hirdetés
Egy ismerősöm – nevezzük Zsófinak – mindig is roppant büszke volt a munkájára. Ha bemutatkozott valakinek, sosem felejtette el megjegyezni, hogy ügyvédként dolgozik. Dagadt a melle, hogy beért a kemény tanulással töltött évek gyümölcse, hogy végre azzal foglalkozik, amivel mindig szeretett volna. Azt azonban kevesen tudták róla, hogy minden más, amit Zsófi szeretett, szépen lassan kikopott az életéből. Hétvégenként nem járt többet színházba, az olvasatlan könyvek egyre gyarapodtak az éjjeliszekrényén, és elmaradoztak a barátnőivel szervezett kirándulások is, ráadásul azt sem volt képes felhőtlenül élvezi, ami megmaradt neki, hiszen olyankor is az éppen futó ügyein járt az esze, amikor a kutyáját sétáltatta, vagy este lerogyott a kedvenc sorozata elé. Hiába vált egyre kimerültebbé, hiába érezte, hogy az élete irányítása kicsúszik a keze közül, képtelen volt kevesebbet teljesíteni.
Ahogyan más addikciók, úgy a munkafüggőség esetében is téves azt gondolni, hogy a függők nem érzékelik a problémájukat, mutat rá dr. Kapitány-Fövény Máté, klinikai szakpszichológus, aki leszögezi, a munkafüggőséget ugyanúgy a szenvedélybetegségek közé sorolhatjuk, ahogyan az alkoholizmust vagy a kóros játékszenvedélyt, azonban ez utóbbiakkal szemben még nincs önálló diagnosztikai kategóriája, az ehhez szükséges meggyőző kutatási eredményekhez idő kell.
A legelső kérdés, ami megfogalmazódhat bennünk a munkafüggőséggel kapcsolatban, hogy vajon meddig beszélünk tettre kész, lelkes munkavállalóról, és hol kezdődik az addikció? „Mivel a lelkes munkavállaló sokkal jobban osztja be az erőforrásait, és képes határt húzni a munkája és a magánélete között, hosszú távon jobb munkaerőnek bizonyul. A munkafüggő esetében nincs meg ez a határ, ő a szabadidejében is kényszeresen dolgozik, ezért előbb vagy utóbb kimerül és teljesítményromlást mutat” – magyarázza Dr. Kapitány-Fövény Máté.
Mivel a munkafüggők általában tisztában vannak vele, hogy a viselkedésük kényszeres és képtelenek gátat szabni az addikciójuknak, előfordulhat, hogy leplezni próbálják a szeretteik előtt, titkolják a munkával kapcsolatos kényszeres foglalkozást, bagatellizáljak a probléma súlyát, vagy hazugságokkal vezetik félre a környezetüket, hogy ne kelljen szembenézniük a függőségükkel.
Persze a munkafüggő is szeretheti a hivatását, de a munkavégzéshez esetükben kényszeresség és folyamatos szorongás tapad. Őt nem a hivatása által elérhető célok motiválják, számára a folyamatos teljesítés sokkal inkább megküzdési móddá válik.
A teljes cikket elolvashatod a Remind bookazine negyedik lapszámában.
Fotó: Pexels
hirdetés
