A Városliget közvetlen szomszédságában, a Városligeti fasor és keresztutcái által szegélyzett polgári negyedben számos gyönyörű villa található, amelyeket a 19. században gyárosok, nagykereskedők, orvosok, építészek, művészek építettek. Ezek közé tartozik a Kőrössy Albert Kálmán építész tervei alapján, 1900-ban épült különleges szecessziós ház is. Az épület később megsínylette a második világháború csapásait, majd államosították, puritán módon újraépítették, az egykori Offset Nyomda kereskedelmi irodája működött benne, mígnem 1994-ben egy ingatlancsere alkalmával a Resonator Kft birtokába került. A vállalkozás tulajdonosa, Szabó András szívén viseli a villa sorsát és a több szakaszban történt, teljes körű rekonstrukció után a ResoArt villa ma teljes pompájában magánmúzeumként és rendezvényközponként várja látogatóit. Itt található az ország egyik legnagyobb Zsolnay magángyűjteménye és a kapcsolatépítést, a különböző művészeti ágak bemutatkozását szolgáló Kőrössy szalon is.
Nem is lehetett volna szebb helyszínt találni az ön több száz darabból álló Zsolnay gyűjteményének, mint ezt a Pazar szecessziós villát. Amikor megvette az épületet, gondolt arra, hogy egyszer itt egy magánmúzeum lesz?
Amikor 1994-ben megvettük az épületet, elhatároztam, hogy felkutatjuk a történetét, feltárjuk az eredeti állapotát. Ez egy elég izgalmas történet volt, a Műegyetem könyvtárában találtunk egy 1904-ben kiadott könyvet, ami az európai szecesszióról szólt, és ennek az épületnek a főhomlokzata is le volt fotózva benne. Akkor láttuk azt, hogy milyen volt eredetileg, és mennyire lebutítottan lett rendbe hozva a háborút követően. Akkor született meg az elhatározás bennem, hogy megpróbáljuk eredeti állapotba visszaállítani. Két lépcsőben, több évig tartott a rekonstrukció, közben a Resonator Kft irodái működtek az épületben. 2022-ben döntöttem el végleg, hogy funkciót váltunk, addigra állt össze fogyasztható állapotába a Zsolnay-gyűjteményem, amit szerettem volna közkincsé tenni.
Az irodákat leköltöztettük az alaksorba, a földszinten kialakítottunk egy összenyitható, kulturális programok megrendezésére alkalmas teret, az első emeleten pedig létrehoztuk a Zsolnay kiállítást. A ResoArt Villa összművészeti élményét – a szecessziós építészet egyik kiemelkedő műalkotása, a képzőművészet, a zene és a költészet együttese – szívesen megosztjuk olyan cégekkel, amelyek márkája kötődik az értékhez, a hosszútávú építkezéshez, az egyediséghez.
Térjünk vissza egy kicsit a múltba, hogyan lett önből gyűjtő?
Otthonról hoztam a gyűjtés ismeretét, metodikáját. Édesapám is gyűjtő volt, könyvkészítéssel foglalkozott, ennek megfelelően könyveket gyűjtött. Abban az időszakban, amikor ő élt, az emberek bélyeget is gyűjtöttek, neki is volt egy komoly bélyeggyűjteménye. Apám minden hétvégén szisztematikusan egy-egy tematika szerint rakosgatta a bélyegeket, a bélyeggyűjtők klubjában cserélgette őket. Az életét betöltötte a gyűjtés szenvedélye és a gyűjtéssel kapcsolatos történetek. Nekem ez a magam módján nagyon megtetszett. Később első feleségem szüleinek polgári lakásában találkoztam gyönyörű festményekkel, dísztárgyakkal, Zsolnay kerámiákkal, szépségük annyira megfogott, hogy akkor határoztam el, ha tehetem, én ezeket kezdem el egyszer gyűjteni.
Miért pont a Zsolnay-kerámiákra esett a választása?
Megéreztem bennük a népies kultúrát, ugyanakkor felfedeztem azt is, hogy milyen művészi módon vannak elkészítve. Megismertem a komoly technikai tudást, ami a gyártás mögött van és később, amikor már gyűjtővé váltam, egyre több információra tettem szert a gyár történetéről, imponált a példaértékű családi összefogás, ami sikerre vitte a Zsolnay-porcelánokat. Ma családi startup vállalkozásnak neveznénk őket. Korukat mind művészetileg, mind pedig technikailag bőven megelőzve valami olyat hoztak létre, ami 150 év múlva világszerte piacképes.
