„Az áldozathibáztató üzenetek azt éreztetik, azért nem jön a baba, mert te csinálsz rosszul valamit”

A meddőség minden ötödik párt érint. Ők azok a párok, akik számára a gyermekvállalás nem a boldog várakozást, hanem a kétségekkel és kudarcokkal kikövezett utat jelenti, amelynek a végén halványan pislákol a szülővé válás reménye. Sokan a lombik program mellett döntenek, mások az örökbefogadást választják, és vannak, akik végleg lemondanak arról, hogy szülővé váljanak. Akármerre induljanak, egy érzelmileg megterhelő időszak áll mögöttük – és előttük. Soltész Krisztina klinikai szakpszichológussal, a Budai Termékenységi Centrum vezetőjével arra kerestük a választ, hogyan vértezhetik fel magukat a mentális kihívásokkal szemben a meddőséggel küzdők.

Sokszor hallani olyan történeteket, hogy egy-egy párhoz hosszú évek várakozása után érkezik meg a baba, ráadásul olyankor, amikor már ők maguk is lemondtak róla. Ezekben a sikertörténtekben közrejátszik, hogy a szülők letették a szorongás terhét?

Egyfelől fontos megjegyezni, hogy ez egy percepciós hiba is lehet. Nagyon sokan, akik leteszik ezt a terhet, nem esnek hirtelen teherbe, vagy egyáltalán nem érkezik meg hozzájuk a gyermekáldás. Ha viszont mégis, arra csodaként tekintenek, annak nagy hírértéke van, emiatt aztán azt gondoljuk, hogy ez egy gyakori jelenség, holott nem az.

Másrészt a meddőség esetében is bio-pszicho-szociális modellben gondolkodunk. Ez azt jelenti, hogy a biológiai hajlamaink mentén a lelki alkatunknak és a környezeti hatásoknak megfelelően létrejöhet egy meddőséget okozó állapot. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy mivel megszűnt a krónikus stressz, mert már nincs mögötte az állandó elvárás, megérkezhet a baba. De ez nem történik meg olyan gyakran, mint amilyen gyakran ezekről a történetekről hallunk.

Azért veszélyes erről beszélni, mert ez egy olyan áldozathibáztató vélekedés, mint az, hogy eddig azért nem jött össze a baba, mert rágörcsöltél. Holott a teherbe esés vágyát akkor tudjuk elengedni, ha elmentünk a falig. Az pedig, hogy kinek mi a fal, nagyon egyéni. Valaki egy lombikra sem megy, mert inkább örökbefogad vagy elengedi ezt a témát, másnak meg tizenöt lombik a fal. Nem lehet ezt elengedi anélkül, hogy megtörténtek volna azok a folyamatok, amik után ez át tud fordulni.

Tehát mégiscsak jó, hogy erről beszélünk.

Igen, pontosan azért, hogy mindenféle hiedelmeket megcáfoljunk. Sokszor ráadásul ismeretlen eredetű meddőségről beszélünk, nem is találnak semmilyen betegséget. Van a fertilitásnak egy evolúciós modellje, ami arról szól, hogy az embergyerek egy relatív koraszülöttséggel jön világra. Kilenc hónapig az anya hasában van, és kilenc hónapig tart, mire elkezd mászni. Gondoljunk bele, ha egy kiscsikó születik, egyből lábra áll. Az emberi agy térfogata megnőtt valamikor az előembernél, a felegyenesedésnél viszont a nők csípője összement egy kicsit, ez pedig összeférhetetlenné vált. Azért születik meg hamarabb a gyerek, hogy még ki tudjon bújni. Viszont emiatt rá lett utalva arra, hogy az anya cipelje, és ha például tűz ütött ki, és menekülni kellett, vagy a nomád törzsek útra keltek, hogy élelmet szerezzenek, kiszolgáltatottá vált. A fertilitás szupresszió modell szerint a krónikus stressz ezért képes átbillenteni a szervezetet egy infertilis módba, és ennek nem biztos, hogy van orvosilag követhető nyoma. A fertilitás és a stressz azért nagyon sok ponton összekapcsolódik.

Érzelmileg borzalmasan megterhelő lehet egy pár számára, ha mindennél jobban szeretnének közös babát, de nem érkezik meg.

Amikor reményteli időszakok és kudarcok váltják egymást hónapról hónapra vagy protokollról protokollra, esetleg el is indul egy terhesség, de aztán félbeszakad, az mind-mind nagy veszteség, és ha ezeknek hosszú ideig van kitéve az ember, ez krónikus stresszé válik. Ez egy hihetetlenül nehéz helyzet. A meddőség betegségterhét a daganatosok betegségterhéhez szokták hasonlítani. Ebben a helyzetben a krónikus stressz hatására történhet egy olyan mértékű mentális hanyatlás, hogy csorbát szenved a megküzdési képességünk: már nem tartjuk be a diétát, hanyagoljuk a sportot, nem megyünk el vizsgálatra, beavatkozásra. Ekkor már a pácienseknek iszonyú energiákat kell összpontosítaniuk, hogy megint belekezdjenek egy protokollba, és ha hanyatlik a mentális állapotuk, már nem fogják tudni összelapátolni ezt az energiát.

Ezért nagyon fontos, hogy ha valaki ilyen helyzetbe kerül, minél hamarabb kérjen segítséget, mert sokszor már kialakul a depresszió vagy olyan szorongás, amihez esetleg gyógyszerre is szükség van. Nyilván vannak olyan gyógyszerek, amik mellett teherbe lehet esni, de azért jobb gyógyszer nélkül próbálkozni vagy lombikra menni. Ráadásul, ha kialakul egy depressziós zavar, szakembert sem könnyű találni. Ha még időben jön, akkor pszichológusok is tudnak segíteni szorongáscsökkentéssel, veszteségfeldolgozással, autogén tréninggel, de ha már kialakul betegség, akkor klinikai szakpszichológushoz vagy pszichoterapeutához kell fordulni, belőlük viszont nagyon kevés van az országban a betegekhez képest. 

Mit tapasztalsz, a páciensek mekkora hányada fordul már kialakult betegséggel szakemberhez?

Azoknak, akik engem megkeresnek, a hetven százaléka nagyon későn jut el hozzám. A Meddőségi Centrumban dolgozó kolléganőm mesélte, hogy az asszisztált reprodukcióban vesznek résztvevőknek csak tizenöt százaléka keres fel pszichológust, és sokan közülük is csak akkor, amikor már nagyon súlyos állapotban vannak. Fontos tudatosítani, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet és nem szégyen segítséget kérni, sőt az adekvát megküzdésük így nő, és ilyen áttételeken keresztül nagyobb az esélyük a babára. Persze nem arról van szó, hogy elég pszichológushoz járni, hogy a baba megfoganjon, hanem arról, hogy jobb lesz a megküzdése.

Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy sok páciens ilyen későn kér mentális segítséget?

Szerintem sokan azt gondolják, hogy ebben a helyzetben akkor kell pszichológushoz menni, ha van valami lelki blokkja, ami miatt nem esik teherbe, és úgy érzik, hogy nekik nincs semmi lelki blokkjuk. Pedig nem azért kellene, mert van lelki blokkja, vagy nincs, hanem azért, hogy támogatást kapjon, és jobban bírja ezt a nehéz időszakot. De lehet, hogy ez egy speciális helyzet, és hozzám azért jönnek kevesen, mert klinikai szakpszichológus vagyok, és oda akkor küldik az embereket az orvosok, ha már nagy a baj. Nem biztos, hogy minden pszichológushoz ilyen súlyos esetek kerülnek. De sokan azt sem tudják, hogy mi a különbség szakember és szakember, mondjuk egy life coach és egy pszichológus között. Biztosan az is benne van, hogy valaki ezt stigmaként éli meg, azt mondja, hogy a lelki problémájával orvoshoz kell fordulnia, akkor vele van a baj.

Ezen a ponton megint visszakanyarodtunk az áldozathibáztatáshoz. Mennyire van jelen ez a közgondolkodásban?

Nagyon. Azok az üzenetek, hogy ne görcsölj rá vagy nem akarod eléggé, mind úgy hatnak, mintha te irányítanád ezt a folyamatot, és azt éreztetik, hogy ha nem jön a baba, akkor te csinálsz rosszul valamit.

Megoszlik a férfiak és a nők között az áldozathibáztatás, vagy valamelyik fél felé jobban irányul?

Azt gondolom, hogy az áldozathibáztatás inkább a nők felé irányul, ugyanakkor az önvád és a szégyenérzet megjelenik a férfiakban is. Pedig a vizsgálatok azt mutatják, hogy a meddő pároknál negyven százalékban a nőnél, negyven százalékban a férfinál, húsz százalékban pedig mindkettejüknél találnak problémát. Ennek ellenére ilyenkor jön a szégyenérzet és fogalmazódik meg a válás gondolata, ami általában végül nem következik be, de a problémával küzdőnek szüksége van arra, hogy a másiktól azt hallja, hogy mellette áll.

Mi okozza ezt a mély szégyenérzetet?

Ez egyrészt a társadalmi megítélésből táplálkozik, másrészt abból, hogy az anyává válás gyerekkorunktól fogva az identitásunk része. Másrészt ez egy irreális kontrolligény, mert ha valami rajtam múlik, azon én tudok változtatni, és ez furcsa módon ad egy biztonságérzetet, mert úgy gondolom, hogy akkor változtatok, és majd minden rendben lesz. De ez egy illúzió, amibe kapaszkodunk. A meddőségben pedig pont ez a bizonytalanság az egyik tényező, amit nagyon nehéz elviselni. Pedig sok minden nem a páciensen múlik, hanem az orvoson, az embriológuson, a koordinátoron és van, ami senkin sem múlik, egyszerűen szerencse kérdése.

A nők és a férfiak máshogyan dolgozzák fel ezt a krízist?

Nincsenek nagyon éles különbségek, de ha a párkapcsolat szempontjából nézzük, a nők inkább beszélnének róla, a férfiak meg nem. Emiatt a párkapcsolat nehezített pályán mozoghat. Amúgy is a nő teste vesz részt ebben a folyamatban, és ő eleve szeretne beszélni arról, ami velük történik, de mivel a férfi nem, úgy tűnhet, mintha őt nem érdekelné, ráadásul nem is az ő testéről van szó. Ettől pedig rossz dinamikák alakulhatnak ki, de tudni kell, hogy ez a konfliktus is a helyzetről szól.

Mi segítheti azt, hogy egy pár jól tudja kezelni ezt a helyzetet, hogy ne menjen rá a párkapcsolat?

Az, ha egy kicsit mindketten lépnek egyet a másik felé. A nő fogadja el, hogy a férfi magában szereti megemésztgetni az eseményeket, a férfi pedig beszélgessen a nővel, engedjen teret annak, hogy szó lehessen erről.

Mikor érdemes szakemberhez fordulniuk a problémával?

Hivatalosan harmincöt év alatt aktív szexuális élet mellett egy év sikertelen próbálkozás után mondják ki a meddőséget. Ilyenkor érdemes egy elmenni meddőségi specialistához, aki olyan vizsgálatokat ír elő, amik arra irányulnak, hogy ez a probléma megoldódjon. Ha pedig nem találnak semmit, ami megoldást nyújthatna, akkor jön szóba a lombik mint opció. Én azt mondom, akkor érdemes hozzáértő szakemberhez fordulni és támogatást kérni tőle, amikor a pár rájön, hogy egy göröngyös út áll előttük. Sokszor olyan szakemberekhez mennek, akik egyrészt áldozathibáztatók, másrészt nem abban az elméleti keretben gondolkodnak a meddőségről, ami manapság tudományosan megalapozott, hanem nagyon régi, analitikus modellek mentén.

Mondanál erre példát?

Például, hogy a meddőség az anyával való rossz kapcsolat mentális reprezentációja. Holott sok embernek volt rossz kapcsolata az anyukájával, mégis teherbe esik, de nem mondom azt, hogy a rossz anya-lánya kapcsolat nem jelenthet krónikus stresszt, és könnyen lehet, hogy valakinél a bio-pszicho-szociális modell mentén ez tényleg befolyásolja a teherbe esést, és tényleg ezzel kell dolgoznia, de ez a kapcsolat önmagában még nem feltételezi a meddőséget.

Meglehetősen gyerekközpontú társadalomban élünk. Hogyan hat ez a meddőséggel küzdők mentális állapotára?

A narratívában megjelenik a CSOK és a családi adókedvezmény is, de az sokkal inkább, hogy egy munkahelyen annak kell bemennie hétvégén vagy karácsonykor dolgoznia, akinek nincs gyereke, holott nem feltétlenül azért nincs, mert nem akar, hanem azért, mert nem lehet. Arról, hogy sokan vannak mentálisan rossz állapotban, a Covid is tehet. A pandémia alatt bizonyos megküzdési módokat elvettek. Ha valaki nem tudta strukturálni az idejét és egy túlkövetelő módban működött, gyakorlatilag éjjel-nappal dolgozott home office-ban, és belement egy túlhajszoltságba. Vagy például akkoriban zártak be torna klubok, pedig sokaknak a sport és a közösség volt a megküzdésmódja. Azok, akik billenékenyebbek, ekkor könnyebben megbillentek. A Covid hatása ráadásul még ma is jelen van az egészségügyben, sok orvos még mindig csak a nőt fogadja. Ezt a pandémia alatt vezették be, hogy ne legyen feleslegesen bent még egy ember, és az orvosok szívesen tartják meg ezt a kialakult szokást. A nő viszont így nagyon magára hagyva érzi magát, nagyon szorong, elfelejt egy csomó információt, ráadásul mindent neki kell tolmácsolnia a férfinek, aki ettől még kevésbé vonódik be a helyzetbe, pedig ez már eleve problémát jelent.

Fel lehet teljesen dolgozni azt, ha valakinél bebizonyosodik, hogy nem lehet kisbabája?

Attól függ, hogy milyen alapszemélyiség, hogy az ő identitásában mennyire volt benne az anyaság. Én azt gondolom, hogy lehet teljes értékű életet élni gyerek nélkül is, akinek viszont mélyen benne van az identitásában, annak ezt nehezebb feldolgozni, de az is lehet, hogy majd valamilyen alternatív utat fog választani. Lehet szülő donorral vagy örökbefogadással. Én sok szép örökbefogadás történetet látok, csak sajnos a közbeszédben inkább a rossz hír terjed, és sok rosszul végződött örökbefogadásról hallani. Pedig nagyon szép családok is alakultak örökbefogadással.

Képek: Astoria Com Agency, Pexels

Kíváncsi vagy, hogy mi árulkodhat egy párkapcsolat végéről? Olvasd el ezt a cikkünket is!