Már mérsékelt mennyiségű alkoholfogyasztás is növelheti a sztrók kockázatát

Becsült olvasási idő: 2 perc
Egy friss tanulmány szerint a mérsékelt alkoholfogyasztók és a nagyivók körében – különösen a fiatalabbak esetében – megnövekszik a sztrók kockázata.

hirdetés

Remind
Fotó forrás: Rawpixel

Egyre több orvos és egészségügyi szervezet hívja fel a figyelmet arra, hogy az alkoholnak nincs teljesen veszélytelen mennyisége, azaz már nem beszélhetünk olyan mértékű alkoholfogyasztásról, amely biztosan nem okoz sem rövid, sem hosszú távon semmilyen egészségügyi problémát. Már akár egészen kis mennyiségű alkoholt is összefüggésbe lehet hozni egyes rákok, magas vérnyomás, emésztési problémák kialakulásával és az immunrendszer gyengébb működésével. Ettől függetlenül egy amúgy egészséges ember számára az alkalmankénti alkoholfogyasztás még komoly gondokat nagy valószínűséggel nem okoz. Ugyanakkor már a mérsékelt fogyasztás is komoly veszélyeket hordozhat. 

A Neurology című folyóiratban megjelent tanulmány egy koreai nemzeti egészségügyi adatbázis adatait használta fel, hogy 1,5 millió 20-as és 30-as éveikben járó embert kövessenek nyomon nagyjából hat éven keresztül.

Az adatokból kiderült, hogy azok, akik a vizsgálat két éve alatt a mérsékelt és erős ivók kategóriájába tartoztak, 19 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak sztrókot, mint azok, akik egyáltalán nem, vagy csak alkalmanként ittak. Három év mérsékelt vagy annál nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás után ez a kockázat 22%-ra emelkedett, négy év elteltével pedig már 23%-ra. 

De mennyit is jelent a mérsékelt alkoholfogyasztás? 

A tanulmány a mérsékelt fogyasztást heti 105 grammban, a nagyivást az ennél nagyobb mennyiségben határozta meg. Egy másfél decis, 12%-os vörösborban körülbelül 14 gramm alkohol van, ahogyan egy 3 és fél decis, 5% alkoholtartalmú sörben is. A tanulmány szempontjából tehát a mérsékelt és erős ivók naponta valamivel több mint egy italt fogyasztanak (ami a társadalom mércéjével mérve tényleg nem tűnik soknak).

Lehet, hogy ez csak a koreaiakra igaz? 

Habár a sztrók kockázata az életkorral nő, sajnos egyre többször érinti a fiatalabb korosztályt is. A tanulmánynak ugyanakkor vannak korlátai is: a résztvevők önbevallásos kérdőíven keresztül számoltak be arról, milyen mennyiségű alkoholt fogyasztanak, ami magában hordozza a hibázás lehetőségét, illetve az is fontos tényező, hogy koreai populációt vizsgáltak csak. 

Másképp is csökkenthető a sztrók kockázata

Az alkohol visszaszorításán vagy elhagyásán túl más módon is csökkenthető a sztrók kockázata.

Például egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással, a dohányzásról való leszokással és az olyan kockázati tényezők, mint a magas koleszterinszint, a cukorbetegség és a magas vérnyomás kezelésével.

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az influenza elleni védőoltás is csökkentheti a sztrók kockázatát, az oltás pedig most különösen időszerű, hiszen hamarosan kezdődik az influenzaszezon.

Forrás: www.huffpost.com

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn