„Vettem egy nagy levegőt és újraterveztem az egész életem” – Pap Sára és a Tejmadár

Pap Sárának köszönhetően több népszerű divatmárkát is megismerhettünk Magyarországon, ám most valami egészen másba kezdett: megnyitotta főként madártejekre specializálódott Tejmadár nevű gasztroterét.

 

Szerző: Balogh Edina

Sára már fiatal kora óta a divat és szépségápolás területén dolgozott. Nem csak a Kazar, de a Palmers, INGLOT, Marina Rinaldi, és a Michal Negrin márkák magyarországi forgalmazása is neki köszönhető. 

„Az első saját cégem 25 éves koromban alapítottam, és azóta is vállalkozó vagyok. Az évek során kitanultam a kereskedelem fortélyait, és lehetőségem nyílt megismerni a franchise működését, hiszen az összes általam behozott nemzetközi brand ebben a formában működik. A franchise nagy előnye többek között, hogy nem kell annyit gondolkodnod, hiszen a termékfejlesztést, a csomagolást, és az üzlet dekorációját is készen kapod. Egy jól kitalált, adott sablonhoz kell mindenben igazodnod. Ugyanakkor, ez a keretrendszer nevezhető a hátrányként is, hiszen az anyacégnél sokszor nem veszik figyelembe a visszajelzéseimet, a saját piaci tapasztalataimat. Ebből kifolyólag egy idő után csalódottnak éreztem magam, amiért nem tudok megfelelni teljes mértékben a magyar vásárlói igényeknek, piaci körülményeknek. Akkoriban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy lépnem kell.”

De nem csak Sára érezte, úgy, hogy ideje változtatni, a Covid-világjárvány is közbe szólt, és alaposan felborította az üzleti életet is.

„Amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen már nem vagyok képes a régi lelkesedéssel végezni a munkám, egyszer csak beütött a Covid. Közel tíz üzletem működött addig országszerte, de még a határon túl, Csehországban is voltak érdekeltségeim. Egyik napról a másikra szinte az összeset be kellett zárni. De, ami még fájóbb, hogy rengeteg dolgozótól is meg kellett válnom. Volt, aki már több mint 10 éve volt a munkatársam, de abban a helyzetben nem tehettem mást, muszáj volt őt is elküldenem. Emellett több márkát is teljesen felszámoltam. Eladtam a Kazart, a Palmers pedig úgy döntött, teljes Közép-Európából kivonul.  A karantén alatt eszméletlen mélyrepülést éltem át, minden tekintetben. Nagyon megviseltek a történtek, lelkileg és testileg is. Rövid időn belül tíz kilót fogytam, a konstans válságmenedzselés teljesen kikészített. Viszont lehetőségem nyílt alaposan átgondolni az életem, és bár óriási közhelynek számít, de igaz a mondás, mely szerint, ha egy ajtót bezárul, bizony kinyílik egy másik.

A totális mélyrepülés után vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, ideje megvalósítani rég dédelgetett vágyam. Nekiálltam kidolgozni és felépíteni a saját márkámat.

Segítségül hívtam 3 szupernőt, akikkel óriás lendülettel vágtunk bele az ötlet megvalósításába.

Az elképzelésem az volt, hogy a divatot integrálom a vendéglátásba, és olyan gasztroteret szerettem volna létrehozni, ami trendi, divatos, menő egyszerre, és a divatra fogékony embereket szólítja meg gasztronómiai élménnyel fűszerezve.

Gál Gabriella belsőépítész tökéletesen érezte, hogy milyen éttermet is szeretnék. Az üzlet berendezése ennek köszönhetően teljesen eltér, az eddig megszokott hazai helyek hangulatától. Jakus Anitának hála, elkészült a Tejmadár logónk, és a minden részletre kiterjedő marketingterv, az arculati elemektől egészen a social media feladatokig. Fejér Gabriella pedig egyedi ízeink és a menüsorunk megalkotója. Neki köszönhetem, hogy létrejött a vegán madártej és a csak ránk jellemző, egyedi madártejünk receptje is, mely tartalmaz egy titkos összetevőkből megalkotott fűszerkeveréket.” 

Fotó: Máté Balázs

Ha többet szeretnél megtudni Sáráról és a Tejmadárról, olvasd el a teljes interjút a Remind Bookazine első számában!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?