Melyik volt az első Zsolnay-műtárgy, amit megszerzett magának?
Egy nagy porcelán lavór Klein Ármin tűzmadár motívumával. Pesten a Szép utca és a Kossuth Lajos utca sarkán volt egy régiség üzlet, ott vásároltam 40 ezer forintért, ami akkor nagy értéknek számított, hiszen a havi fizetésem 4000 forint volt. Az addigi teljes megtakarításomat fizettem ki érte. Hazavittem, otthon megvolt a helye, nagy becsben tartottam. Aztán folytattam a vásárlást, jártam a régiségboltokat, piacokat, később beléptek a képbe a brókerek is, akik ismernek engem, házhoz jönnek egy-egy különleges Zsolnay ajánlattal. Ma itt a ResoArt villában 500 Zsolnay műtárgy van kiállítva és még ugyanennyi pihen a raktárban.
Mondhatjuk azt, hogy Magyarországon ön az elsőszámú Zsolnay gyűjtő? Ismer még hasonló megszállott Zsolnay gyűjtőket?
Sokan gyűjtenek Zsolnayt Magyarországon. Nagyon sokat jelentett, amikor a Virág Judit Galériának köszönhetően a Zsolnay porcelánok magas színvonalon, megkutatva, megfelelő áron jelentek meg a magyar műtárgy piacon. Egyre többen kezdtek el csatlakozni a gyűjtők köréhez. Az én gyűjteményemhez hasonló Pécsett található Zsolnay Júlia és férje Sikorski Tádé egykori házában. Dr. Gyugyi László Amerikában élő műgyűjtő idős korában a pécsi önkormányzatnak adta el a gyűjteményét azzal a megkötéssel, hogy egyben kell tartaniuk és ki kell állítaniuk. Darabszámban ez még egy nagyobb gyűjtemény, mint az enyém, ami folyamatosan bővül, de a historizáló időszakból származó Zsolnay-kerámiák minőségben és mennyiségben egyformán vannak képviselve a két gyűjteményben. Ez a két számottevő kiállítás származik magángyűjteményből, ezen kívül magának a Zsolnay gyárnak és a pécsi önkormányzatnak is van gyűjteménye, illetve az Iparművészeti Múzeumnak is, de az jelenleg nem látható.
Ahogy körbenézünk itt a villában, nemcsak Zsolnay-műtárgyakat láthatunk, de illusztris magyar festők képeit is. Most éppen Rippl Rónai, Egry József, Perlrott Csaba Vilmos, ef. Zámbó István, Náray Tamás festményei lógnak a falakon.
A gyűjteményem sokáig szertelenül bővült, ma két meghatározó tartóoszlopa van: a Zsolnay kerámiák és Egry József festményei. Egry művészetéért való rajongásomat élettársamnak, Költő Magdolnának köszönhetem, akit balatoni lányként igazi szerelem fűzi a festő képeihez. Amikor vettünk egy házat Tihanyban, és én is közelebbről felfedeztem a Balaton csodás atmoszféráját, rám is átragadt ez a szerelem. Ma a grafikákkal együtt több mint 80 Egry mű van a tulajdonunkban.
Nem lehet nem feltenni a kérdést: hogyan tudja megteremteni az anyagi hátteret ehhez a költséges hobbihoz? Hiszen a gyűjteménye milliókat ér.
A kérdés megválaszolásában nem kell szemérmesnek lennem: a műtárgyak gyűjtéséhez megfelelő anyagi bázis szükséges. A rendszerváltást megelőzően mérnökként Németországban dolgoztam, ahol megtanultam, hogyan kell az embernek saját magát, meg úgy általában bármit, eladni. Megvolt bennem a kellő bátorság és a megfelelő tudás, hogy vállalkozóvá váljak. Megalapítottam a Resonator Kft-t, aminek a mai napig többségi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója vagyok. Ez a vállalkozás annak idején külföldi munkaközvetítéssel kezdődött, igyekeztünk a tudásunkat külföldön eladni, elsősorban a szerelőiparon belül, mert ott volt hegesztőkre, szerelőkre, különböző szaktudással rendelkező emberekre igény. Miután én a hazai piacon ezen a területen dolgoztam középvezetői szinten, megvoltak a kapcsolataim ahhoz, hogy ezen a pályán elinduljunk. Viszonylag gyorsan stabil bevételekre tettünk szert, ami megalapozta a vállalkozásunk működését.
Ma a cégcsoportunk három lábon áll: van egy gyártási tevékenységünk a közlekedési gépgyártáshoz kapcsolódóan, egy szolgáltatási ágazatunk, ami elsősorban tervezéssel, értékesítéssel foglalkozik, és egy ingatlanfejlesztési és üzemeltetési portfóliónk, amiben saját tulajdonú ingatlanokat fejlesztünk, értékesítünk, bérbe adunk, üzemeltetünk. Elértünk egy szintet, amit már a korom miatt sem szeretnék tovább bővíteni, a teremtés helyett most inkább a rendezésen és az értékmegőrzésen van a hangsúly a vállalkozásainkban. Ez a gyűjtemény nem csak az én gyűjteményem, a Resonator Kft által támogatott ResoArt Alapítvány kezelésében működik, az itt dolgozó kollegák munkája is benne van.
Mire büszke még az elmúlt évtizedekből, ami a szakmai tevékenységét illeti?
Aktívabb koromban fontos időszak volt, amikor a 2000-es évek elején felkértek, hogy a GYESEV (Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút) igazgatósági tagja, később elnöke legyek. Itt tanultam meg, hogyan lehet egy nagyvállalatot úgy működtetni, hogy a tulajdonosok és a munkavállalók is jól érezzék magunkat, legyen közös jövőképük. Büszke vagyok arra, hogy az itt töltött nyolc év alatt a különböző országokból származó vezetők mindig egyhangú döntéseket tudtak hozni fontos témakörökben, olyan munkaközösséget hoztunk össze, ahol mindenki egymást támogatta. A másik szívügyem, ami ugyanebben az időszakban volt, az a Magyar Tornaszövetség elnöki, az Európai Tornaszövetség alelnöki pozíciója, amit társadalmi munkában végeztem. Itt azt tapasztaltam meg, hogy a sportvilág milyen óriási késésben van gondolkodásban az üzleti szférához képest. Ezen igyekeztem változtatni. Az elnökségem alatt legalább tíz nagyszabású nemzetközi torna rendezvényt szerveztünk Magyarországon, 2003-ban első magyarként kaptam meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fair Play-díját.
A 2000-es évek eleje nagyon pörgős időszak volt az ön életében. Akkor volt az ereje teljében, rengeteg energiája, motivációja volt a különböző szakmai kihívások teljesítéséhez. Hogyan lehet ebből kiszállni? Hetvenen túl ma is ilyen intenzív életet él?
Szeretnék minél tovább aktív maradni, a vállalkozásomat a saját anyagi érdekem miatt is sikeresen működtetni. Vannak barátaim, akik szintén pörgős életet éltek, közszereplést vállaltak, s amikor elmentek nyugdíjba, eladták a vállalkozásukat, elesett emberekké váltak. Én ezt nem akarom. Szeretném hasonló mikrokörnyezetben leélni az életemet, ha nem is ugyanabban a pozícióban, de hasonló szerepkörben. Példát mutatni másoknak, értéket adni és kapni. Ezért is indítottuk el a villában a zártkörű klubként működő Kőrössy szalont, ami különböző kulturális programoknak ad helyet: beszélgetéseket, színházi esteket, koncerteket szervezünk a művészet iránt nyitott vendégek számára. Itt alkalom van személyesen is találkozni művészekkel, kapcsolatokat építeni, ismerkedni. Van egy mecenatúra programunk is, ami elsősorban fiatal pályakezdő művészeknek ad lehetőséget, hogy szerepelhessenek és ennek van egy alapítványi lába is. Vásáry Tamás zongoraművész által létrehozott Gyermekhíd Alapítványon keresztül állami gondozott gyerekeket támogatunk. De a villa rendezvényházként is működik, rendelkezik minden technikai adottsággal, ami exkluzív események megtartásához szükséges.
Fotók: Mohai Balázs
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Szabados Ágival készült interjúnkat!
