kulisszái mögé. A gyerekmunka Laoszban akkor elfogadott, ha a családi vállalkozásba segít be a gyerek. Iskola előtt vagy után sok kiskamaszt láttam iskolai egyenruhában smoothie-t, kókuszos süteményt vagy palacsintát készíteni és árusítani az utcán a család kerekekkel ellátott, mozgó standján.

Az emberekből hiányzik a rámenősség, nem akarják agresszíven rátukmálni portékáikat a turistákra, a pincérek sem stresszelnek, mosolyogva tűrik az sietős európaiak néha bántó megjegyzéseit, amikor a lassúságukat, vagy a figyelmetlenségüket teszik szóvá.

Laosz hivatalos államformája 1975-től Népi Demokratikus Köztársaság, Vietnámmal kötöttek anno szerződéseket arról, hogy az országban vietnámi katonák állomásozhatnak, és tanácsadók is érkeztek. A kommunista hatás a 80-as évektől lazulni kezdett, nyitottak a piacgazdaság felé. Ma a külföldi turista annyit lát csak a kommunizmus nyomaiból, hogy a gyerekek piros úttörőnyakkendőt viselnek az iskolában, miközben a lányokon a helyi népviselet egy ikonikus ruhadarabja, a kézműves textiliából készült jellegzetes szoknya van.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn