Keresés
Close this search box.

„Ha szükséges, ma is bármikor átmászok egy kerítésen” – Interjú Magyarósi Csabával

Becsült olvasási idő: 10 perc
Sok népmese szól arról, hogy egy visszahúzódó karakter egyszer csak átalakul, mert kiderül számára, hogy valamiben tehetséges. Bizonyos szempontból ez történt Magyarósi Csabával is, aki ma Magyarország egyik legismertebb videós tartalomkészítője. Nagy utat járt be. A személyiségét meghatározó változásokat nem egy-egy sorsdöntő pillanathoz köti, azokban sokkal nagyobb szerepük volt a véletleneknek, és persze a merészségnek, amely tulajdonságot már gyerekként elsajátította. Tóth Olivér interjúja.

hirdetés

Tegyük fel, hogy lehetőséget kapnál arra, hogy összeállíts egy számodra érdekes személyekből álló asztaltársaságot, akikkel eltölthetnél néhány órát! Kiket választanál?

Remind

Két csapatba válogatnám az embereket. Az egyikben csupa keménykezű, az országát viszonylagos vagy teljes önkénnyel irányító politikus kapna helyet. Erős bennem a megértési vágy sok olyan folyamattal kapcsolatban, amely jelenleg zajlik a világban. Talán egy szűk társaságban megosztanák velem, mi mozgatja őket valójában. A másik asztalnál kapnának helyet a jófej emberek. A zenészeket David Bowie, az írókat Kepes András és Jorge Semprun, a színházművészetet Mácsai Pál képviselné. Bár utóbbi jelenlétében mindig zavarban vagyok. Győrben születtem, ott is jártam középiskolába, ahova a tanáraim egyszer elhívták Mácsai Pált, akinek a jelenléte és előadása nagy élményt okozott. Szeretem a görög származású festőt, El Grecót, és egészen biztos, hogy helyet kapna az asztalnál Steve Jobs és Elon Musk is.

Könnyen vagy nehezen alakítasz ki új kapcsolatokat?

Nehezen. A munkám intenzív erőfeszítést igényel. Időm sincs beengedni új embereket az életembe. A szabadidőmet elsősorban a családommal töltöm, ami marad, azt pedig egy szűk körű baráti társasággal, amelynek tagjait azelőtt ismertem meg, hogy viszonylagos ismertségre tettem volna szert. Kovács Róbert, akivel régóta dolgozunk együtt, középiskolai osztálytársam volt, ahol még rap zenekart is alapítottunk Mason+Tökös néven. Mindketten egy-egy filmből választottunk művésznevet. Én A fejjel a falnak főszereplőjének becenevét vettem fel, Robi egy Steven Seagal-moziból merített ihletet.

Remind
Kovács Róberttel a rap zenekaruk, a Mason+Tökös idején

Fontos, hogy megfelelj másoknak?

Igyekszem a belső értékrendemhez alkalmazkodni. Odafigyelek arra, hogy ez ne kopjon el az évekkel az engem ért hatások miatt, de alapvetően nincs bennem megfelelési kényszer.

Van abban némi ellentmondás, hogy miközben laza és nyitott személyiségnek tűnsz, úgy tudom, valójában zárkózott ember vagy.

Félénk, befelé forduló és bátortalan gyerek voltam. A szüleimnek nem igazán kellett aggódniuk miattam. Viszonylag sokat ültem otthon és töltöttem az időmet például olvasással. Az Egri csillagok volt az első igazán meghatározó olvasmányélményem. Nagyon vágytam különböző számítógépes kütyükre. Talán nem véletlen, hogy jó ideje az életem meghatározó része forog ezek körül. Ta-dam!

Egy adott ponton eldöntöttem, hogy változtatok a személyiségemen. Egyik küzdelmes lépés jött a másik után. Zenéltem, megpróbálkoztam a színészettel, később elkezdtem videókat készíteni az Indexnek, majd szerepeltem a televízióban is… Ezeknek köszönhetően a nyilvánossággal kapcsolatos kihívások nagy részét megtapasztaltam. Ma már nem okoz belső feszültséget több száz ember elé kiállni, és beszélni magamról vagy a munkámról. A probléma az lenne, ha olyan dolgot kellene megoldanom, amelyben nincs rutinom. Ilyen esetben biztos, hogy visszatérnék az eredeti állapotomba.

Meghatározó élményed lehetett gyerekként, amikor a szüleid minden évben elvittek magukkal egy hónapra külföldre. Hogy nézett ki egy ilyen út a nyolcvanas években?

Inkább benyomásaim maradtak meg, ahogy például fogom a szüleim kezét, miközben a körülöttünk lévő táj nagyon gyorsan és színesen változik. Hol egy tó valahol Ausztriában, hol egy dél-spanyolországi kisváros jellegzetes atmoszférája idéződik fel bennem.

A szüleim, annak ellenére, hogy polgári foglalkozást űztek, bohém emberek voltak. A munkájukat elsősorban pénzkereseti lehetőségként fogták fel, ezért nem is vágyakoztak arra, hogy karriert építsenek vagy meggazdagodjanak. Ehelyett minden évben elutaztunk nyaralni, amire fél évig gyűjtögettek, majd miután hazaértünk, igyekeztek mielőbb megadni a tartozásaikat, ha éppen szükséges volt kölcsönkérniük. Emlékszem, volt olyan év, amikor nem tudtam befizetni az iskolapénzt szeptemberben, mert nem volt egy fillérünk sem. A szüleim elmondásából tudom, hogy először hét hónapos koromban vittek magukkal kempingezni. A nyolcvanas években, amikor születtem, mindez csak nehezen volt megvalósítható. Éltek rokonaink Párizsban, akiktől minden évben kaptunk meghívót, amivel hivatalosan utazhattunk ki hozzájuk, de valójában más országban kötöttünk ki. A valutakeretünk sem volt soha elég, így a nagyszüleim is kivették a sajátjukat, amelyet odaadtak a szüleimnek… Ezzel együtt is többnyire csak benzinre futotta. Volt, hogy az autóban aludtunk. Sok múzeumba is belógtunk. Hozzácsapódtunk egy turistacsoporthoz, elkezdtünk beszélgetni a sorban állókkal, és már benn is voltunk. Erről eszembe jut a spanyolországi San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostora, ahol utoljára a kilencvenes évek közepén jártunk együtt. Abban az időben már szigorúbban vették a turisták beengedését, mi pedig örömmel konstatáltuk, hogy még mindig be tudunk lógni egy helyre, ha nagyon szeretnénk… Ha szükséges, ma is bármikor átmászok egy kerítésen.

Édesapám tavaly volt hetvenéves, a születésnapjára választhatott magának egy tetszőleges úti célt a térképen. Izlandra utaztunk. Csak apa és fia.

Egy családi nyaralás alkalmával Sevillában
Egy családi nyaralás alkalmával Sevillában

Nagy hatással volt rád az apai nagyapád is.

Igen, tőle örököltem a precizitásomat, igaz, ez kiegészült nála egy sokak számára terhes vagánysággal is. Büszke volt székely góbé származására, ennek megfelelően próbált cselekedni is. Minőségellenőrzési osztályvezetőként ment nyugdíjba. Minden hibát észrevett, és azokat közölte is az illetékesekkel. Olykor igen kemény, szarkasztikus stílusban. Talán a görcsös kontrollmániám is tőle ered.

Emlékszem, minden egyes alkalommal, amikor átmentem hozzá, hidegtálat készített, én pedig azt a feladatot kaptam, hogy hibákat keressek újságcikkekben. Ezt követően kezdett el mesélni. Saját karaktereket talált ki, mint például Háromlábú Boldizsárt vagy Kengyelfutó Kázmért, akikkel csupa eszeveszett dolog történt szerte a világban.

Maradva a meséknél, sok népmese szól arról, hogy egy magát visszahúzódónak gondoló karakter egyszer csak átalakul, mert kiderül számára, hogy valamiben tehetséges. Számodra mikor jött el ez a pillanat?

Kívülről nézve nagyon tudatosnak tűnök, miközben sokszor a véletlenek alakították az életemet, amelyek többnyire a jó irányba tereltek. Nagyapám hatására jelentkeztem a jogra, ahova nem vettek fel, így az akkori barátnőm javaslatára elkezdtem újságírással foglalkozni. Mindent megtettem azért, hogy bekerüljek az Indexbe. Amikor 2006 körül a családomnak lett videókamerája, egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem rövid anyagokat készíteni Mesterházi Dáviddal, aki lehetőséget adott nekem az Indexnél. Közben írtam az Appleblogot. 2012-ben jelent meg az első utazós vlogsorozatom, az Egy nap a városban, később társalkotóként elindítottam egy dokumentumsorozatot Attraktor címen, amit megvásárolt a Discovery Channel. A műsor két évadot élt meg. Régi vágyam vált valóra a lehetőséggel, egyúttal el is ment a kedvem a klasszikus médiától. A túlszabályozottság nem tett jót sem a műsornak, sem nekem. Röviddel ezután indult el a napi vlogsorozatom.

