„Hiszünk abban, hogy minden nő szép” – Interjú a PLIÉ alapítójával, Mihályfi Zsófiával

A PLIÉ DNS-éről, a 80-as évekről, mint ihlető erőről és a fenntarthatóságról Fejes Réka kérdezte Mihályfi Zsófiát.

A PLIÉ ebben a szezonban is olyan ruhadarabokkal készült, amelyek egyszerre praktikusak és stílusosak, helyt állnak minden élethelyzetben. Az új őszi-téli kollekció letisztult vonalvezetésű darabjai könnyen variálhatóak, és hűek a slow fashion alapelveihez. A 80-as évekből inspirálódó kollekcióról a PLIÉ alapítójával, Mihályfi Zsófiával beszélgettünk.

Remind magazin

A kollekció bemutatóján beszéltél róla, hogy a PLIÉ-nek nagyon kiforrt a DNS-e. Mik ennek a DNS-nek az összetevői, a kromoszómái?

Egyrészt az, hogy hús-vér nőkre készülnek a ruhák. Mikor meglátsz valakit, és nem tudod, hogy mitől van egyben, az sokszor a ruhának köszönhető, annak a hozadéka, hogy passzol hozzá, hogy kiemeli a szépségét, nem pedig elnyomja a személyiségét. Ilyenek a PLIÉ darabok. Hiszünk abban, hogy minden nő szép, és ez nem testalkattól vagy kortól függ. Másrészt az, hogy letisztult fazonokkal dolgozunk. Ha elkezded styleingolni a PLIÉ darabokat, rájössz, hogy sokféleképpen variálhatod őket. Ez nyilván fenntartható és nem helyigényes. Nálunk az alapanyag választás a kollekció megtervezésének az egyik kulcsmozzanata, hiszen a PLIÉ-re az is jellemző, hogy természetes anyagokat használunk.

Miért fontos számotokra, hogy természetes anyagokkal dolgozzatok?

Egyszerűen jobb viselet a bőrödön. Lehet, hogy egy poliészter darab is ugyanolyan hosszan elkísér, de gyorsabban elhasználódik. A kollekciónkban lévő pulcsi tiszta pamutból készült, de a fast fashion darabokkal ellentétben ez nem bolyhosodik ki, ha elkezded táskával hordani. A legjobb szakemberekkel dolgozunk, saját varrodánk van, így a technológiai háttérre – a szálirányokra, a varrástechnológiára – nagyon odafigyelünk, ez kiemelten fontos a számunkra.

Az új kollekcióban feltűnnek olyan anyagok is, amikkel eddig még nem dolgoztatok.

Az egyik ilyen a sokak által a „mackónadrág anyag”-nak hívott textil. Ezt nagyon fogják szeretni, mert univerzális, sokat lehet hordani, nyúzni, de csinosra is stylingolható. A másik a kordbársony. Az előző kollekcióban már volt mikrokord, ezt váltottuk kordbársonyra. Ez egy karakteresebb anyag, de egyúttal minden alapgardrób biztos eleme lehet.

És ott van benne a nosztalgiafaktor.

Igen: ellenben nagyon cool! A divat most nagyon sok retró elemhez nyúl vissza.

Remind magazin

A kollekció témája is tetten érhető ebben: a 80-as évek, az űr iránti gyerekkori rajongásunk.

A PLIÉ márka kollekciói mind egy időutazásra invitálnak, a jelenlegi a 80-as évekbe repít minket vissza. Ez a tény visszaköszön a fotózások helyszíneiben is: először az Erkel Színházban fotóztunk, később a Magyar Rádióban, most a Svábhegyi Csillagvizsgálóban. Ezek mind a gyerekkorunk hangulatát idézik meg. A politúros bútorok, a brutalista épületek mind-mind a nosztalgiát erősítik. A Csillagvizsgáló egy kollektív élmény: édesapámnak, és most már a fiamnak is élménye. Egy csoda az a hely! Érdekesség, hogy a kupolát csak úgy adták ki fotózásra, hogy végig jelen volt egy csillagász. Egy szuper team dolgozik ott: fiatalos, friss, sok mindenre nyitottak. Jó volt ott lenni, velük dolgozni.

Ha már együttműködés! A PLIÉ csapatához csatlakozott Balla Eszter is, ő lett az új kollekció arca. Nem lehet elmenni amellett, hogy a személye megidézi a Moszkva tér című filmet. Az, hogy rá esett a választásotok, tudatosan rezonált az őszi-téli kollekció tematikájával?

Nekem van két kisfiam, akik most érkeztek abba a korba, hogy megnézték a Moszkva teret. Idézgetik is. Nem tudták, hogy az Eszterrel fogunk fotózni. Ott volt a nagyobbik fiam is, amikor átjött hozzánk egy megbeszélésre. Miután elment, kérdeztem, tudja-e, ki volt ez a néni. Mondta, hogy nagyon ismerős. És szép.

Eszter klasszikus szépség. A PLIÉ nőt képviseli: dolgozik, gyereke van, ide rohan, oda rohan, háztartást vezet. Ráadásul emberileg is olyan értékeket képvisel, ami rezonál velünk. Sok nő számára követendő példa, de mégsem egy elérhetetlen ideál.

És kapszula gardróbja van!

Igen!

A PLIÉ sok szempontból képviseli a fenntarthatóságot: a darabjai illeszkednek a minimalista ruhatárakba és jó minőségű, tartós anyagokból készülnek. Mit tapasztaltok, itthon mennyire nyitottak az emberek arra, hogy a fenntarthatóságot figyelembe véve vásároljanak?

Szerintem még az elején járunk egy hosszú edukációs folyamatnak. Ebben a világban belénk égett a poliészter ruhák praktikus használhatóságának a gondolata. A nálunk vásárló nők 80 százalékának az első kérdése, hogy kell-e vasalni a PLIÉ darabokat. Az emberek nem tudják, hogy a pamutot ki kell vasalni, nem úgy, mint a poliésztert, amit kiakasztasz, és kilógja magát. Ami sokak számára újdonság, hogy az, ha tisztítóba hordod a ruháidat, az megnöveli az élettartamukat. Nyilván nem egy pamut pólóra kell gondolni, de azért egy szép szövetkabátot el kell hordani a tisztítóba. Ez azért macera és idő, de bőven kifizetődik, hiszen a prémium anyagból készült darabok magas élettartammal rendelkeznek. Nekem ez a fajta értékmegőrzés hiányzik a magyar vásárlók gondolkodásából.

Remind magazin

Látsz azért fejlődést?

Szerintem a Covid alatt sokat fejlődtünk. Bejött egy nagyon erős irány, ami arra ösztönözte az embereket, hogy a hazait válasszák. Az emberek elkezdték fenntartásokkal kezelni a nem tartós, rövidéletű darabokat. Szerintem ez a változás nagyon előremutató, és jó úton haladunk, hogy az emberek még nyitottabbak legyenek a fenntartható divatra. Mi erre is törekszünk a PLIÉ-nél.

Divatfotók: Kecskés Márton, Rohonczy Anita; eseményfotó: Hrotkó Bálint

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: az önjavító gombabőr lehet a jövő textilipari megoldása?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

Lehet-e úgy élni, hogy ne a félelmeink, hanem a kíváncsiságunk vezessen? Kánya Kata szerint igen. A színésznő, televíziós műsorvezető és...

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

Az idén immár 35. alkalommal megrendezendő Művészetek Völgye Fesztivál a kortárs művészet bemutatásán túl a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, és...

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

A Tudatos Döntések EXTRA négyrészes podcastsorozata különleges utat járt be Erdélyi Zoltán hagyományos tibeti orvossal és buddhista tanítóval. A beszélgetés...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

Tudatos vagy ösztönös? – villáminterjú Al Ghaoui Hesnával

Bőrfiatalító kezelések kisokos

Már nemcsak azért eszünk, hogy ne éhezzünk – Te tudod, mik azok a funkcionális élelmiszerek?