hirdetés
A tudatosság explicit nem vezérelve a döntéseimnek. Azon a területen, ahol én dolgozom – a kultúrában, szorosabban a művészetben – az intuíció egy nagyon fontos képesség, amit társadalmilag általában leépítünk, nem gyakorlunk a döntéshozatalban, pedig a mi szakmánkban nagyon pallérozott készség kell legyen. Én tudatosan döntöttem úgy, hogy elkezdem gyakorolni. Ez egy más típusú, összetettebb gondolkodás, mint amikor az ember előre meg akar határozni öt, tíz vagy száz lépést, és ami számomra szűkítőbbnek tűnt.
Az énidő egy nagyon nehezen megragadható fogalom az olyan típusú embereknél, akiknél a munkájuk nem igazán válik le a személyiségükről. Ez arra, amit hivatásként szoktam megfogalmazni, szerintem nagyon áll. Ennek van egy csomó hátrányos és egy csomó előnyös része. Lehet azt mondani, hogy az ember figyeljen arra, hogy ne zabáljon fel mindent az, ahogy a hivatásában gondolkodik, de én nagyon szélesre nyitom az ollót, aminek a szárain belül szakmailag érdekelnek dolgok. Nekem van egy elméleti munkám meg olyan munkám, ami az elit kultúra bizonyos intézményrendszeréhez, szereplőihez, beszédmódjához köt. Ezek nagyon fontos részei a szakmai életemnek, de mindeközben régóta tudatosan jelen vagyok más területeken is, és nekem ez adja meg azt, amit másnak az énidő, a kikapcsolódás.
Van egy vintage boltom, ahol teljesen más típusú feladataim vannak: tárgyak után megyek, emberekkel beszélek, bezárok, leszámolom a kasszát. Elvégeztem egy női szabó képzést. A szabászat effektív az anyaggal és a tárggyal való foglalatoskodás. Ehhez csomó olyan tevékenység tartozik, ami házimunkaként utálatos feladat lehet, de ezen a szinten fantasztikus tevékenység. Nagyon szeretek vasalni, az anyagot meleg gőzzel kisimítani – én így építettem be a vasalást abba, ahogy a textilekkel, a saját vagy a család ruháival foglalkozom.
Azt gondolom, kimaxoltam mindazt, amivel szakmailag szeretnék foglalkozni, és ezeket a területeket össze tudtam ölteni. Szóval én nem tudnám meghatározni az énidőt az életemben. Értem, hogy az is egy izgalmas ötlet, hogy az ember a szabadidejében teljesen mással foglalkozzon, de engem a szellemi munka és a gyakorlati tevékenység hasonló mozaikdarabkáinak az egymás mellé rakása inspirál.
Az olvasás egy nagyon fontos tevékenység. Ügyelek arra, hogy az írásnak és az olvasásnak a mechanikus és az analóg részét is gyakoroljam. Hiszek abban, hogy a gondolkodási sémákat meghatározza az, hogy mit és hogyan olvasunk, és hogy mennyit írunk kézzel. Ha egy könyvet tárgyként olvasol, annak hat rád a tapintása, a linearitása, elfogadod az ívét, és utána hozod meg a döntést, hogy tetszett vagy nem tetszett, és respektálsz valamit, amit valaki egy egésznek szánt – szemben az internet mátrix lehetőségével. Számomra egy fontos döntés, hogy könyvet papír formában olvasok. Ahhoz képest, hogy mennyit keresek, sokat költök könyvekre, sokat rendelek külföldről.
A vizuális kultúrában a könyv formátumban való gondolkodás egy másik értelmezésmezőt nyit meg, például egy kiállítás könyv formátumban való lenyomata egy másik rétegét adja az értelmezésnek. Számomra a kézzel írás is szorosan ehhez kapcsolódik, a gondolkodást segíti. Én mindig úgy kezdek neki egy munkának, hogy kézzel írok, könyvekbe, noteszekbe jegyzetelek. Sokat olvasok szakirodalmat: a kulturális vagy vizuális kultúrának van egy holdudvara, amiben eszméletlen izgalmas felvetéseket adnak külföldi szerzők. Szépirodalmat kevesebbet olvasok, de olyankor is kiírom a fontos gondolatokat. Tarr Sándor volt az utolsó, akitől olvastam, és szerintem baromi izgalmas, ahogyan ő gondolkodik.
Fotó: Ajkai Dávid
hirdetés
