Mikor van szükségünk mindfulness coach-ra?

Egyre többször találkozunk vele, mégis sokan összemossák a coachingot a tanácsadással vagy még a terápiákkal is. Dóczy Júlia mindfulness coach tisztázza, mikor van szükségünk coachra.

Szerencsére ma már nem számít tabunak felkeresni egy segítő szakembert. Nem szégyen beismerni, hogy mentális vagy lelki nehézségekkel küzdünk – és nem csak a krízisek során vehetjük igénybe ezt a külső támogatást. De vajon honnan tudhatjuk, hogy egy-egy adott problémával milyen szakembert keressünk meg?

Gyakorlati megközelítés az „itt és most”-ban

Először is tegyük tisztába, mit is jelent pontosan a coaching. A coach tulajdonképpen egyfajta „lelki edző”, aki akár egy pszichológus vagy más segítő szakember a személyes fejlődésünkben, az elakadásaink kezelésében segít. Azonban míg a pszichológus a terápia során többet időzik a múltban, a gyerekkorban és a traumák oldására helyezi a fókuszt, a coaching gyakorlatiasabb, és sokkal inkább a jelenben dolgozik. Egy cselekvés-, és eredményközpontú megközelítéssel arra koncentrál, mit tegyünk az „itt és most-ban” ahhoz, hogy jobb legyen. Bár nem tanácsol, a folyamat mégis rávilágít a fejlesztendő területeinkre. Támogatja a klienst, hogy ő maga leljen rá a megoldásra. Legyen szó egy régóta dédelgetett vágyunk megvalósításáról, önismereti munkáról, önbizalom-építésről, határhúzásról, munkahelyváltásról, munka-magánélet egyensúly rendezéséről vagy akár kicsit nagyobb krízisekből való kilábalásról mind-mind megdolgozható a coaching módszerével. És hogy mindez hogyan? Kérdésekkel, feladatokkal és például a mindfulness eszközeivel.

Remind magazin

Új mindset, a mindfulness

A mostanában igen népszerű mindfulness (éber jelenlét) szemléletmódot ugyanis a coachingba is be lehet csempészni, és valljuk be, bárkinek jól jöhet a rohanó világunkban egy kis elcsendesedés. A folyamatos munkahelyi nyomás, a sok kütyü, a reklámok, a túlárasztó ingerek ugyanis felerősíthetik a szorongást, illetve a belső feszültséget. De mégis hogyan függ össze mindez a coaching folyamatával? Tudatosan jelen lenni sokféleképpen lehet. Például, ha relaxáló körülményt teremtünk otthon és leülünk meditálni vagy amikor mosogatás közben csak benne vagyunk a cselekvésben, de az is egyfajta tudatos jelenlét, ha a coaching folyamata során, ítélkezésmentesen megfigyeljük a gondolatainkat és az érzéseinket.

Remind magazin

A mindfulness coaching ereje

A mindfulness, akárcsak a coaching az „itt és mostban” dolgozik, a két módszer együtt pedig még hatékonyabbá tudja tenni a személyiségfejlődésünket. A folyamat során kettős céllal tevékenykedünk: a lelki egyensúly megteremtéséhez a mindfulnesst hívjuk segítségül, miközben a fizikai célkitűzéseinket, az elakadásaink kezelésében a coaching eszközeivel támogatjuk meg. Mindez egy mélyebb önismeretet, önbizalomnövekedést, a stressz csökkentését, a belső feszültségek oldását és egy sokkal tudatosabb jelenlétet teremthet a mindennapokban. A meditáció, az autogén tréning, a légzőgyakorlatok, a relaxáció vagy az ítélkezésmentes megfigyelés a coaching keretein belül nemcsak egy kiegyensúlyozottabb, hanem egy céltudatosabb élethez is hozzásegíthetnek.

Fotók: Tarnavölgyi Zoltán

Dóczy Júlia life és mindfulness coach honlapját a linkre kattintva érheted el!

Ha tetszett a cikk, olvasd el a Boldizsár Ildikóval készült interjúnkat is!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz