Keresés
Close this search box.

Viaszsztárok érkeznek Budapestre – Madame Tussauds nyílik Magyarországon

Becsült olvasási idő: 3 perc
Már szinte minden világvárosban található egy Madame Tussauds viaszmúzeum, és hamarosan nekünk sem kell külföldre utaznunk az élményért. Idén Budapesten is panoptikum nyílik.

 

Szerző: Szalóky Bálint

hirdetés

Madame Tussaud különös karrierje

Marie Grosholtz már kora kamaszkorában elsajátította a viaszbábok készítésének titkait Párizsban, miközben a francia történelem legviharosabb időszaka zajlott. 1777-ben, mindössze 16 évesen már Voltaire-ről készített szobrot, a francia forradalom alatt pedig számos prominens személyt mintázott meg. Az 1700-as évek végén Marie megörökölte mentora viaszbáb-kollekcióját, amellyel beutazta Európát. 1795-ben házasodott össze Francois Tussaud-val, és ekkor nevezte át produkcióját Madame Tussaud’s-ra (a név nemrégiben egyszerűsödött, és az aposztróf kikerült belőle).

A produkció egy meghívásra Londonba utazott, ám mivel a napóleoni háborúk ellehetetlenítették Marie Tussaud hazatérését, a gyűjtemény is ott ragadt a brit fővárosban. Első állandó kiállítóhelyét 1836-ban találta meg a Baker Streeten. Egyik fő attrakciója volt a Chambers of Horror, amely bűnözőkről és gyilkosokról, valamint a francia forradalom áldozatairól mintázott életnagyságú viaszbábokat tárt a közönség elé. Mind a mai napig fennmaradt még pár a Madame Tussaud által készített szobrokból, annak ellenére, hogy az 1920-as években egy nagy tűzeset, a ’40-es években pedig a német bombázás tizedelte meg a kollekciót.

Remind

Új idők szele

Bár szépen hangzana, hogy a Tussauds gyűjteményt a leszármazottak vitték tovább, a családon belüli viszályok és a túlköltekezés (például a jelenleg is álló, Marylebone Road-i múzeum megépítése) végül arra késztette Tussaud unokáját, Joseph Randallt, hogy az 1800-as évek végén eladja a brandet. A kiállítások népszerűsége mit sem változott az évek során, azonban a tulajdonosváltások sorozata – a 2000-es években már több milliárd dolláros nagyságrendben – folyton új lendületet adott ahhoz, hogy Tussaud öröksége minél szélesebb közönséghez eljusson. A történelmi és nemesi figurák, valamint hírhedt bűnözők mellett mára a Madame Tussauds film-, pop- és sportsztárok viaszszobrainak otthona – sőt, még olyan elképzelt figuráké is, mint E.T., a terminátor, Darth Vader, Ollókezű Edward, Shrek, Az éhezők viadala hősnője, Katniss Everdeen, vagy újabban a Marvel és DC szuperhősei, a Pókembertől Amerika Kapitányon, Wonder Womanen és a Farkason át egészen a Vasemberig.

Viaszbábok világszerte

Az első Anglián kívüli testvérmúzeum 1970-ben nyitott meg Amszterdamban. Azóta Európában követte Berlin (2008), Blackpool (2011), Bécs (2011), Isztambul (2016), Prága (2019) és hamarosan Budapest. Tíz további múzeum található Ázsiában, hét az Egyesült Államokban, valamint egy Ausztráliában. A turnézó, majd Londonban letelepedő viaszmúzeumból így az egész világot behálózó, kiterjedt brand lett, az egyes helyszíneken a valódi sztárok is előszeretettel pózolnak, amikor elkészül a hasonmásuk.

Vár Budapest!

A Madame Tussauds következő otthona Budapesten nyílik 2023 első felében, a Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában található Dorottya utcában. Sajnos egyelőre nem kaptunk választ arra, milyen különlegességek várhatók a hazai létesítményben, azonban az mindenképp kuriózumnak számít, hogy a hazai múzeum megvalósítását az eredeti tulajdonos teljes egészében átadta egy magyar partnernek. „Ez az attrakció lesz világszerte az első teljes egészében franchise-konstrukcióban megvalósuló Madame Tussauds” – nyilatkozta a hír bejelentésekor sajtóközleményben Chris Scurrah, a brandet birtokló Merlin Entertainments franchise igazgatója.

A létesítmény kivitelezésért és működtetéséért az eredeti tulajdonossal történt megállapodásnak köszönhetően a Kreinbacher Józsefhez köthető Dorottya Experience Kft. felel. Bár az üzletember nevét a legtöbben somlói borairól és pezsgőiről, valamint a gellérthegyi sikló projekt kapcsán ismerik, a vállalkozó elsősorban az építőiparban tevékeny, ugyanis a nagy léptékű ipari, kereskedelmi és középületek lapostetőire és homlokzataira specializálódó és évről-évre több milliárd forintos haszonnal büszkélkedő Metál Hungária Holding egyik tulajdonosa.

A projekt 3 milliárd forintot meghaladó állami támogatásban részesült a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében, abban a reményben, hogy a múzeum majd hozzájárul a turizmus világjárvány utáni fellendüléséhez. A vállalás szerint számos magyar vonatkozású történelmi személyt felvonultat majd a kiállítás, de ez teljesen beleillik a Madame Tussauds koncepciójába: a többi helyszínen is rendre igyekeztek helyi hírességeket megjeleníteni a nemzetközi sztárok mellett, így például Bécsben Klimt és Freud szobrai is megtalálhatók.

A hivatalos jegyértékesítés február közepén indul a www.madametussauds.hu oldalon, ekkor derül majd ki a nyitás pontos időpontja is. A Madame Tussauds számára pedig nincs megállás: „A nyitást követően szerte a világon tovább fogjuk keresni a franchise-lehetőségeket azokon a piacokon, ahol a márka egyelőre még nincs jelen” – szögezte le a közlemény szerint Scurrah.

Képek: Madame Tussauds Budapest

Romantikus randihelyet keresel Budapesten? Olvasd el cikkünket!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn