hirdetés
A magyar sajtó az amerikaiból tudta meg, hogy Lukács Pál, Paul Lukas néven Hollywoodban folytatja karrierjét. A színészt a magyar származású Adolf Zukor, az Álomváros egyik alapítóatyja hívta meg. 1927-ben járunk, Lukács Pál 33 éves. A szenzáció okán személyesen fogadta a Színházi Élet újságíróját vígszínházi öltözőjében. A zsurnaliszta a new yorki Motion Picture News-t lobogtatta a kezében bizonyítékul, mire a színész türelmesen benyúlt a fiókjába, és belekezdett a mondandójába.
„Mindenekelőtt megmutatom a szerződést” – mondja Lukács. „Tessék! Emer Somló (Adolf Zukornak dolgozó filmigazgató, aki Európában utazva kutatta fel a tehetségeket – a szerző megj.) már tovább is adta Amerikában a szerződésünket és nekem március 10-én már utaznom is kellett volna. (A cikk áprilisban jelent meg – a szerző megj.) Annak, hogy mégis itthon maradtam csak egy oka van: útlevél és vízumakadályok. Nem akarom magam kitenni a kiutasítás veszélyének. Nagyon szeretnék kimenni Hollywoodba” – folytatja. „Ez a város a színészet igazi nagy iskolája, ahol húsz-harminc nemzet, színészi kultúrája találkozik. Mindenkinek, aki szívvel-lélekkel színész, be kell iratkoznia ebbe az iskolába.”
„Nagyon köszönöm a megtisztelő sorokat. Csak annyit szeretnék helyreigazítani – a kisebb tévedésekről nem is beszélve, – hogy nem vagyok színpadi bálvány. Színész vagyok, igazi színész, aki hálás a közönség tapsáért, de több elismerést nem kér és nem vár. Hollywoodba pedig feltétlenül elmegyek, ha az Isten és a hatóságok megsegítenek. Én majd akkor hiszem el az egész tengerentúli utat, ha már amerikai lapokban olvasom, hogy megérkeztem Hollywoodba.”
Másfél évvel később már „lukácspálos” viccel indul a Színházi Élet exkluzív tudósítása. A sármos színész mosolygó portréfotója mellé alábbi párbeszédes címet írták: Miért nevet Lukács Pál? Mert felemelték a gázsiját! A beszámoló szerint az ifjú titán Pola Negrivel forgatott, a korszak nagy némafilmes sztárjával. A színésznő hosszadalmas casting, azaz válogatási folyamat után maga választotta ki Pault, azaz Pált férfi főszereplőnek. A film címe: Egy színésznő szerelmei. Az áttörés tehát megtörtént, érkezése után nem sokkal Lukács sztárgázsit kap, heti ezer dollárt keres. (Mai áron szűk hatmillió forint. Hetente! — a szerző megj.)
Természetesen az amerikai útnak nem egyedül vágott neki Lukács Pál. Mindjárt elmondjuk, hogy kivel. Előtte még fontosnak tartjuk összefoglalni röviden, hogy hogyan jutott el főhősünk élete eme fordulópontjáig.
Lukács Pál egyike volt a két világháború közötti időszak legnépszerűbb színpadi és filmszínészeinek. Budapesten született Munkácsi Pál néven 1894. május 26- án. Örökbefogadó apja után vette fel később a Lukács vezetéknevet. Katonaként szolgált az első világháborúban, megsebesült. Lábadozóként társait rövid előadásokkal szórakoztatta. Elkezdte a budapesti színiakadémiát, amelyet nem fejezett be, majd kereskedelmi pályára lépett Kassán. Az ottani színidirektornak feltűnt a fess fiatalember. Behívatta. Lukács jelentkezett és rövidesen színpadra is lépett a Bánk bán címszerepében.
Két év múlva a Vígszínház tagja lett, Belasco Pillangókisasszonyában debütált, hatalmas sikerrel. Éveken keresztül ő volt a színház egyik sztárja. A korabeli lapok szerint emlékezetes alakítást nyújtott Oscar Wilde, Csehov, Shakespeare darabokban. Az Andrássy úti Színházban Fedák Sári partnere, elszegényedett földesúr egy Békeffi-darabban. Eltölt egy évadot Berlinben is, a legendás Max Reinhardt színházában. A korabeli írások szerint óriási sikert aratott a Vígben a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabban, Stromm ezredesként. Közben Lukács Pál 1918 és 1924 között tizenöt játékfilmben dolgozott. Már első magyar filmjében, a Szfinx-ben főszerepet játszott. Természetesen főhőst alakított a Sámson és Delila című osztrák moziban is, mielőtt Hollywoodba indult.
Lukács Pál csodaszép felesége oldalán, hajón érkezett Amerikába. Az ifjú arát Benes Daisy-nek hívták. A pár elképesztő találkozása és szerelme megér egy kitérőt. Daisy rokona, Szabó András nyugalmazott nőgyógyász főorvos a történet apró részleteit is kikutatta és elmesélte nekem. „Daisy dédnagymamám testvérének a lánya volt. A Benes család Prága környékéről származott, később Győrben telepedtek le, gőzmalmot és vegyigyárakat üzemeltettek. Daisy, azaz Benes Gizella 1906-ban született, idővel csinos hölggyé cseperedett, és a vegyigyárnak köszönhetően a korabeli úrilányok gondtalan életét élte. A győri korzó szépe, majd a Színházi Revü szépségversenye nyerteseként így nyilatkozott: „reggelente lovagolni tanulok, délutánonként teniszezem…” 1925-ben karácsonyi ajándéka egy Alfa Romeo autó volt.
Rajongott a színházért, így, mint oly gyakran 1926 egyik estéjén beült a Vígszínház első sorába, és ezzel kezdetét vette a mesébe és a legromantikusabb leányregénybe illő történet. A műsoron G. B. Shaw Nagy Katalin című drámája volt, Potemkin szerepében a már igen népszerű, sármos, elbűvölő megjelenésű Lukács Pállal. A két szempár mágnesként összetapadt, és már nem volt megállás. Lukács Pál másnap színházi kötelezettségei miatt Németországba utazott, de egy évig minden nap három szál vörös rózsát küldött Daisynek. Hazatértekor azonnal Benesék budai villájához hajtatott, bemutatkozott, és megkérte a leány kezét. A polgári esküvőt 1927. május 26-án Budapesten, az egyházi esküvőt és vacsorát Győrben tartották. A vőlegény nászajándéka egy 1200 pengős arany retikül volt. Nem sokkal ezután hajóra szálltak és Amerikába utaztak, ahol a megvalósult „hollywoodi álom” várt rájuk.
Fotó a The Right to Love című filmből: Getty Images / Donaldson Collection
hirdetés
