Pszichedelikus drogokkal a depresszió ellen – A pszichiátria új útjai

Az utóbbi néhány évben egyre többet hallani arról, hogy illegális drogként is alkalmazott pszichedelikus szerek hatékonyak lehetnek bizonyos mentális betegségek kezelésében. Mely szerekről van szó, és mennyiben más ez, mint a hatvanas évek Amerikájában népszerű önismereti célú kábítószerfogyasztás? Kerekes Anna írása.

Az utóbbi években a pszichiátria felismerte, hogy bizonyos utcai drogként is árusított szereknek, mint az MDMA, a ketamin, a pszilocibin, illetve az LSD szigorúan szabályozott, klinikai körülmények között történő fogyasztása segíthet egyes mentális betegségek gyógyításában. Dr. Gonda Xénia gyógyszerésszel, klinikai szakpszichológussal és pszichoterapeutával beszélgettünk arról, mit jelent ez pontosan.

Miért kerültek néhány évvel ezelőtt újra fókuszba a pszichedelikumok vagy részben pszichedelikus élmény előidézésére képes egyéb vegyületek bizonyos mentális betegségek kezelésében?

A pszichoplasztogének azokat a vegyületeket jelölik, amelyek az idegi plaszticitást serkentik, tehát képesek változásokat előidézni az agyműködésben, az agyban található idegi kapcsolatok felépítésében és megszilárdításában, illetve új idegi kapcsolatok létrehozására. Ez számos gyakori vagy súlyos szenvedést okozó mentális betegség, például a depresszió esetében újfajta kezelési lehetőséget jelent. A pszchedelikumok azért kerültek újra fókuszba az orvostudományban, mert rendelkeznek ezzel az idegsejtek közötti kapcsolatokat serkentő hatással.

Miben más ez, mint a rekreációs célú kábítószerfogyasztás?

Nagyon sokan félreértik a jelenleg zajló ígéretes kutatások célját. Nem arról van szó, hogy valaki otthon, illegálisan vásárolt szerekkel sikerrel fogja gyógyítgatni a saját depresszióját, vagy olyan önismereti utat jár be hallucinogének fogyasztásával, amelyektől elmúlik a PTSD-je.

Arról van szó, hogy bizonyos szerek idegsejtek közötti kapcsolatot serkentő hatását igyekszünk leválasztani a pszichedelikus hatásától, és olyan molekulákat kifejleszteni, amelyek potenciálisan káros mellékhatások nélkül képesek gyorsan és hatékonyan pozitív változásokat előidézni az agyban.

A pszichedelikumok szerepe azért is lehet fontos, mert például a depresszió kelezésében alkalmazott szerekre a betegek egy része nem reagál.

A betegek 30%-ról van szó. Ezt terápiarezisztens depressziónak nevezzük, amely azt jelenti, hogy legalább kétfajta, megfelelő ideig alkalmazott antidepresszívum (azaz a depresszióra alkalmazott gyógyszer) szedésével sem javult a beteg állapota. A jelenlegi antidepresszívumok másik problémája, hogy a tünetek megszűnéséhez 4-6 hétre van szükség, ami alatt a páciens tovább szenved. Sokan kiesnek az ellátásból, nem csak azért, mert nem tudják kivárni a heteket, hanem azért is, mert a gyógyszerek egy része néhány betegnél nehezen elviselhető mellékhatásokat okoz. A pszichoplasztogén hatással is rendelkező ketamin molekula egyik „változata”, az orrspray formájában alkalmazott eszketamin az első gyorsan ható antidepresszívum, melynek hatása 24 órán belül megjelenhet, és jelentős és tartós pozitív hatás érhető el vele a terápiarezisztens depresszióban szenvedő betegeknél.

Fotó: Getty Images / Yulia Chiz

Ha többet szeretnél megtudni a pszichedelikumokkal folytatott pszichiátriai kutatásokról, olvasd el a teljes cikket a Remind Bookazine hatodik lapszámában!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: 5 jel, hogy érzelmileg érett személyiség vagy.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Tavasszal jelent meg Cserna-Szabó András legújabb regénye Anya csak egy nincs címmel. Egy nagyívű anya-, családregény, amelyben a szerző az...

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Tavasszal jelent meg Cserna-Szabó András legújabb regénye Anya csak egy nincs címmel. Egy nagyívű anya-, családregény, amelyben a szerző az...

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk