Végzettségedet az ELTE térképész szakán szerezted, de azóta messze kanyarodtál a térképektől. Vagy nem is annyira? Influenszeri vagy fotós munkáid során hasznosítod a kartográfiai ismereteket?
Kevesen gondolnák, hogy a térképészet és a fotózás, illetve a filmezés között van összefüggés: mindegyik a tér leképezése, csak más méretarányban. Arról nem beszélve, hogy mindhárom munka erősen vizuális. Olyannyira van kapcsolat a térképészet és a fotózás között, hogy az egyetemen volt is olyan óránk, ami az előhívást, nyomást, nagyítást tanította, hiszen régen a térképeket is a fotókhoz hasonlóan állították elő. Ami a divatot illeti: nem árt, ha az, aki divatfotózásra adja a fejét, jó párszor megfordult már divatbemutatókon, mert hozzá kell szokni a mozgalmas kifutói történésekhez, és az is előny, ha a fotósnak van némi szépérzéke. A több mint tíz év alatt nagy divatházaknál szerzett tapasztalatom segít a filmezésben.
Már tizenöt éve bloggerként is szenvedéllyel készítetted a fotókat a divatanyagaidhoz.
A blogom mindig is fotóalapú volt, de egészen a gyerekkoromig nyúlik vissza a fotózás szeretete. Mivel anyukám fotós és operatőr volt a dunaújvárosi helyi televízióban, szinte az anyatejjel szívtam a fotózás tudományát. Volt otthon egy VHS kameránk, amivel néhány általános iskolai barátommal felvettük a kertünkben az István, a király rockopera általunk átírt verzióját – én voltam az operatőr. Amikor pedig a divatheteket jártam és lehetőségem volt a divatbemutatók back stage-eibe bejutni, már profi kamerával örökítettem meg az eseményeket. Csak azért nem volt egyértelmű, hogy ezen a területen is működöm, mert sok képen szerepeltem, így az volt a látszat, hogy a többit sem magam fotóztam. Mai szememmel látom igazán, hogy egy divatbemutató milyen nehéz terep: tizenöt perc alatt, nem túl ideális fényben kell lencsevégre kapni a suhanó modelleket. A fotós tudásomat a divat világában csiszolgattam, aztán a koncertek következtek. Tanulmányaim betetőzéseként a Covid alatt elvégeztem a Pécsi Tudományegyetem dokumentumfilm készítő szakját.
A sikeres bloggerkedés ellenére miért érezted úgy, hogy eljött az ideje a váltásnak?
Hiszek abban, hogy tízévente váltani kell, ami jó esetben lehetővé teszi, hogy a csúcson szálljunk ki. Ha megvárjuk, míg elhasználódunk, nehéz újrakezdeni. Az influenszerkedés az arc használatát is jelenti, és íratlan szabály, hogy minden arc egyszer elhasználódik, bármennyit is tesz érte tulajdonosa. Így is szerencsés vagyok, mert például a Chanellel hét évet, az Omega órával hat évet dolgozhattam együtt. Egyébként nem szakadtam el a közösségi média világától, de ma már ritkábban posztolok, inkább a gyártásban vagyok érdekelt. Cégeknek csinálok tartalmakat, többek közt Pataki Ági cégének is – megtiszteltetés egy ekkora divatikonnak dolgozni!
Kanyarodjunk vissza ahhoz az időszakhoz, amikor még a blog volt a fókuszban: nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit sokszor említesz nyilvánosan, hogy birtokodban van a kedvenc cipőterveződ, Manolo Blahnik aláírásával egy általa tervezett cipő. Elmeséled, hogyan jutottál hozzá a női szemmel nézve történelmi ereklyének is beillő darabhoz?
A New York Fashion Weeken voltam, és a Fifth Avenue-n sétáltam, amikor megláttam a Saks kirakatában, hogy Manolo Blahnik dedikál. Eredetileg a mester könyvét megvenni tértem be az üzletbe, de akkor ott kihagyhatatlan volt, hogy ne vegyek tőle egy cipőt és ne írassam azt alá. A fotózásokhoz felveszem, de az utcára nem, nehogy baja essen.
Ma már talán jobban érdekel a fotózás, ráadásul ezen a pályán is repülőrajtot vettél: volt már kiállításod Budapesten, a Gödör Klubban. Köthető esetleg egy meghatározó élményhez az indulásod?
Keleti Évával a találkozásom sorsdöntő volt. Ő biztatott, hogy fotózzak, most pedig, pár hete én fotózhattam a fotóművészet eme élő legendáját, egy hazai női magazin felkérésére. Fantasztikus érzés volt, hogy már az első kattintásra azt mondta, elégedett!
Mi jelent szakmai kihívást mostanában?
Tavaly a fotózásra helyeztem a hangsúlyt, aminek a Gödör Klubban, a Muhari Krisztián Ákos szervezésében megrendezett Dalportré lett az eredménye, ahol két fotóstársammal, Robertson Anettal és Wilhelm Laurával közösen állítottunk ki. Mivel nehezen tudok dönteni a filmezés és fotózás között, mert mindkettő szívügyem, felváltva szentelem az éveket hol az egyiknek, hol a másiknak – idén a filmezés következik. Jövőre újabb kiállítást szeretnék csinálni, ezúttal színészportrékat helyezve a térbe. Minél többfélét szeretek mindenből kipróbálni, így nem valószínű, hogy csak a koncertfotózásnál maradok. Egyébként korábban sem kizárólag zenészeket fotóztam, például Frenák Pál társulatával a mai napig együtt dolgozom, sőt, színészekkel is dolgoztam a kampánymegbízások alkalmával.
Nagy álmom, hogy egyszer legyen egy kiállításom, ahol a különböző művészeti irányból érkezett jeles alkotók portréit állíthatom ki. A zene mindig a szenvedélyem marad, így továbbra is láthatók lesznek koncertfelvételeim is. A filmezés terén szintén vannak terveim: közel négy éve, az egyetem óta forgatom a Dalnokok című dokumentumfilmem, ami a kortárs magyar dalszerzőket mutatja be az Európa Kiadó időszakától kezdve napjainkig, és amit évvégén be szeretnék fejezni. Olyan neves előadók és írók szerepelnek benne, mint Beck Zoli, Háy János, Géczi János, Likó Marcell, Bodor Áron vagy Péterfy Bori, de szeretném felkérni szereplésre Bródy Jánost is.
Érdekel a játékfilm készítés: egyhelyszínes, videókéipet idéző – kvázi kompakt –, alacsony költségvetésű film forgatókönyv írása zajlik az alkotótársammal, Bona Dyssou-val, aminek forgatását már idén elkezdeném. Szem előtt tartom a mondást, hogy ha valami újba kezdünk, nem jó, ha sokat markolunk és keveset fogunk.
Fotó: Muhari Krisztián Ákos
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: olvas el interjúnkat Varga Matti fotóművésszel is!
