Nem könnyű elvált szülők gyerekének lenni, pláne akkor, ha a szülők a legjobb szándékuk ellenére fájdalmas sebeket ejtettek rajtunk. Saját harcaikban eszközként használták fel a gyerekeket, személyes sérelmeiket akaratlanul tovább adták nekik. A Nem vagy többé az apám című könyv főhőse, Eszter a rendszerváltás utáni évek reményekkel teli időszakában válik felnőtté. Szülei válása rányomja bélyegét a mindennapjaira, látszólag sínen van az élete, mégsem érzi magát a helyén. Sokáig nem tud kilépni az áldozat szerepéből, szülei mintáit, fájdalmait cipeli magával. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, szembe kellett néznie önmagával, a sérelmeivel és el kellett indulnia a megbocsájtás felé vezető úton.
Bevallom őszintén engem beszippantott a könyved, éjszakába nyúlóan olvastam, nem bírtam letenni. Amikor a végéhez értem, azon gondolkodtam, vajon mennyire a te személyes történeted ez a könyv, mivel annyira élethűen, hitelesen írod le a helyzeteket, érzéseket. Te vagy a könyved főhőse, vagy csak egyszerűen ilyen jó író vagy?
Természetesen az utóbbi a jó válasz. (nevet) Az igazság az, hogy a könyvben van benne az én életemből is, azt mondanám 50-50 százalék a valós történet és a kitalált elemek aránya. Sok minden nem történt meg, vagy nem úgy történt, ahogy leírtam. De az élmények jó része, az alapok valósak, a szituációk közül sok nem igaz.
Az olvasó, aki soha nem írt könyvet, nem tudja elképzelni, hogyan születik meg egy regény. Amikor megvan az alap, hogyan fűzöd fel rá a szálakat? Van egy terved arról, honnan indulsz el és hova érkezel, vagy csak leülsz és ömlenek belőled a mondatok?
Amikor novellát írok, a történet vázát előre kigondolom. Megírom az alapot, utána várok egy kicsit, majd megnézem, működik-e. Ha szerencsém van, akkor jól eltaláltam a történetet, nem kell sokat variálni rajta. A regény esetében ez már problémásabb, sokkal többet kell foglalkozni vele. Sok változata volt ennek a könyvnek, az elsőnél is megvolt egy koncepció, de a történetet úgy írtam meg, ahogy jött belőlem. Ez nem működött, többször át kellett dolgozni, míg megkapta a végső formáját.
Mennyi ideig írtad a könyvet?
Három évig, nyilván nem folyamatosan, de azért volt vele munka bőven.
Az élmények jó része a sajátod, azok a szálak pedig, amelyek nem veled történtek meg, megtörténhettek másokkal. Merthogy a korosztályodra, a mai 40 évesek életére nagyon jellemző helyzeteket, konfliktusokat, problémákat mutatsz be. Volt-e terápiás hatással rád a könyv megszületése? Mennyire élted át ezeket a történeteket?
Persze, hatottak rám a történetek, de egy ilyen könyvet hideg fejjel lehet csak megírni. Úgy dolgozol, mint egy sebész a műtőasztalon. Kívülről kell megvizsgálni, hogy egy-egy szál milyen hatást ér el az olvasóban. Ha érzelmileg nagyon bevonódsz a történetbe, nem tudsz így nézni egy sztorira, ami akár veled is megtörtént. Azt vettem észre, ha belementem érzelmileg a történetbe, később át kellett alakítani. Összességében azt gondolom, egy könyv nincs az íróra terápiás hatással, csak akkor tudja megírni jól, ha eltávolodott már a benne szereplő problémáktól. Ezáltal tudja az olvasót érzelmileg megérinteni. Ebben külső segítség is kell. Részben a szerkesztőm segített, részben az ismerőseim, akiknek megmutattam a szöveget, ők is hozzászóltak. Ennek köszönhetően például az anya reakcióin sokat finomítottam, azt akartam, hogy empátiát keltsen az olvasókban.
Milyen a viszonyod a főhősöddel? Szereted őt? Mennyire vagy kritikus vele?
Próbáltam kritikus lenni vele. Már maga a cím – Nem vagy többé az apám – egy nagyon kemény mondat, ami a főhős szájából hangzik el, és aminek következményei vannak az apa-lánya kapcsolatban. Amikor összeraktam Eszter személyiségét, az volt a célom, hogy ne csak szenvedő alanya legyen a szülei válásának, legyenek reakciói rá. Gyerekként ki van szolgáltatva a felnőtteknek, áldozat, de ahogy idősödik, egyszer csak átesik a ló túlsó oldalára és nem lát a gyűlölettől. Váláskor általában az apa szorul ki a családból, nagyon jellemző, hogy az anya és a lánya összefognak és ez akár egy bosszú hadjáratba is torkollhat. Így történt velük is, ebben a helyzetben is próbáltam kritikus lenni. De összességében azért olyan főszereplőt akartam, akivel lehet együtt érezni.
Kikérted pszichológus szakértő véleményét a válás dinamikájáról, a gyerekben kialakult traumákról, a szülők reakcióiról?
A pszichológia mindig nagyon érdekelt, egy időben rengeteg ilyen témájú könyvet olvastam. Sok saját megfigyelés is van ezeknek a helyzeteknek a leírásában. Azt veszem észre, ha a közbeszédet vagy a médiát nézem, a nőkkel kapcsolatban a negatív dolgokról óvatosan fogalmazunk. És ez jó így. De az anyák ellentmondásos viselkedéséről vagy a felszín alatt meghúzódó, manipulatív dolgaikról íróként lehet izgalmas dolgokat megírni.
Az anya személyében az első generáció vállalkozó, sikeres nőalakja jelenik meg, aki egy egészen új jelenség a rendszerváltás után. A külvilág nem igazán látja, hogy a sikerek mögött milyen áldozatok vannak.
A magyar irodalom eddig nem sokat foglalkozott ezekkel a nőkkel. Pedig ők büszkék lehetnek magukra, olyat hoztak a magyar társadalomba, ami nem volt régebben, úttörőknek tekinthetők. Az otthon falai között azonban nem mindig volt olyan szép a történetük. Mennyi segítséget kaptak ezek a nők, hogyan vélekedett róluk a társadalom, ezek mind nagyon izgalmas kérdések. Az anya figurájában meglévő belső bizonytalanság, amitől a főszereplő szenved, a kettős helyzetéből fakad: már sikeres tud lenni, ugyanakkor még ő maga sem hiszi el, hogy minderre egyedül is képes, és félembernek érzi magát attól, hogy nem segíti őt szakmailag egy férfi. Nincs helyén az önértékelése. Ma már ez sokat javult, nem félnek annyira a nők attól, hogy egyedül érvényesüljenek.
Az apával való kapcsolat fontos része a történetnek. Ebben a szálban hogyan alakul a főhős karaktere?
Amikor elkezdtem írni a könyvet, arra a kérdésre kerestem a választ: hogy lehetséges az, hogy egy váratlan élethelyzetnek köszönhetően rájössz arra, milyen fontos neked valaki, akit már teljesen leírtál magadban. Fontosnak tartom, hogy az ember felvállalja a saját sérelmeit, a trauma feldolgozáshoz fontos ez a felismerés, de az elengedéshez nélkülözhetetlen a megbocsájtás. Ebben a történetben a megbocsájtás létre tudott jönni, mert mind a két fél nyitott volt és közeledett egymáshoz, szükségét érezte a feloldozásnak. Sok esetben azt látom, hogy ez nem történik meg. Sokan úgy engedik el a szüleiket, hogy sohasem tudtak közel kerülni hozzájuk, mert annyira beállt a kapcsolat közöttük.
A mai kortárs magyar irodalomban egyre több a női szerző, főleg a te korosztályodból, akik a 40 éves nők történeteit mesélik el. Hogy érzed, divatba jöttetek?
Valóban egyre több a női szerző, női téma, ami biztosan vissza fog hatni az irodalomra. De ezek még csak a kezdeti lépések, vannak felkapott sikerkönyvek, a kérdés csak az, hogy a szerzők hogyan tudnak hosszútávon beépülni az irodalomba. Ez egy nehéz és hosszú folyamat. Voltak példák a múltban is arra, hogy átmenetileg kiemeltek egy-egy női szerzőt, aztán elengedték a kezüket. De tény, hogy most már az élvonalban is van néhány régóta sikeres női író is.
Hogyan tud manapság egy író kitűnni, felhívni a figyelmet magára, a műveire? Követlek a közösségi médiában és nagyon tetszik, ahogy építed a követőtáborodat. Hogy jött az ötlet, hogy a saját arcodat felhasználva oszd meg a gondolataidat? Mennyire vagy extrovertált típus?
Bizonyos szempontból extrovertált típus vagyok, bár az időm nagy részét a számítógép előtt töltöm. Nagyon sokan vagyunk, sok a hang, ki kell használni, hogy a közösségi médián keresztül is kommunikáljunk. Az írók között sokan gondoljál úgy, hogy a közösségi média valami gyanús dolog, egy fennkölt író a gondolataival foglalkozik és nem posztol. Szerintem ez nincs így. A közösségi média nemcsak az író imidzsének tesz jót, de általában az íróknak, közelebb kerülnek az emberekhez, nem úgy tekintenek rájuk, mintha elefántcsonttoronyban ülnének. Az is előfordulhat, hogy egyesek a közösségi média hatására kezdenek el olvasni. Nekem sokat segít a közösségi média, fontosak a visszajelzések, arra kell csak ügyelnem, hogy ne vegyen el túl sok időt az írástól.
A profi fotó forrása: Lettner Kriszta
A többi kép forrása: Hidas Judit Facebook oldala
Ha szereted az érdekes beszélgetéseket, ez a cikk is tetszeni fog!