Keresés
Close this search box.

Rost Andrea az idei VeszprémFest magyar sztárfellépője

Becsült olvasási idő: 4 perc
Rost Andrea saját bevallása szerint sosem tud nyugton ülni. Folyamatosan álmodik, tervez és megvalósít. Idén júliusban a VeszprémFesten négy előadásban is megmutatja művészetének különböző színeit. Becze Szilvia cikke.

hirdetés

Folyamatosan jelen vagy a hazai koncertéletben, de azért az a mindössze néhány nap alatt megjelenő változatosság, amit a VeszprémFest-en mutatsz, még tőled is kuriózum. Ezekről a műsorokról megint az jutott eszembe, amit korábban is többször tapasztaltam. Nem tudom, ösztönök vagy tudatosság irányítja-e benned, de valahogy mindig tudod, mikor kell váltanod, valamilyen irányba elindulnod, vagyis, hogy éppen mire van szükséged művészként…

Nagyon érdekes, hogy ezt megfigyelted és látod az életemben. Azt hiszem, három összetevője van ezeknek a döntéseknek: megérzés, gondolkodás, cselekvés. De először mindenképp az érzések jelennek meg. Nem vagyok igazán tudatos, sem az a „kitalálom magam”-típus. Sokkal inkább a megérzések és a hosszas töprengés vezet oda, hogy kitaláljam, mire van szükségem, mi az, amivel igazán önazonos és őszinte lehetek. Ami valóban én vagyok az adott életszakaszban. Ennek a négy estnek programjában össze is fonódnak az elmúlt időszak tapasztalásai.

Már ott van a tanár, aki örömmel adja át a tudását

Július 13-án a VeszprémFesten a PályaStart-mesterkurzusom növendékeivel mutatjuk be Mozart: Figaro házassága operáját, egy általam készített, koncertszerű változatban. Vigyáznom kellett a darabra, hogy ne sérüljön a történet, és egy rendező által összeköthető legyen. Így született a négy felvonásból kettő, Béres Attila rendezésében. Bár csak egyetlen hétig tartott a közös munka, de rendkívül tehetséges fiatal énekeseket ismertem meg, és nagyon sokat tanultunk egymástól. Egy jó tanár legalább annyit kap a tanítványaitól, mint azok tőle. Ez pedig különösen igaz az éneklésnél, ami azért meglehetősen misztikus, mert a hangszer rejtve van. Vagyis asszociációkkal vezetem rá a növendékeket, hogy mi is a jó énektechnika. És itt jön az én felelősségem, hogy jókat mondjak, és olyan képeket sugározzak felé, amelyekből egyértelműen megérti, mi a megoldás, be tudja vinni a testébe, és onnan később is elő tudja hívni. A kurzus ideje alatt nagyon sok ilyen utazásunk volt, és nem is csak a növendékekkel, hanem a rendezővel is.

A másik, egészen új, az „Aura” – Koncert egy hangra és egy cimbalomra

Ebben a produkcióban Lukács Miklós a játszótársam. Sokat gondolkodtam, hogyan lehet megújítani egy áriaestet, amelyen általában van egy énekes és egy zongorista. Nekem a sok hangszerlehetőség közül a jellegzetesen és különlegesen csengő, magyar cimbalom jutott eszembe. Ehhez persze, elengedhetetlenül fontos egy olyan elképesztően színes muzsikusegyéniség, mint Lukács Miklós, akinek a tanártól a klasszikuson át, a jazz- és népzenészig minden ott van a lelkében, aztán pedig a kezében. Számára is érdekes kihívás, hogy együtt gondolkodhatunk, így ebbe a műsorba sok minden bekerült. Barokk ária, Melinda áriája a Bánk bánból, de vannak klezmer dalok és magyar népzene is. Csupa olyan zene, ami összeköt bennünket. Ez a műsor most nagyon foglalkoztat engem. Már megvolt az első koncert, de azt hiszem, még nem találtuk meg a végleges változatot. Ez még formálódik majd a kezünk között. Olyan ez, mint amikor a szobrász dolgozik valami képlékeny anyaggal, amivel formát tud alkotni. Valahogy így alakítjuk mi is ezt a műsort, de könnyen lehet, hogy nem is lesz végső formája, hanem mindig valami más születik. Ha például eljutunk vele külföldre is, mondjuk Portugáliába, akkor egy ott jellemző fadót (brazíliai vagy afrikai eredetű, gitárkíséretes ének – szerk.) kapcsolunk hozzá.

A harmadik produkció ötlete a covid alatt fogant meg bennem

Borzasztó rossz érzés volt, hogy nem tudtuk, vajon meddig tart az a bezártság, és mi lesz velünk, előadókkal. És arra jutottam, hogy ha egyszer vége lesz, akkor olyan műsorral lepném meg a közönséget, ami a gyermekkoromból táplálkozik. Nagyon mélyen érintett, amikor beteg lettem, és el kellett gondolkodnom, mi az, ami fontos, honnan jövök én, és miért csinálom ezt az egészet. Ekkor jutott eszembe újra a gyerekkorom, amikor a rádióban hallott slágereket énekeltem, és fogalmam nem volt arról, hogy mi az opera. A családom meg azt nem értette, mi van velem, miért énekelek én annyit. Újra felidéztem az álmokat, amik akkor jártak a fejemben. A hollywoodi színésznőket, akiket a tévében láttam, és elvarázsoltak a szépségükkel, hangjukkal, éneklésükkel. Judy Garland például, aztán persze az itthoni táncdalfesztiválok. Akkor írtam egy irtó hosszú listát, hogy miket szeretnék elénekelni. Amikor megismerkedtem a Hot Jazz Band tagjaival, szűkült a kör annak megfelelően, hogy ők mi mindent tudnak vállalni a listámról, és én mit tudok előadni az ő repertoárjukból. Így aztán megint elindult a tervezés, valahogy úgy, mint egy jó húslevest szokás, alaposan felkavartuk az egészet az aljáról, és így alakult ki, mi is lenne a legjobb. És megszületett a „Dalok a lányszobámból”, ami ugyancsak egy hosszú, önmagamban végzett kutatómunkával kialakított műsor.

A legújabb projekt pedig a „Díva és a férfiak” című színdarab

Annyira új, hogy még teljesen el sem készült. Ez az a pillanat, amikor nekem írnak valamit – ilyen még nem volt, hiszen Mozartot, Rossinit vagy Puccinit nem tudtam megkérni, hogy írjon már nekem egy új operát. De itt a lehetőség, most Lőrinczy Attila darabbá formálja a velem, vagy éppen más énekesnőkkel történt sztorikat. Ehhez például Birgit Nilsson könyve zseniális alap. Ő nemcsak egy kivételes énekesnő, hanem lenyűgöző mesélő is volt. Megint valami képlékeny, állandóan változó produkció születik, amikor a közönség nem tudja, valami velem esett meg, vagy mással, szóval igencsak izgalmas estnek ígérkezik. Nekem nagyon tetszik, mert ez maga a nő. Titokzatos és megfoghatatlan, kiismerhetetlen. Természetesen itt is énekelek majd, de lesz egy kerettörténet, és lesz egyetlen férfi színész. Ő alakít minden olyan férfit, akivel egy énekesnő pályája során találkozik, legyen az férj, rajongó vagy menedzser, karmester, rendező.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn