Tizenhárom éves voltam. Először utaztunk el Kanadából, Kubába ment az egész család. Emlékszem, a nagyobbik lánytestvéremnek volt egy Nikon fényképezőgépe. Nagyon megtetszett. Játszottam, fotózgattam vele. Vonzották a tekintetem a kubai tájak, a vidéki kisvárosok falvak. Ezen a nyáron vette kezdetét az út, amely a szenvedélyemhez és végül Mexikóhoz vezetett.
Kanadától Mexikóig
Az utazás számomra azt jelenti, hogy kilépek a komfortzónámból, hogy olyan helyre kerülök, ahol minden más, minden ismeretlen – elevenebbek az illatok, a színek, az ízek és a hangok, mint otthon, a hétköznapokban –, és ahol bármi megtörténhet. Engem ennek az állapotnak a rendkívülisége felráz. Az utazás feltölt: sokkal több energiám van, reggel korábban kelek, mindenre odafigyelek, ami körülöttem zajlik.
A munkám miatt sokat utazom. Körülbelül harminc országban jártam már, többek között Portugáliában, Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Tájföldön, Kínában, Kolumbiában, Kubában, Peruban és Mexikóban.
Húszévesen jutottam el először Mexikóban. Velem tartott az unokatestvérem Budapestről, együtt vettük a nyakunkba az országot. Mexikóvárosból indultunk hátizsákos túrára a Yucatán-félszigetre. Egyikünk sem beszélt spanyolul, de annyira magával ragadott bennünket a kalanddal járó izgalom, hogy fel sem tűntek számunkra az ezzel járó nehézségek. Előfordult, hogy rossz buszra ültünk, és volt, hogy stoppoltunk, pedig kifejezetten felhívták rá a figyelmünket, hogy még véletlenül se tegyük. Azóta újra és újra visszahúz ide a szívem.
A latinamerikai New York
Mexikóváros olyan, mint New York – csak latinamerikai. A helyi kultúra, történelem és gasztronómia csodálatos, színes egyvelege. Hihetetlenül pezsgő város: közel 9 millióan lakják! Ahányszor visszamegyek, mindig van mit felfedezni. A több évezredes történelme miatt igen gazdag a kultúrája. Rengeteg színházzal, múzeummal és galériával büszkélkedhet.
Az ikonikus Palacio de Bellas Artes, azaz a Szépművészeti Palota, amely a város Mexikóváros egyik kulturális központja sok-sok színházi előadásnak, irodalmi eseménynek és kiállításnak ad otthont. Az aztékok egykori szent helyén, a Chapultepec-hegy tetején épült a Castillo de Chapultepec és az elmúlt évszázadok során több célt szolgált: volt már császári és elnöki rezidencia, katonai akadémia és csillagvizsgáló, az 1930-as évek óta pedig a Nemzeti Történelmi Múzeum székhelye.
Mexikóvárost a 14. század első felében az aztékok alapították, és Tenochtitlánnak nevezték el. Majd kétszáz évvel később spanyol hódítók érkeztek, és elfoglalták a várost, lakóit leigázták, piramisait és más épületeit lerombolták. Tenochtitlánból – az azték városból, amelynek szépsége és fejlettsége még a spanyolokat is lenyűgözte – szinte semmi sem maradt, a Mexikóvárostól északkeletre fekvő romvárost kivéve. Egy nap ellátogattunk ide a férjemmel a munkám ideje alatt. Még pirkadat előtt, sötétben ültünk hőlégballonra, és mire felszálltunk, a nap is felkelt, megvilágította az alattunk fekvő piramisokat. Az egyik legkülönlegesebb élmény volt, amit Mexikóban átéltem.
A teljes cikk a Remind bookazine negyedik számában olvasható.
Fotó: Visnyei Maya; portréfotók: Sumi Siddiga