Remind
Mesterházi Dáviddal az Attraktor forgatásának idején

Azért is kérdeztem, mert Magyarországon többnyire úgy szocializálódunk, hogy jobb lapítani, mint kitűnni. Mennyire volt támogató a közeg abban, hogy kibontakozz?

Nagyban megkönnyíti az életemet, hogy sok dologra nem emlékszem, ezért idősebb koromban könyvet sem fogok tudni írni az élményeimről. Ezzel együtt néhány kivételtől eltekintve nem hiszem, hogy nagyon támogattak volna a pedagógusaim, mert noha gátlásos gyerek voltam, a saját környezetemben jól éreztem magam, aminek következtében sokszor utasítottak rendre. Folyamatosan beszéltem az órákon, de más módszerrel is próbára tettem a tanáraim tűrőképességét. Például negyedikben elindítottam egy tolltartóüzletet. Győrben éltünk, ahonnan olykor átugrottunk Ausztriába, ahonnan játékprospektusokkal érkeztem haza. Ezekből kivágtam a kedvenceimet, beletettem egy átlátszó nejlontasakba, amelyet behajtogattam, és a kis fülekbe betehettem az íróeszközeimet. Az iskolában mindenkinek nagyon megtetszett az ötletem, ezért idővel elkezdtek rendelni tőlem ilyen tolltartókat. Húsz forintot kaptam darabjáért. Életemben először volt saját pénzem, amit többnyire a panelépületek között megbújó büfében árusított sült krumplira költöttem, amire addig csak ácsingóztam. Az élet császárának éreztem magam. Egészen addig, amíg le nem buktam, és az igazgató be nem hívatta a szüleimet, akikkel közölte, hogy tiltott üzleti tevékenységet folytatok.

Mondok három tényt a munkáságoddal kapcsolatban. Kérlek, reagálj rájuk! Az első: A legrégebbi videód tizenhárom évvel ezelőtt került fel a YouTube-ra.

Igen, ez volt az a videó, amelyben egy korai Apple telefonnal FaceTime-beszélgetés folytatok. A platformot először csak olyan anyagok publikálására használtam, amelyek máshol nem fértek el. Később a kimaradt jelenetek, az extra videók kerültek fel. Évek teltek el, mire észrevettem, hogy a nézettség nagy része már innen érkezik.

Nagyon nem szeretem magamra azt a szót használni, hogy influenszer. Már csak azért sem, mert nem hiszek abban, hogy valódi tartalmakat át lehet adni azokon a divatos felületeken, ahol a magukat influenszerként meghatározó személyek tevékenykednek. Nem érdekelnek a trendek sem, amelyek az egyre rövidebb, sekélyesebb tartalmak irányába mutatnak. Videós tartalomkészítő vagyok. Abban a közegben érzem jól magam, ahol van idő leülni, hosszasabban beszélni fontos témákról.

Második tény: A legnézettebb videód több mint három millió megtekintésnél jár. A címe: Hogyan elégíts ki egy nőt?

Újságíróként sok dolgot megtapasztaltam. Pontosan tudom, hogy a legnagyobb hívószavak a szexualitással kapcsolatos dolgok. Nincs bennem rossz érzés. Ha bármilyen problémám lenne ezzel a tendenciával, akkor az emberi természettel mennék szembe, amely szívesebben fogyassza a könnyedebb tartalmakat. Az a lényeg, hogy vannak, és reményeim szerint mindig lesznek olyan emberek, akiket más is érdekel. Azokra a videóimra vagyok büszke, amelyek például a magfúzióról vagy a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumáról szólnak. Említhetem a három és fél órás videónkat is az Úton csatornámról, amely az első New Yorktól Miamiig tartó utunkat mutatja be Robival, és amelyet már több mint két millióan néztek meg. Hiszek abban, hogy a jó minőségű, jó helyen és időben készülő tartalmakra mindig lesz igény. Talán ki is vagyunk éhezve rájuk, hiszen, ha régen bekapcsoltuk a televíziót, ilyen műsorokat láttunk, ma pedig nehezen tudunk összegereblyézni valamilyen értelmes mondanivalóval bíró programot.

Ki jobb, ki rosszabb minőségben, de mind többen gyártanak tartalmakat a különböző közösségi média oldalakra. Mi a véleményed a tartalom-előállítás ilyen mértékű demokratizálódásáról?

Nehéz erről beszélnem, hiszen a jelenlegi életemet köszönhetem ennek, de ha az össztársadalmi hatását nézem, inkább negatívba fordul a mérleg. Emlékszem, mennyire örültünk az Index szerkesztőségében, amikor először megjelentek a blogok, mert azt gondoltuk, hogy onnantól kezdve akár egy atomfizikus is készíthet majd tartalmat, amely mindenkihez eljut. Egy ideig minden jól is működött. Mára eljutottunk oda, hogy egy adott terület tartalmainak kilencvenöt százalékát a jól kommunikáló sarlatánok publikálják, míg a valódi szakembereket jelentő öt százalékot alig követi valaki figyelemmel. Mindenhol a hülyeség kezdett el dominálni. A közösségi médiából eltűntek a valódi tények, ráadásul a lineáris médiában is végbement egy hasonló folyamat, ezeken a csatornákon a valóság a különböző érdekek mentén szerveződő gazdasági és politikai hatalmaknak lett alárendelve. Azáltal, hogy a valóság elveszítette a súlyát, egyre nehezebb együttesen fellépni valamivel szemben, közös ügyek mellett kiállni, működő társadalmat építeni a világ számos pontján, így Magyarországon is. Nem tudom, hogy idővel az inga túlleng, majd visszatér, vagy végleg kiszakad a helyéről, és ki tudja, hol áll meg.

Harmadik tény: A Star Network Influencer Ügynökség listája szerint a legnépszerűbb hazai utazási tematikájú You Tube-csatornák közül a feliratkozók számát tekintve – 392 ezerrel – a tied az első.

Igyekszem hitelesen, közérthetően és jó stílusban készíteni a tartalmaimat, de emellett figyelek arra is, hogy minden professzionális legyen. A legjobb visszajelzés a nézőktől az, amit akkor kapok, amikor valamilyen esemény kapcsán találkozom velük, és azt mondják, hogy az életben pont olyan vagyok, mint a videókban. Ebben nagy segítségemre van a feleségem, aki egy pillanatra sem enged elszállni.

Remind
Magyarósi Csaba és felesége, Magyarósi-Bánki Dóra New Yorkban

Mi a legnagyobb hibád a feleséged szerint?

A maximalizmusom, ami sokszor nagy terhet jelent számára. Egy családi nyaralás harmadik napján már azt szoktam érezni, hogy ideje lenne csinálnom valamit, miközben ő semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy pihenhessen.

Korábban beszéltünk arról, hogy egy időben teljesen elment a kedved a klasszikus médiától, a közelmúltban mégis feltűntél műsorvezetőként az HBO első magyar gyártású valóságshowjában.

A híd üzenete fontos számomra, hiszen a játékban résztvevők egy olyan projektben vesznek részt, amely csak akkor sikerülhet, ha összefognak. Ez a gondolat bárhol a világban érvényes lehet, de a mai Magyarországon különösen fontos tanulságokat fogalmazhatunk meg általa. Beszéltünk arról, hogyan zilálja szét a közösségi média a társadalmakat. A magyar társadalmat talán még az átlagnál is több negatív hatás éri egyrészt a közösségi média, másrészt a politika irányából. Alapvető dolgokban nem vagyunk képesek megegyezni, de lassan vitázni sem róluk. Az ország a működőképesség határán egyensúlyoz, ami kiválóan látszik a különböző statisztikákban. Mi mégis a narratívák szerint közelítünk a tények valóságtartalmához, pedig a vásárlóerő csökkenését, a gazdasági növekedés lassulását, a diákok kompetencia-eredményeit, a várható átlagéletkort vagy a daganatos betegségben elhunytak számát nehéz nem tényként kezelni.

Nincs bennem belső késztetés, hogy különböző társadalmi kérdésekben állást foglaljak, de az igazságérzetem sokszor nem hagy nyugodni. Pontosan tudom, hogy a politikai jellegű kiszólásaimnak következményei vannak, amelyeket olykor el is szenvedek, de bizonyos kockázatokat vállalnom kell, mert nem bírnék folyamatosan csak tűrni.

Remind
Az HBO első magyar gyártású valóságshowjának, A hídnak a forgatásán

Vannak, akik szerint Magyarország húsz-harminc éves lemaradásban van mind kulturális, mind sok egyéb téren. Ez jellemző a közgondolkodásra és a médiafogyasztásra is.

Lehet, hogy éppen ellenkezőleg, inkább előreszaladtunk. Azok a jelenségek, amelyek egy ideje a magyar társadalmat tépázzák, sok helyen felbukkannak a világban. Gondoljunk csak az egyre polarizáltabb Amerikai Egyesült Államokra vagy akár egyes európai országokra. Magyarország a rendszerváltáskor bekapcsolódott a demokratikus folyamatokba, begyújtotta a rakétáit, végigszáguldottunk a demokrácia összes kínján-baján, és ezzel a lendülettel távoztunk is belőle. Platón az Állam című művében az ideális állam modelljét próbálja megalkotni. Végigvezeti az olvasót, mi történik, ha egy zsarnok, ha az arisztokrácia, ha vallási vezetők vagy, ha a filozófusok vezetik az államot. Nevettem, amikor a demokráciáról azt írta, hogy az a lehetőségek legrosszabbika. Azután rájöttem, hogy nem minden esetben jó, ha a könnyen manipulálható nép kezébe adjuk a döntés jogát. Félreértés ne essék, ez nem egy demokrácia-ellenes kiállás! Ez épphogy a klasszikus demokrácia iránti szimpátiámról szól, amelyben a választott vezetők nem az emberek legalantasabb ösztöneire hatnak, a politikájukat nem kizárólag a hatalom megszerzése és megtartása határozza meg, és amelyben a nép sem nézi végig, ahogy a sorai között eluralkodik az aljasság.

Visszatérve A hídhoz, azért is vállaltad, mert alkotótársként tekintettek rád, de valójában a szereped nem túl hangsúlyos.

A formátum eredeti verziójában nincs műsorvezető, csak egy narrátor. A magyar stáb viszont szerette volna, ha megjelenek a képernyőn, ráadásul a formátum tulajdonosa egy idő után azt kérte, hogy még többet szerepeljek. Ez még így sem egy klasszikus műsorvezetői szerepkör, de nem bánom. Az HBO régóta garancia a minőségre. Ehhez hasonló produkció jó, ha öt-tíz évben egyszer készül.

Mit gondolsz azokról a véleményekről, amelyek szerint beképzelt, modoros és idegesítő vagy?

Ha valaki ilyennek lát, nem vitatkozom vele. Mindenféle kritikával együtt tudok élni. Nem tartom magam sem beképzeltnek, sem modorosnak. Tisztában vagyok az erősségeimmel, de a gyengeségeimmel is. Az idegesítő kategória pedig nagyon szubjektív, sokak szerint nem vagyok az, de tökéletesen együtt tudok élni azzal, hogy sokan meg így gondolnak rám. Ha ezeket a véleményeket egymás mellé rakom, számomra csak annyi derül ki, hogy valamilyen vagyok, ami ebben a szakmában jó.

Hogyan lehet megőrizni azt a fajta játékosságot, ami téged jellemez?

Van egy kedvenc filmsorozatom, a Mielőtt-trilógia, amely három amerikai romantikus filmből áll, Richard Linklater rendezésében, Ethan Hawke és Julie Delpy főszereplésével. Az első rész két huszonéves fiatal egymásra találásáról szól, a második és a harmadik rész pedig követi a személyiségfejlődésüket. Most, hogy ilyen romantikus fordulatot vett a beszélgetésünk, elárulom, hogy mindezt azért mondom neked, mert szerencsére a közönségem velem együtt változik, így még csak az sem foglalkoztat, mihez kezdek majd a jövőben. Mindent igyekszem csak addig csinálni, amíg örömömet lelem benne, amíg szabadon alkothatok. Ez a nagyfokú szabadság jó terepe a játékosságnak. Talán ennyiben áll a recept.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn